Az alábbiakban a házi dolgozatomat olvashatjátok, ami kicsit a könyvbe, kicsit pedig Molnár V. József gondolkodásába enged betekinteni a teljesség igénye nélkül. Amiről a dolgozatban nem írtam, hiszen nem is igazán a kötet bemutatása volt a cél, az a további fejezetek tartalma. Érdekes írások vannak a későbbiekben is, egy-egy rajz bővebb elemzése, számos egyéb motívum felfedése.
Sokan mondják, hogy a gyermek nem egy kis felnőtt, hanem egy sajátos világban élő, a maga nemében tökéletes létező. Ahhoz, hogy megsejthessük, hogy mi zajlik abban a kis zárt világban, hogyan látja a környezetét, milyen hatással vannak rá a külvilág ingerei, hogy beléphessünk a gyermek szentélyébe, egyetlen dolgot tehetünk; megfigyeljük ők. Viselkedése, szavai, játékai és rajzai elárulják ezeket. Molnár V. József több mint negyven éve figyeli a legkisebbek firkáit, rajzait, ábrázolásait. Már egészen korán megtapasztalta, hogy a rajzolni nem tudó kisdedek is hoznak valamit magukkal, közölnivalójuk van.
A fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek már közel száz évvel ezelőtt nagy hangsúlyt fektettek a gyermekrajzok üzenetére. Sokan vélik úgy, hogy ezek egy kollektív tudattalanból származó szimbólumrendszerrel rendelkeznek. Így megvan a spirál, a kör vagy a kereszt jelentése is. Molnár V. József néplélekrajz-kutató a magyar hagyomány- és jelképrendszerből kiindulva alkotta meg tapasztalaton alapuló gondolatrendszerét. A Nap arca, az Ég és Föld ölelésében, és az Újraszülető világ című könyveiben foglalkozik a témával.
Molnár V. József hangsúlyozza, hogy minden ember rendelkezik egy őstudással, melyet a Teremtő Isten oltott belénk. A kisgyermek még közel van a Teremtőhöz, ő sok olyan dolgot tud és ismer, amit az ember a későbbiekben elfelejt. Az idősek már közel vannak a Teremtőhöz, ők pedig azért tudnak sok dolgot. De amíg a gyermek nem rendelkezik olyan beszédkészséggel, szókészlettel, hogy ezt kifejezze, addig számára az ábrázolás marad egyedül az a terület, ahol megmutathatja tudását.
Már az egészen pici gyermek is rajzol. Ahogy a falat vagy a levegőt szántja, ahogyan a homokba ír. Ha papírt és ceruzát kap, akkor pedig egészen korán megjelennek nála az egyetemes ősképek. A legalapvetőbb formák kultúráktól, földrészektől, koroktól függetlenül ugyanazok; a szálka, a fészek és a pötty.
A szálka
Szinte az első elem, amit rajzol egy gyermek az az egyenes vonal, a vessző vagy szálka. A szálka megrajzolásához erőre van szüksége, a mozdulatban indulatosság, erős akarat jelenik meg. Ez a hevesség megtapasztalható a szálkát rajzoló gyermeken. Szívesen használ erős színeket, pirosat, feketét, kéket. Indulatosságában gyakran még a papírt is átszakítja. Arca kipirulhat, mimikája is ezt a határozottságot közvetíti. A szálkát papírra szántó gyereknek szüksége van arra, hogy megtapasztalja önmagában ezt a határozottságot, ezt a nyers erőt. Hol és milyen mértékben van meg benne ez a „szálkásság”. Nem is kétséges, hogy a szálkafirka férfias természetű, erős, tüzes, akárcsak a Nap. A férfinek pedig a Nap útját kell járnia. Így a szálka rajzolása megidézi a Nap erejét, mely a férfiség fönti rokona. „A gyermek eredendő, rokonító gondolkodásában, a gyermekben gondolkodó Teremtőben e kettő, a szálka és a vonzata egybetartozó”[1] A Nap tehát a szálkához tartozik, annak erejét, verőfényét varázsolja a gyermek elé. Amikor lerajzolja a Napot, akkor apa jut eszébe. Szinte minden gyermekrajzon megjelenik egy napocska. Gyakran befeketítve, eltakarva, olykor lilával ábrázolva. Ez mind arra utal, hogy a Nap rossz emléket idéz fel a rajzolóban. Ugyanakkor a fenti szálkásság a lent virágába szelídülhet. A virág a Nap földi kedve, éltetője, táplálója. Aki szereti a Napot, annak megmutatja az arcát. Ez az arc sokszor, vagy szinte mindig megjelenik a kicsinyek rajzain. A gyerek szereti a Napot, számára az éltető erő, maga az Isten.
