s szívdobogva riadtam fel: te voltál!
Aztán új álom lombos ösvenyén
nagy, rózsaszín virág került elém:
letérdepeltem és leszakítottam:
az is te voltál – újra felriadtam,
s kapkodni kezdtem levegő után…
Te voltál, tudtam, a piros gyümölcs is,
melyet új révület kezdő fokán
emeltem számhoz s habzsoltam mohóan,
s kérdeztem felriadva: merre, hol van,
s lehet-e az, hogy soha, soha ébren
ne legyek, bár ennyire, diadalmas? –
Hol vagy, pompás halam, hol vagy hatalmas
leányvirág, édes tündérgyümölcs,
hogy végre csillapítnád szomjam-éhem,
és lelkem kongó üregét kitöltsd!
1957
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése