Zafón 26 évesen írt regénysorozatának, a Köd trilógiának az első része ez a letehetetlen, egy szuszra is elolvasható történet. A Carver családról szól, akik 1943-ban a háború fenyegető réme elől egy, az Atlanti-óceán partján fekvő kicsiny településre költöznek. Max, a történetet mesélő kamaszfiú nővérével és húgával egyetemben, először elég rosszul érzi magát az új helyen. Nem is akart eljönni otthonról, idegenek veszik körül, hogy az egyéb furcsaságokról ne is beszéljünk! Például, hogy az otthonos kis házikóból rálátni egy szoborkertre, ahol olybá tűnik, hogy a szobrok változtatják magukat, vagy a helyüket? Az órásmester édesapjától kapott zsebóra össze-vissza jár, és a befogadott macska tej helyett pókokra vadászik. Az apró furcsaságok és különös hangok száma egyre szaporodik. Beilleszkedésük nehézségét a világítótorony őrének nevelt unokája, Roland töri meg, akivel Max először csak biciklizik, majd a búvárkodás izgalmában mélyednek el, a szó szoros értelmében. Egy a partok közelében elsüllyedt hajóhoz járnak merülni a fiúk, aminek legendája elevenen él sokak emlékezetében. Roland nagyapja elmeséli ugyan nekik a régi históriát, de mindenki érzi, hogy az öreg elhallgat valamit. Egészen addig, amíg Max kishúga rejtélyes körülmények között le nem zuhan a lépcsőről. A gyerekek letagadhatatlanul érzik, hogy a ház ellenük fordult. Az sem kizárt, hogy minden mindennel összefügg? A furcsa szobrok, a víz mélyére került hajó és a ház régi lakóinak sorsa is egy elképzelhetetlen történetben szövődnének egybe? Roland, Max és a fiú nővére, Alicia hármasban szeretnék kideríteni az igazságot. Erre az igazságra viszont, senki nem számított. Egy titokzatos alak, a Köd Hercege ölt testet a spanyol kisváros nyári nyugalmában. De ki is ez a Herceg?
"Voltak, akik úgy hívták, hogy a Köd Hercege, mert a szóbeszéd szerint
mindig éjszaka jelent meg, a mellékutcákat borító sűrű ködből lépett
elő, aztán még hajnalhasadta előtt ismét ködbe veszett."
Zafón hozza a tőle jól megszokott hátborzongató hangulatot. A történet olvasmányos, nem kis feszültséget kelt olvasójában. Mind szerkezetében, mind ritmusában a körülbelül 14-15 éves korosztálynak szól leginkább, de még én is, aki ritkán olvasok ilyen horrorba hajló misztikus történetet, kellően rettegtem. Egy vidéki házban olvastam, egyedül, éjszaka. Ezt már a Poe novelláknál is mondtam, egész más a civilizált világ kebelén ringatózva olvasgatni az ilyen történeteket, mint mondjuk gyertyafénynél, éjszaka, távol az elérhető külvilágtól. A szerző fiatalkori műve egyáltalán nem tekintendő zsengének. Már itt látszik fergeteges tehetsége például abban, ahogy rezignált nyugalommal tudja a frászt az emberre ráhozni. Nem gondolnám, hogy ez volt az első munkája, a szövegből csak úgy sugárzik a magabiztosság. Azt is el kell ismernek, hogy rendkívül jól láttatja a helyszíneket és a jeleneteket. Egy elég határozott film futott a fejemben mindvégig. Persze volt egy-két dolog, ami miatt most moroghatnék, de úgy tűnik, hogy ezeket a csorbákat a későbbi munkáiban kijavítgatta.
Az újdonság erejével hatott rám a sorozat első része, de ahogy említettem, nemigen olvasok a kategóriába tartozó műveket, nem nehéz meglepni. Volt azért egy-két elkoptatott, klisé számba menő részlet, például a macska alakja vagy szegény bohócok, akik már így is le vannak írva. Sajnáltam, hogy Zafón csupán hangulati elemként használta fel Kopernikusz alakját, vagy az apai ajándékot. Ezekben lett volna még lehetőség. De az is igaz, hogy így az olvasó is törheti a fejét, és a sorozat elvileg folytatódik, még az is lehet, hogy visszaköszönnek majd ezek a részletek.
Kellemes kikapcsolódást jelentett számomra a kötet, még engem is meglepett mennyire nem tudtam letenni.
Hozott pontszám: 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése