Nyugati történetek a kötet alcíme, de magamban csak felruháztam egy másik címkével, a Bűntudat történetei -vel, és bár szívesen szabadulnék ettől az érzéstől, de csak nem sikerül.
Jászberényi Sándor egyedi mind témáiban, mind hangnemében. Férfias, határozott megközelítése az élet legelemibb részeibe vájja bele magát. Valahogy a túlélés körül kering mindegyik írás; a ma éjszaka, a következő támadás, egy szülés, egy temetés vagy egy keresztelő átvészelése a cél, talpon maradni, kibírni a ringben a lehető legtovább. Az ütések pedig záporoznak, erősek és övön aluliak, a legérzékenyebb férfi receptorokba csapnak bele. Talán ezek azok a közös vonások, melyek leginkább jellemzőek a szerteágazó történetekre, valamint a nyers, gyakran gyomorforgató ábrázolás, ami úgy sűríti be a novellákat, mintha kicentrifugázná belőle az élet minden báját, és a gének ösztöni pusztaságává sorvasztaná a létet. Nem csodálkoznék azon, ha néhányunknak ez befogadhatatlan lenne. A szerző az élet legkülönbözőbb szegletébe kalauzolja olvasóját, odavilágít a sarokba, az országhatárra, a szociális peremvidékre, de akár az egzisztenciavesztés horizontján is megbillegteti szereplőit. Nincs nyugalom sehol, sem a jelen, sem a múlt, sem Magyarország, sem a Közel-Kelet, de még a tengerentúl sem ragyogtatja fel a felhőtlen élet reménycsillagát.
Teljesen felesleges a történetekben párhuzamokat keresni a szerző életével, hiszen bárhogy is rejtőzik a cselekmények azonossága, a megtapasztalt életérzés az, ami igazán fedésben áll a valósággal. Ez a valóság pedig a mi valóságunk; a háttér, támasz, család nélkül maradt emberek vesződsége a mindennapokban. Az ember magára maradásának fájóan szép megjelenítése a Verébfióka című novellában öltött számomra igazán alakot. De esztelenség kiragadni egyet-egyet az írások közül, mert mindegyik önmagában is tökéletes, élesre lecsiszolt darab.
Ami számomra mégis a legmeghatározóbb az a címadó, A varjúkirály kisregény és a Rá se ránts rövidebb lélegzetvételű munka volt. Mindkettőben egy hihetetlen erős gyermekkorban gyökerező bűntudat jelenik meg, s ennek a romboló és bénító hatása, amely meghatározza a főszereplők létét. A varjúkirály természetesen ennél egy sokkal komplexebb alkotás, olvasás közben a levegőt is belém rekesztette a szerző, és már maga ez az egy történet is hosszas elemezgetésre adna okot. Az ország déli határvidékén élő emberének életérzését hívja elő a migránsokat fókuszba állító kisregény. S közben olyan szereplőkkel dolgozik, olyanoknak ad hatalmat, akik maguk is a társadalom leszakadt, számkivetett rétegéből jönnek. A babonákkal és hiedelmekkel terhelt reménytelenségben leledző fiatalok élete értelmet nyer. Minden csak értelmezés kérdése és az első, észrevehetetlen bűn elkövetésével indul.
Nekem egytől egyik tetszettek a kötetben megjelent írások, nehéz kedvencet találni. A fent említett két címen kívül mindenképp a kiemelkedőbbek közé sorolnám a Nyugati történetet, a Keresztelőt, a Nem könnyű történetet,a Pehelysúlyt és a White Madness -t is. A Hosszú hétvége pedig hozta azt a fordulatot, amit már megszoktam a szerzőtől. Aktuális témák, kirekesztés, felcímkézés, beskatulyázás...
"Az a fajta tanár volt, aki az év elején a pofád alapján dönti el, hogy mennyit érsz."
A jól megformált karaktereket egy plasztikus és jellegzetes környezetbe, s nem utolsó sorban erős behatás alá is helyezte a szerző. Így aztán nem kell csodálkozni azon, ha a sztori vehemens erővel robban, s olykor szétszaggatja az ember hitét. Aki vállalkozik arra, hogy egy röpke időre például maga is agymosáson essen át, annak mindenképp katartikus élményeket fognak okozni Jászberényi Sándor írásai. Én nem bántam meg, hogy kés alá feküdtem.
Hozott pontszám: 5
"Az Isten ugyanis csak úgy ad a magyarnak, hogy ugyanannyit vissza is vesz valahonnan. Ezzel volt tisztában a nagyapám. Ezt pedig azért csinálja a Jóisten, nehogy azt higgyük, hogy pertuban vagyunk vele."
"Magyarország ilyen hely. Ha ideszülettél, még megszökni sem tudsz előle. Veled utazik, bárhová is menekülsz. Ott van a csomagod alján."
"A teliholdat fekete felhők vágták ketté. A fénye mégis elég volt, hogy bevilágítsa a falu utcáját, a hegy oldalában álló foghíjas fákat. Tejként folyt végig az irtásokon, megcsillant a bánya rozsdás vaskapuján."
Kép: Mohos Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése