Tompa Andrea - Omerta

"A bimbót szeretem a legjobban, mert az még ígéret. Nem a valóság, még alig látszódik valami a színből. Az ember épp csak a vöröset tudja megkülönböztetni a fehértől. De már a fehér meg a sárga ugyanolyan ilyenkor. Látja a jó erős, duzzadó bimbót, és hasad ki az ember a reménytől. De az ember fejében van a rózsa ilyenkor, nem a kertjében. A legcsodálatosabb rózsa, épp olyan, ahogy elképzelte. A szirom szélén az árnyalat, a levelén a fény. Aztán megnyílik neki a valóság. Pompás, gyönyörű. De más, mint amit keresett."

Aki kezébe veszi Tompa Andrea új könyvét, az Omertát, az nem egy, hanem rögtön négy nagyon erős sorssal ismerkedhet meg az  1950-60'-as évek Erdélyének életéből. 

Egy széki asszony, Szabó Ződ Kali elhagyja goromba és érzéketlen urát, s egy szál pendelyben új életet kezd. Meg sem áll Kolozsvárig, ahol a cselédpiacon felfogadja őt egy gazda, Décsi Vilmos. Az első könyv Kali könyve, akinek belső monológjai révén kapunk képet életének alakulásáról. Ez a személyes jellegű, ízes beszédű emlékirat a hóstáti asszony egyszerű, dolgos mindennapjaiból ad ízelítőt. Kali úgy-ahogy megtalálja életét ebben az új környezetben, s lassan valamiféle kapcsolat is kialakul a két ember között. Nem mondanám, hogy szerelem, de gyerek lesz belőle, az már biztos. Itt kapcsolódik össze a második könyvvel a történet, mely Vilmos könyve. Décsi Vilmost úgy is emlegetik, mint a Szerencsés kertészt, varázsbotos embert, aki egy kis földi paradicsomot hozott létre kertjében. Rózsanemesítéssel foglalkozik, és híre nem csak a környéket járja be, hanem túllépi az ország határain is. Tompa Andrea itt is ugyanazt a monologizáló hangvételt használja, mint Kalinál. Vilmos elmeséli, hogyan államosították a kertjét, hogyan nőtt ipari méretűvé a rózsatermesztése, illetve miként vált világhírűvé. Az ő életében már sokkal  jobban követni lehet azokat a politikai változásokat, melyek a térséget sújtották. Elsősorban az erdélyi magyarság jogainak nyirbálásait érzékelhetjük, a magyar nyelvű felsőoktatás beolvasztását, a kollektivizálást.  A kertész sorsának segítségével még számtalan olyan apró kis momentumot jelenít meg az írónő, ami az impresszionisták apró ecsetvonásaihoz hasonlatosan, egyben, messziről nézve adja ki az alakzatot. Az alakzatot, amit diktatúrának nevezünk. Számomra ez a fejezet volt a legerősebb, legkidolgozottabb a könyvben, hatalmas háttérmunkát lehet érezni benne. (Vilmos egy létező személytől kölcsönözte személyiségét Palocsay Rudolf  -tól, aki Palocsay Zsigmond édesapja volt.)

Vilmos megsajnál egy kis félárva leányt, Annuskát, akit mondjuk úgy patronálni kezd.  Ennek a pártfogásnak azonban van egy testi vonzalmi alapja, ami nem csak törvénytelen volta miatt vállalhatatlan, hanem a nagy korkülönbség miatt is.  Itt kapcsolódik össze Vilmos kis fogaskereke Butyka Annuska, a harmadik könyv elbeszélőjének fogaskerekével. 

Ennek a leánynak az élete szintén egyéni tragédiák tüskebokrain át vezet. Anyja meghalt, apja durva, iszákos, beteg. Ha ez még nem lenne elég, van egy nővére Róza, aki fiatalon elment  "apácáskodni", "vallásoskodni". Vilmos átmeneti segítséget adhat a lánynak, de hosszútávon nem oldhatja meg életét. 

A negyedik könyvben Annuska nővérét, szerzetesi nevén Eleonórát OFM  követhetjük. Nála már megjelenik a diktatúra kőkemény valósága, a bebörtönzések, a bántalmazások és a katolikus szerzeteseket érő atrocitások. Mivel ez a fejezet Eleonóra szabadulásával kezdődik, így jóval kisebb sokkhatásnak van kitéve az olvasó. Ezt az óvatosságot nem csak a szerzetesnőről szóló részben, hanem az egész könyvön éreztem. 

Talán a könyv egyetlen kis hibájának pont ezt a bátortalanságot éreztem. Szép lekerekített szélekkel alkotott Tompa Andrea, de ezáltal sokszor ellaposodottá válik a történet. Nincsenek benne igazi, mély konfliktusok. Ott, ahol kezdődhetne valami, ahol valamilyen akció beindul, ott jön az elhallgatás. Talán Eleonóra a legharcosabb, nővér létére a legkonokabb, - ha szabad ezt a kifejezést használni rá. Ő áll ki leginkább magáért, jobban mondva a hitéért. Érdekes, hogy ennek ellenére ő maradt a legtávolabb tőlem. 

A könyv címe Omerta, mely titoktartást, hallgatási fogadalmat jelent a maffiában, s a könyv alcíme is ez "Hallgatások könyve". Valóban mind a négy főszereplőre jellemző egyfajta elhallgatás, de kérdem én, kire nem? Hallgatni ezerféleképpen lehet; elhallgatni dolgokat, meghallgatni másokat, ki nem fecsegni semmit, a befogadás hallgatása, a szégyen vagy a fájdalom némasága, hallgatva várni a hívást, hallgatva nem konfrontálódni... Minden hallgatásnak megvan a maga története. Tompa Andrea most ennek a négy tipizált szereplőnek segítségével  mutatta be az Erdélyben élő magyarság lehetőségeit az 1950 évek környékéről. 

Bár a könyv kissé vaskosra sikerült, nyelvezete miatt is kicsit nehezebb olvasni, én magam is lassan haladtam vele, és volt egynéhány apróbb bajom vele, de ennek ellenére  nekem tetszett. 

Ahogy átolvasom amit írtam, látom, hogy kihagytam pár dolgot. Az egyik, amit akkor is el kell mondanom, hogy szép, ha csak itt az értékelés végén lifeg, az Kali mesemondásai. Így a népmese olvasós évem végén már elég érzékennyé váltam arra, hogy áthatóan érezzem a népmesék jelentőségét az életben. Kali gyógyít, tanít, szórakoztat a meséivel, melyek szerves részévé válnak a botanikus életének.

A másik, amit nem hangsúlyoztam eléggé, hogy mennyire érdekesek Vilmos kísérletei. Itt nem elsősorban a Micsurini haszonnövények "felturbózására" gondolok, hanem a rózsanemesítési próbálkozásaira. Órákat töltöttem a megemlített virágok után való kutakodással. Aki szereti a rózsákat rossz ember nem lehet az nagyon fogja élvezni ezt a fejezetet. 

Hozott pontszám: 5

 Tompa Andrea