A fészek
De nem mindig a szálka a gyerekek első megrajzolt mintája, gyakran találkozhatunk a fészek motívummal, mely egy lekerekedett szálka, egy elcsöndesült, megszelídített rovás. Minden nemű gyermek rajzolja a fészket, anélkül, hogy valaha is látott volna madarat fészkelni. Amikor ezt rajzolja, akkor maga is megnyugszik, elcsöndesül, gyakran valamilyen szeretet megnyilvánulás is társul hozzá, megöleli a felnőttet, ringatja magát. Amíg a szálka erősen férfias vonás, az apát és a Napot hívja elő a gyermekben, addig a fészek nem a szárazságot, hanem a nedvességet, puhaságot és teltséget hozza magával. Rajzolás közben a gyermek számára az anya és vele kapcsolatban a Hold jelenik meg. Az édesanyához az éjszaka tartozik, a Hold ideje. Ő kel fel az éjszaka síró gyermekhez, ő az álmok őrzője. A havi ciklusát is a Hold szabályozza. A fészkét rakó madár, az anyaméh fészke a létezés teljes egységét, a mindenséget idézi meg. A fészket rajzoló gyermek jól érzi magát a fészket adó világban, ahol körülöleli az anyai szeretet és gondoskodás.
A pötty
Létezik egy harmadik alapmotívum is, ami nem szálka, nem görbe. Nem a fent és a lent ellentéte, nem a kint és a bent, vagy a férfi és a nő kettősége, hanem az önmagában létező moccanatlan mag. A gyerek a tér-időn kívül létezik, hétesztendős koráig az Isten tenyerén él, ahogy a régiek tartották. Ezen az isteni tenyéren pihen a százszínű jövő, a minden lehetőséget és termékenységet magába foglaló mag, melynek megjelenítője a pötty, vagy a kicsi karika, vagy a vele rokonítható gyöngy. A gyöngy a szüzességet idézi és gyermekállapotát tükrözi. A kicsinyek nemcsak a Napot szeretik, hanem a pöttyöket is, a babos kendőket, a katicabogarakat, a pöttyös labdát. A leszentülő Napban is ott van a pötty, amely a bentet jelenti, a magot. A gyermek számára magok laknak a Napban, fénymagok. A gyermekrajzok mindegyikén megjelenik a pici pötty, a karika, kör. Van, hogy pöttyöket hullat a Nap, van, hogy pöttyök veszik körül az egyes alakokat. A szüzességet, védettséget idézi meg a gyermek ezzel. A pillanatban, a mostban létezőt, melyben tisztán magként ott szunnyad a jövő. A gyermek őrző-védő állatai a macskák és nyuszik is gyakran pöttyösek, de a királylányok tiszta alakjában is gyakorta ott a gyöngysor. Égi mása pedig a csillag, a szerző szerint maga az Esthajnalcsillag, a Vénusz.
Molnár V. József számos népművészetben, a magyar és egyetemes keresztény kultúrkörben fellelhető szimbólummal veti össze a gyermekrajzok üzenetét. Ahhoz, hogy megérthessük, ráérezhessünk a rajzok igazi tartalmára nekünk is sokkal mélyebbre kell nézni, a felszín alá. Mai szemléletünk, a benyomások alapján adott azonnali válaszreakciók világa, ahol a média képi megjelenítéseinek egész más célja van, mint a régiségben való ábrázolásnak. Manapság a reklámok és filmek az ember arcába tolják akaratukat, erős hatásukkal manipulálják a nézőt. „Vedd meg!” „Kívánd meg!” „Mert te megérdemled” és hasonló üzenettel robbannak a potenciális vásárlók elé. De századokkal ezelőtt a festmények, hímzések, faragványok nem ezzel az eszközkészlettel dolgoztak. Mutatni akartak valamit és nem befolyásolni, pláne nem manipulálni. A természetben gyökerező, ősi jelképekkel dolgoztak. A gyermek, aki közel áll még ehhez a tiszta léthez, akit még nem fertőződött meg a modern világ varázsa, az még érti ezeket a szimbólumokat. A három alapmotívumon kívül megismerkedhetünk a ház, a királylány, a létra, füst-kémény, kereszt, csiga, madár és egyéb állatok és még számos, a gyermekek rajzain megjelenő motívum tudatalatti jelentéstartalmával, akárcsak a méretek, arányok, színek és térbeli viszonyulások mondanivalójával.
Amikor a felnőtt ember úgy alkot, hogy összerendezi teste-lelke és szelleme hármasságát, amikor a saját valójának mélyéből alkot, akkor ugyanezek az alapmotívumok jelennek meg keze nyomán. Jó ezekkel tisztában lenni, és picit ebből a szemszögből megvizsgálni a látottakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése