Háromnapos képzésen voltam a múlt héten, ahol az egyik téma a családon belüli erőszak, a másik az emberkereskedelem és gyermekkereskedelem volt. Számos oldalról közelítettük meg a témát, elemeztük az általános nézőpontokat is, és sajnos megállapítottuk, hogy a közvélemény addig jut el például a kapcsolati erőszak nehézségében, "Miért nem megy el az illető, miért nem menekül? " Sajnos nem ilyen egyszerű a kérdés. Anélkül, hogy elmerülnék a témában, csupán jelzem, hogy egyrészt olyan mértékben traumatizáltak az erőszakot megélő személyek, hogy képtelenek a logikus döntést meghozni, másrészt a lehetőségeik is szűkösek, arról már nem is beszélve, hogy kiszolgáltatott vagy megzsarolt helyzetben vannak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy innen már nincs kiút. Van, csak nem olyan egyszerű, ahogy azt elképzeljük. Mindig van döntési lehetőségünk.
Erről a döntési lehetőségről mesél Edith Eva Eger, aki nem egy bántalmazói kapcsolatban sínylődött, hanem 16 évesen koncentrációs táborba került, egy szemvillanás alatt veszített el mindent, amit addig fontosnak tartott. Családját, jövőjét, lehetőségeit, otthonát, nyugalmát. Amint ránéz ruháitól megfosztott, lenyírt hajú nővérére, aki azt kérdezi tőle, "-Hogy nézek ki? Mondd meg az igazat!", egy pillanat alatt megérti, hogy van döntési lehetősége. Dönthet úgy, hogy arra figyel oda, amit elvesztettek, vagy arra, ami még megvan.
"-A szemed - mondom a nővéremnek - annyira szép! Még soha nem tűnt fel, mert mindig eltakarta az a rengeteg hajad."
Ez a felismerés olyan elementáris erővel hat a fiatal lányra, hogy egész életében képessé válik arra, hogy a legnagyobb kétségbeesésekben is iránytűje és mécsese legyen. Nem csak a láger borzalmainak átélésében, hanem a túlélésben is ebbe kapaszkodik. A világ másik részén kezdi újra életét, megromlik a házassága, nem találja a hivatását. De az a tény, hogy hatással lehet saját életének alakulására, mégpedig tisztán a hozzáállásának köszönhetően, lehetővé teszi számára, hogy megoldja a problémákat. Önelfogadási filozófiáját szívesen viszem magammal, mert ez sem elmélet, hanem maximálisan átélt, önmagán tesztelt csodaszer. Vallja, hogy önmagunk elfogadásának abból kell erednie, hogy "amit meg tudok tenni, azt csak én tudom úgy megtenni, ahogyan én tudom megtenni." Ez pedig azt jelentette számára, hogy megtanulja újrakeretezni a traumát: hogy a fájdalmas múlt, a benne rejlő erő a fejlődésének a tanúbizonysága, nem pedig a veszteség és kár igazolása. Van rá egy egész élete, hogy ezt a tökéletességig csiszolja. Áldozatból olyasvalakivé válik, aki képes virágba borulni, csakis azért, mert dönthet úgy is, hogy szabad lesz, dönthet úgy, hogy felelősséget vállal a nehézségeiért, a gyógyulásáért.
Edith Eger ötvenhárom évesen fejezi be tanulmányait és lesz klinikai pszichológus. Munkájával többek közt a poszttraumás szindrómában szenvedő amerikai katonáknak segít, hogy felépüljenek, de tevékenyen részt vesz a holokausztról szóló emlékek felidézésében és megőrzésében is. Szerepelt a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült, valamint a holland televízió által forgatott dokumentumfilmben is.
Filozófiája, életének története és munkássága annak a ténynek az igazolása, hogy van lehetőségünk választani. Elmeséli ezt nekünk olvasmányos, közérthető formában. Életének alakulása számos izgalmas, sokszor véletlennek tűnő események láncolata. Táncol a hírhedt Joseph Mengele előtt, barátja és mentora lesz a szintén holokauszt-túlélő Viktor Frankl pszichiáter, és legnagyobb sikere, hogy képes meggyógyítani önmagát.
A magyar származású pszichológus és írónő könyve inspiráló segítő kötet, melyről így vall:
"-Azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és azt mondják: -Ha ő meg tudja tenni, akkor én is meg tudom!" Úgy legyen!
Hozott pontszám: 4/5
Edith Eva Eger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése