Grün, Anselm - Belső erőforrásaink

Egészen pici kis könyv, körülbelül hatvan fejezetnek sem mondható gondolat, amit sorra véve, akár reggeli napindítóként, a lélek kávékapszulájának is nevezhetnék, ami egy befelé és lefelé vezető labirintus Ariadné fonala is lehetne, ahol a teljes kiegyensúlyozottság és béke lehet a jutalom, annak felismerése, ami mindig is bennünk volt és van, csak amit képtelenség megtalálni ebben a többdimenziós anyagi világban. 

Anselm Grün úgy tud semmi újat mondani, hogy közben minden szava újítóan hat olvasójára. A jelenlegi pontod origójában elvezet; csak rajtad múlik merre, milyen tempóban, mely görbét leírva közelítesz. Azt ígéri, hogy megmutatja  a belső erőforrásodat, amire azért van szükséged, mert rá kell jönnöd, hogy semmi sincs olyan a világban, ami benned ne lenne meg, mert minek mennél máshoz kuncsorogni, ha egész egyszerűen magadban kellene ezzel az erővel kapcsolatba kerülnöd. Addig viszont, hosszú az út. Így aztán Anselm atya ír arról, hogy: 

Járj a nyugalom útján, ahol csak ki és belélegzel, nem töprengsz semmin, mert lelked belső  magjában mindig egészen nyugodt vagy, ehhez pedig kell a csend, amely képes gyógyítani, de kell az öröm is, az az öröm, amit csakis a jelenben tudsz megélni, és kellenek a belső támpontok, ami a kiegyensúlyozottság felé vezetnek, az elvárás nélküliség állapotába, ahol az idő ritmusában élhetsz, a belső teredben, így nem is hajszolod magad, ahol lépésről-lépésre haladsz, s közben bízol a szeretetben, mert csak az teszi lehetővé, hogy igazán ember legyél, s kell a kapcsolódás, ami mentes minden érdektől, s ez a szeretet nem üzletel, a cselekvés szabadságába vezet, megnyit, örül az életnek, s azt is elmondja Anselm atya, hogy hogy a léleknek egyetlen tápláléka van, egyetlen gyógyírja, amitől kivirulhat az életed, a mindenre kiterjedő szeretet, ami engedi, hogy valakié legyünk, ami horog  a viharos szélben, s ehhez mindent meg kell tennem, s legfőképp fellélegeznem, elengednem önmagamhoz való ragaszkodásomat, s megéljem az egységet a természettel, ami óv és oltalmaz, ami megtanít arra, hogy otthon legyek önmagamnál. Aztán mindezek közül több megerősítést nyer a későbbi fejezetekben, s közben megjelenik a zene jelentősége, amely átformálja a lelket, ami segít érintkezésbe kerülni  belső forrásommal, mely gátakat szakít fel és vidámsággal ajándékoz meg. 

Kisebb, elnagyoltnak tűnő, inkább gondolatélesztő igazságokkal ajándékozza meg olvasóit a szerző, melyek végső pontja a lélek áradásának gondolata. Az érthetőség nyelvén kapunk spirituális gondolatokat, melyek csak akkor működhetnek, ha egy határozott mozdulattal elvágjuk valódi természetünk felfedezése felé vezető léghajónk földön tartó köteleit, mert addig csak túlmagyarázott, elvont, lelkizős szövegnek tűnik a könyv, mert mint minden üzenetre, így erre is igaz, hogy csak az érti meg az üzenet mondandóját, aki keresi azt. 

Ezúttal nem kifejtős, mindenre kiterjedő magyarázatokat kapunk, hanem olyan egyszerű gondolatokat, melyek olykor patronként robbannak, de az is előfordul, hogy semmitmondónak tűnnek. 

Nekem most ez a forma nem tudott annyit adni, így:

Hozott pontszám: 4