Csóti Lili - Hetedvérig

Egészen ámulatba ejtő jelenség az, amikor egy tizennyolc éves lány ilyen könyvvel rukkol elő. Csóti Lili elsőkönyves, rendkívül tehetséges szerző most pont ezt tette. 

A Hetedvérig kötetében egy olyan fantáziavilág ölt testet, aminek nyomai talán sokakban ott lapultak, de azáltal, hogy papírra vetette, valahogy élni kezdett az egész alkotás. El tudom képzelni, hogy nem ennek a monstrumnak indult az egész, hanem időközben vált azzá, ahogy a szereplők önálló életet kezdtek élni. 

A tizenhat éves Rosewyn Blair édesanyjával él egy viszonylag elszigetelt helyen, amikor költözni kényszerülnek. A lány nem is tudja pontosan, hogy miért kell  Dorcha Baile-be, úgymond a családi fészek városába költözniük, ahol unokatesók, nagynénik, nagybácsik és persze nagyanyja kíváncsi tekintetének kereszttüzében élnek ezentúl. A belépés sem sikerült gördülékenyen, hiszen megérkezésük után Rose rögtön megjósolja valakinek a halálát, aki még azon a napon meg is hal. Ettől kezdve suttognak róla, gyilkosnak tekintik. Pedig a jóslás ebben a környezetben egyáltalán nem rendkívüli dolog. Hiszen Dorcha Baile-ben hemzsegnek a vámpírok, boszorkák, vérfarkasok, démonok, szellemek, mindenféle e világi s túlvilági szerzetek. Igazából a mágia nélküli lény számít ritkaságnak. Rose úgy is tekint magára, mint, aki varázstalan, hiszen apja, akiről semmit nem tud, éppen ilyen ember volt,  és az anyja boszorkányos tehetségét pedig nem örökölte. Az egész környezet elfordul tőle, s mielőtt befogadhatták volna köreikbe, már mindenki el is fordult tőle. Egyetlen embert, Adrielt kivéve. A fiú maga démon, és kissé különcnek számít a városban, hiszen egyedül él, mindenféle felügyelet nélkül, holott ő is csak középiskolás.  Furcsa itt minden, de van időnk megszokni a közel 700 oldal alatt. 

Adriel és Rose nem véletlen talált egymásra, ugyanis mindkettejükben van valami  furcsábbnál is furcsa. Érdekes dolog ez, igaz? Lassan kiderül, hogy egy ideje új faj, vagy kategória van kialakulóban a varázsvilágban, a szikrák. Miközben Rose szeretné kideríteni, hogy ki ő, és hol a helye az új környezetében, azalatt a városban is egyre megdöbbentőbb dolgok történnek. Az első gyilkosság elkövetésével vádolt tettes elképesztő változáson megy át, sőt ezt újabb és újabb megmagyarázhatatlan események követik. A könyv végére természetesen minden rejtélyre fény derül, minden apró mozzanat, akár egy krimiben a helyére kerül, és a fiatalok boldogsága is teljessé válik. 

Ahogy minden különleges világnak, ennek is megvan a maga erős vonzása. Pillanatok alatt beszippant a történet, a hétköznapi külsejű alakok mögött egyedi lények lapulnak. Az emberek itt is dolgozni járnak, a gyerekek iskolába, esznek, isznak, kutatnak, sőt nemrég egy nagy járvány is pusztított a világukban. Számomra a regény egyik kiemelkedő erénye pont ez volt, hogy az egyediség  mindenkiben jelen van, mindannyian  unikális valóságok vagyunk a test egyenruhájában. 

A szerelem és barátság is szerves része a varázslatos világnak, a tinédzserek küzdenek is rendesen, hogy igazi társra leljenek. Az érzelmekben gazdag történetben otthonosan fogják érezni magukat a tizenévesek, bár szerencsére a szerző megtalálta azt a kényes egyensúlyt, ahol nem billen el a történet egyik irányba sem. Mind a titkok, mind a szerelem,  mind a rejtélyek  azt közvetítik az olvasók felé, hogy az igazság kiderítéséhez, lehetőség szerint meg kell ismerni az érem minden oldalát. Rose mély empátiáról tesz tanúságot, befogadó minden lény iránt, ez teszi őt sebezhetővé, ugyanakkor naggyá. 

Akit hagyja magát, azt kivételes utazásban részesíti Csóti Lili. Nagyon jó csapásirányt választott, amit  akár fokozni is lehetne a későbbiekben. A kevesebb több elvet követve, nagyobbat tudott volna  szólni az egész regény. Néhol terjengős volt a szöveg. Nem is igazán maga a szöveg, hanem a történet, ami ezer csáppal kapaszkodott, próbálta kötésbe hozni magát. Szerintem ez nem sikerült annyira, itt hiányzott a tudatosabb átgondolás, hogy le lehessen nyirbálni a feleslegeket. A kevesebb, de erős szál jobban összetart egy történetet. Kicsit a forgatókönyvek jutottak eszembe, ahol nem lehet mindent a vászonra vinni, ami a könyvben szerepel, meg kell tartani azokat az erős elemeket, melyek egyszerre több dolgot is képesek megeleveníteni. Az elaprózódás miatt lépett be az, hogy nem volt  meg a történet fő iránya. Ezek egyáltalán nem nagy bajok, csak azt érzem, hogy lehetett volna még jobb is az egész. 

Muszáj, hogy az ifjú szerző újabb és újabb könyvekkel ajándékozzon meg minket, mert kivételesen jól ír. Azt mondanám, hogy tőle bármire kíváncsi lennék a jövőben, a szépirodalomtól a kalandregényig, akármit papírra vethet. Aki így tud:

"A térre mozdulatlan békesség borult, ahogy a kövér, fehér Hold lassan araszolt az égen, ívét csak néha szelték ketté az átúszó felhők, melyek olyan lomhák voltak, mintha csak unalmukban gördültek volna éppen arra.
A fények azonosak, a kedélyek kevésbé kellemesek voltak a város széle felé vezető utak mentén. Elhagyott, lepusztult vidéke volt ez a városnak, csupa megkeseredett, lecsúszott és reményvesztett emberrel és másvilágival, akiknek annyi kilátásuk volt egy jobb életre, mint a százszorszépeknek, hogy kihajtsanak a betonból."

Elképesztő és csak gratulálni tudok ehhez a komplex, de elemeiben is ragyogó munkához!

Hozott pontszám: 4/5

Csóti Lili