2020. december 8., kedd

Coetzee, J.M.- Szégyen

Ismét  Dél-Afrika a helyszíne Coetzee regényének, ugyanolyan átható minden, mint korábbi írásaiban, és változatlanul meg akarok fulladni az egésztől. Egy ismeretlen világ, ismeretlen törvényei és szokásai között vagyunk, ami ez alkalommal csak azért nem bolyongás, mert a főszereplők legalább szilárdan tudják, hogy hol élnek. 

David Lurie az ötvenkét éves egyetemi oktató romantikus költészetet tanít, amikor felizzik benne a vágy tüze egyik tanítványa iránt. Ahogy az a kötet első sorából is kiderül, az elvált férfi életében elemi igényként jelentkezik a rendezett szexuális élet, amit úgy érezte, hogy jól is kezelt.

"Ötvenkét éves, elvált, és úgy gondolja, a vele egykorú férfiakhoz képest egész jól megoldotta a szex problémáját. Csütörtök délutánonként Green Pointba autózik"  

Valóban -fogalmazzunk úgy-, kiegyensúlyozottan kezeli problémáját egészen addig, amíg a heti rendszerességgel látogatott titokzatos prostituált el nem tűnik egy szép napon. Ekkor önti el a vágy a nála harminc évvel fiatalabb Melanie iránt. Kicsit szerelmes is belé, de nem nagy ügy, hiszen szinte minden félévben belehabarodik valamelyik diákjába. De ez a viszonnyá dagadó kapcsolat botrányt eredményez és magával rántja a férfit a mélybe. A könyv első harmada erről a kapcsolatról és következményeiről szól. Olyan ez, mint egy hosszú bevezető, egy jól összeállított alap. Merthogy ezután következik csak a lényeg, hogy mihez kezd az egzisztenciát vesztett férfi. Felnőtt lányánál, Lucynél talál otthonra, aki egy vidéki farmon próbál önálló, gazdálkodó életet élni. Apa és lánya éppen kezd összecsiszolódni, amikor beüt a baj, megtámadja a fehér bőrű  családot három színes bőrű férfi és súlyos károkat okoznak. Ismét csak felmerül a kérdés,  akkor most mi lesz? Lucy és David egész más elképzelésekkel néznek a jövő felé. Ez a kibékíthetetlen ellentét mindvégig megmarad közöttük és még a regény befejezése után sem tudni, hogy mi lesz velük. 

Rengeteg érzést kavar fel az olvasóban a regény, az értetlenségtől a dühig minden lépcsőfokot megjárunk. Alapvetően persze a vágyról szólt számomra a történet, és ez lehet többféle vágy is,  de közben akárcsak villanásszerűen, de számos egyéb kérdés is megjelenik. David csöppet sem szimpatikus alakja, a komikumig fokozott ábrázolása, ellentétes jellegű önismerete is nagyon érdekes jelenség. Lucy karaktere, sorsa, döntései hasonlóan szerteágazó gondolatokat ébreszt fel az olvasóban. Két hihetetlenül erős és makacs ember jövőképének összecsapását tapasztalhatjuk meg. Óhatatlanul valamelyik fél oldalára állítja az olvasót, belekényszerít Cotzee egy döntésbe, amit igazából nem is lehet jól meghozni, mert úgy tűnik, nem is létezik itt jó megoldás. A végletekig fel tudott húzni a cselekmény alakulása. Az pedig ugyancsak megdöbbentő, amilyen egyszerűséggel vágja oda a szerző az új szituációkat. Gyakran az egyik mondatról a másikra, minden felkészülés nélkül, hirtelen ott terem a kész tény. 

Ez a szerkesztésmód és a jellemek egyedisége méltón igazolja a dél-afrikai Nobel-díjas író tehetségét, még akkor is, ha közben bennem hiányok is megjelentek. Pont ezek a hiányzó részletek vagy hiányzó magyarázatok teszik lehetővé, hogy a szöveg önálló életet éljen mindenkiben. Olyan apró kis kanyarok, szűk sikátorok nyílnak meg, melyek szabadon értelmezhetővé teszik a cselekményt. Irodalmi szempontból kalandosnak tartok egy ilyen regényt, szívesen beszélgetnék róla másokkal is. Érdekelne, hogy kinek hol van a történet hangsúlya, ki hogyan értelmezi Lucy döntését, vagy akár egy tárgyalást is el tudok képzelni? Ugyanilyen érdekes David útja Melanie családjához, vagy az, hogy volt-e benne megbánás például?

Ez nem a bongó dobok Afrikája,  nem az átörökített kultúra, a fűszeres, perzselő hangulatok világa, hanem egy kegyetlen, a megszerzés és uralom, a férfiuralom hona. Abszolút nem kellemes, mégis remek regény. 

Hozott pontszám: 4/5

John Maxwell Coetzee

Fotó

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése