ezek a mesék,
bárcsak mindig velük álmodnék...
Ha elmesélem őket,
Elröpítenek
Mennyei világok felé.
Nehéz meglenni
Királyfira váró tündérek nélkül,
Nem könnyű játszani,
Ha te nem vagy velem...
Vigyél magaddal
angyali titkok és
Démoni mosolyok közé.
Én majd gyöngéd fénnyé
Varázsolok mindent.
Semmi baj el nem érhet,
színek mélyére rejtőzöm érted...
Levegő, legyen tiéd a csöndem,
Ne búcsúzz el tőlem,
De emeld fel a világot...
Levegő, ölelj át.
Szárnyalok, szárnyalok,
Szárnyalok..."
(Nannini-Aria)
Leo16 éves, és mindent színekben lát. A fehértől irtózik, a kék megnyugtatja, a vörös eluralja, lázba hozza. "A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló,
fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is
szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli
csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami
ugyanaz." Beatrice haja vörös. Beatrice a szerelme, de még
nem merte elárulni érzelmeit a lánynak. Leonál minden tipikus. Élvezi a
száguldást a motorján, utálja az iskolát, a tanulást csak hallomásból
ismeri, mindene a foci és a csapat. No és szerelmes. A vörös hajú, zöld
szemű lányba. Leo barát-nője, Silvia segít a fiúnak tartani a
kapcsolatot Beatricevel, s erre különösen szükség is lesz, mert a lány
hirtelen megbetegszik.
Leo legnagyobb félelme ölt testet, a fehérség, ami beborítja a lány vérét. A leukémia.
A fehérség, ami felzabálja a vöröset, szorongást és félelmet
kölykedzik. Leo kezdetben erősnek, oroszlánnak érzi magát, de lassan fel
kell ismernie az emberi lényünk titkos zugaiban kushadó gyávaságot.
Tiltakozása Beatrice sorsa miatt egyre szélsőségesebb viselkedésekbe
sodorja. Mindent romba dönt maga körül. Lóg a suliból, összerúgja a port
a foci csapattal, és megbántja egyetlen tisztelt tanárát, az Álmodozót
is. Pedig ez a tanár az, aki tevékenyen részt vesz abban, hogy fel tudja
dolgozni a kamaszkorral járó ziláltságot, amit Leo érez. Silvia kitart
mellette amíg bír, de a lány is súlyos titkot őriz
magában, aminek megvallása a fiúval való összeveszést eredményezi. Leo
egyedül marad. Egyedül a céltalanságával, a félelmeivel, szerelme
szenvedésével. Ebben a csendben segít neki apja és Álmodozó.
Ahogy egy jó történetben lenni szokott, a végén minden rendbe jön, a királyfi elnyeri a legkisebb királylány kezét, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Vagy csak majdnem minden jön rendbe?
Bár
a könyv emberi létünk értelmére súlyoz, láthatatlan módon plántálja
belénk a barátság, a lemondás, áldozat, türelem, szenvedés, megbékélés
értékeit. Néha ugyan kicsit didaktikusra sikerültek a beszélgetések, a
felnőtteknek szemet szúr ez a szájbarágós erkölcstan, de talán a
fiatalabb olvasók észre sem veszik. Mert, hogy
szerintem kamaszoknak való könyv ez a legjavából, de nekünk kamaszokat
birtokló szülőknek is jó szemnyitogató. Nem csak a szemem, hanem a
könnycsatornáim is nyiladoztak olvasás közben, hiszen ez a könyv mégis
csak az értelmetlennek tűnő szenvedésről, a halálról szól.
Sikerül-e Leonak megbékélni a fehérséggel, be tudja illeszteni ezt a színt is az életébe?
Alessandro D'Avenia egy fiatal tanár, akinek ez az első könyve, s úgy tűnik, hogy jól átérzi a fiatalok helyzetét. Talán épp saját magát jeleníti meg az Álmodozó alakjában. Én örülnék, ha még olvashatnék tőle.
Alessandro D"Avenia
A
könyv borítójáról megoszlanak a vélemények. Van akinek nem tetszett, de
sokaknak igen. Én az utóbbi csoportba tartozom. Amióta megláttam a Ráday Könyvesház
kirakatában, úgy éreztem meg kell szereznem. Ráadásul ez a cím...
szuper. De amíg a cím jól illeszkedik a cselekményhez, addig ez a
borítóról nem mondható el. Persze, véleményem szerint ez nem
követelmény. A jó borító vonzza a tekintetet, és csak utólag derül ki,
hogy fedi-e a könyv tartalmát.
Hozott pontszám: 4/5
Európa Könyvkiadó, Budapest 2011
Eredeti cím: Bianca come il latee, rossa come il sangue
Fordította: Gál Judit
Ár: 3000 ,- Ft (MOLY -os csere révén, köszönöm: Adry79-nek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése