2020. július 30., csütörtök

Veszteségből nyereség, vereségből győzelem

 A lelki megküzdés útjai

A veszteségek át, meg átszövik az életünket. Tulajdonképpen úgy is érezhetnénk, hogy az élet egy folyamatos veszteséghullám, hisz mindig valamitól válni kell. Természetesen ez egy nagyon negatív hozzáállás, nem is érdemes sokat gondolkodni rajta, de az sem árt, ha tudjuk, hogy  emberi természetünk és mulandóságunk hozadéka a veszteség. Talán az a leghelyesebb, ha egészséges módon igyekszünk kiépíteni magunkban az elengedés metódusát. Az élet úgy is dobja majd a labdákat, melyek között lesz medicinlabda is, mely földbe dögönyöz.

A Kulcslyuk Kiadó Nyitott Akadémia sorozatának olvastam pár kötetét, és elmondható, hogy közérthetően, különböző megközelítésekkel, az adott témára fókuszálva tisztességesen  tárják fel az adott témát. Ez alkalommal -ahogy azt a cím is elárulja-, a veszteségek és vereségek kerülnek a célkeresztbe. Az alábbiakban a kötetben közzé tett négy megközelítést szeretném bemutatni:



Almási Kitti     Fotó: Nánási Pál



Kiút a zsákutcából - Dr.Almási Kitti 

Almási Kitti neve ismerősen csenghet, a fiatal és energikus klinikai szakpszichológus számos előadást tart, rendszeresen publikál és oszlopos tagja a Nyitott Műhelynek is. A fiataloknak szóló előadásait különösen kedvelem, nagyon jól megtalálja velük a közös hangot. 
Írásában ez alkalommal saját élettapasztalatából indul ki. Azt mondja, hogy a veszteségek témája mindenkiből előhívja a saját elszenvedett veszteségeit. A története nem volt ismeretlen, hallottam már tőle, de leírva azért mégis más. Azt mondja el, hogy neki mi hozta el az áttörést, hol talált kiutat a zsákutcájából, és egyáltalán, miért válik zsákutcává egy probléma. A jól ismert, általam is idézett Paul Watzlawick közismert pszichológus írását, a "Változások" gondolatmenetét építi be előadásába, hiszen neki is ez segített. Ugye Watzlawick a probléma átértelmezéséről, úgymond átkeretezéséről ír könyvében, ami jelen esetben azt jelenti, hogy nem azt kérdezem; "Mi a probléma?" hanem azt, hogy "Mit teszek, hogy ez a probléma fennálljon? " Hozzáállásommal, miként fagyasztom be a dolgok menetét? Ezt fejti ki bővebben írásában Almási Kitti. Néhány  saját praxisából hozott illusztris példával alátámasztva, még erősebben megmarad az emberben történetének mondandója. Jól felépített, masszív és kicsiszolt darab ez, érezhető, hogy több előadásban is bemutatta már a gondolatmenetet. Szerintem nagyon hasznos észrevételeket tartalmaz.


Dr. Bagdy Emőke
Ami nem öl meg, az megerősít - Dr. Bagdy Emőke

A professzor asszony az emberi küzdőképességre teszi tanulmányában a hangsúlyt, és Nietzsche-t  idézve a veszteségeink győzelemben való kamatoztatásának lehetőségét emeli ki.
Mindenek előtt azonban alaposan körüljárja a pszichológiai traumáink mibenlétét. Bevezet a normatív életkrízisekbe, a fejlődési krízisekbe, az akcidentális (hirtelen fellépő) traumákba. Kiemeli azokat az alapvető jelenségeket, melyeket véleménye szerint jó, ha ismerünk. Ilyen például a szenzitivizálódás, amikor különösen érzékennyé válunk valamilyen sérülésre, de a traumatizációnak a lélektanát is átvizsgáljuk. Az életünkben legnagyobb károkat okozó súlyos traumák  sok, számunkra talán megmagyarázhatatlan jelenség gyökerei. Így kerül szóba az elfojtás, szomatizáció.
A rövid ismertetés ezután rátér arra, hogy mit lehet tenni akkor, amikor ilyen krízishelyzetbe kerül az ember, mi az, ami igazán segíthet. Bagdy Emőke hangsúlyozza a mindenkori kibeszélést, megosztást, de emellett kiemeli a meditáció, imádság, a tanult optimizmus, a belső reziliencia hasznos voltát.
Az írás jól érthető módon mutatja be mindazt, amivel talán eddig is találkoztunk saját életünkben, de inkább ösztönszerű, mint tudatos, jól beazonosított formában.
Jó ezekkel tisztában lenni, bár szerintem az írás csak érintőlegesen foglalkozott a veszteségekkel, inkább a mentális egészség megőrzésére, visszaszerzésére fókuszált.

Böjte Csaba
A szeretet útja - Böjte Csaba

Csaba testvér írása nem direktben szól veszteségeinkről, hanem élettapasztalatából adódóan felvillantja azoknak a gyerekeknek és családoknak az életét, akik bizony számos veszteségen vannak túl. A legtragikusabb árvaságon át, a szegénység, reménytelenség, lemondás veszteségei ezek. Hogyan tud a szeretet utat törni magának ezen a zord és kietlen tájon. Számos, érezhetően végeláthatatlan példával tudná mondandóját alátámasztani. Többször mutat arra rá, hogy a megbocsátás, lemondás mekkora nyereséggel is kecsegtethet.
Szívmelengető volt olvasni ezt a fejezetet, az egészhez hozzátartozik ez is, de aki tudományos megközelítésre számít, az csalódni fog.

Veszteségből nyereség - Szendi Gábor

Szendi Gábor
Szendi Gábor hozta a tőle megszokott lendületet, szenvedélyes írásmódot. Hangneme magával ragadó és lépésre ösztökélő. Abból indul ki, hogy életünk minden napja veszteség, hiszen egyre közeledünk halálunk órájához. De vajon szükségszerű, hogy életünket biológiai keretek között lássuk? Számára minden vereség egy nyereség és számtalan új lehetőség, valamint eredmény elérésének eszköze. A szenvedéseinket nem értelmetlennek tartja, hanem személyes küldetésünk kiteljesedésének részeként értelmezi. Pozitív hangneméből árad az optimizmus, a tettrekészség és azt gondolom, hogy írása mindenkinek jót tesz, aki olvassa. Szendi Gábornál is megjelenik a dolgok átkeretezésének fontossága, immáron harmadik alkalommal jelenik  meg ez a kötetben, tehát figyelmet kell rá fordítani! Illetve Bagdy Emőkével sok hasonló meglátása van . A humor, a reziliencia és a tanulható optimizmus nála is alapvetőnek számít. Fontos elemként megjelenik az a gondolat, hogy "Viselkedj úgy, amilyenné válni akarsz". Ezt már hallottam mástól is, de a veszteség kontextusában újult erővel hatott rá a mondat üzenete. Ez a fejezet igazán a veszteségekről szólt, és ha nem is a legsötétebb gyász időszakában tudjuk majd alkalmazni, a világnézetünkre hatást gyakorolhat, ami megelőlegezi hogy képessé váljunk nyereségként értelmezni a veszteség okozta lemondást!

Hozott pontszám: 4/5 De más megközelítésnek is örültem volna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése