Rusvai Mónika - Tündöklő

Nem sűrűn olvasok fantasy történeteket, általában nem is érzem túl jól magam ezekben a világokban, mégis néha jól esik az ilyesmi. Ezt a történetet egyrészt magával ragadó hangulata miatt volt jó olvasni, másrészről pedig nagyon tetszett benne a népmesei háttérvonulat. 

 

Nem emberöltők választják el a könyv jelenét a nagy tragédiától, amikor összeomlott a hajdani szigetkirályság, hanem csupán húsz esztendő. Tengernépe a szárazföldre kényszerült, mert a birodalmat egy mindent elsöprő sárkány perzselő ereje hajtotta uralma alá. A nehéz időkben, megoszlott az emberek véleménye arról, hogy mi a helyes lépés, sokan vétkesnek tartották azt, aki másként vélekedett, mint ők. Ilyen bűnbaknak számított  Denamals, aki elvesztette a király kegyét, s a hajdani Csillagpalota kulcsait, majd szinte utolsóként elhagyta a Szigetet is. Szerinte a kincstárnok árulta el, aki maga mellé állította a palota hűbéreseit, és a szárazföldre hajózott velük, hogy saját várost alapítson az új helyen. Denamals a várostól távol,  Rónyazugban telepedett le, örökbe fogadva az árván maradt lovász két gyermekét Ertholt és Tileát. Erthol örökölte apjának mesterségét, és lovász lett. A húszéves fiú magának tudhatott egy ritka nagy kincset, egy még a Szigetről származó, fajtiszta vasderes lovat, Árnyékot. 

A bajok akkor kezdődnek, amikor egy titokzatos idegen, egy bujdosó állít be hozzájuk a tanyára, rájuk zúdítva ezzel a gondok tengerét. Erthol nem tehet mást, hogy mentse, ami még menthető, eladja szeretett lovát, Árnyékot. Szégyenében nem mer gyámapja elé kerülni, ezért útra kel. A vándorlása során akadnak segítői, amire szükség is van, hiszen minden jel arra utal, hogy a Szigetet romba döntő Sárkány ismét támadásba lendült. A környéken sorra tűnnek fel a sárkánykígyók, melyek előfutárai az egyre közeledő veszedelemnek. A végső ütközet felé haladunk Erthollal, aki mindvégig szemszögét kölcsönzi a történetnek, mégsem főszereplője az eseményeknek. A főszereplő valaki, vagy valami egész más. 

A fantasy kalandregény sarkalatos pontja számomra maga a rossz, a gonosz megjelenése és annak felszámolása volt. Hogyan lehetne a nép oldalára állítani a titokzatos Tündöklőt, hogy segítségével véget vessenek a Sárkány fenyegetésének? Mit rontottak el húsz éve? Mikor hibáztak? Az akkoriban elhangzott átkok halált hozó árnya vetül azokra, akik talán fordítani tudnának a sors kerekén. De a csillagok felől most nem érkezik segítség, az ősi talizmánok is némán hallgatnak, erejüket vesztették a  hősök. A poros utakat egy színésztársulat járja szekerén, hogy elregéljék a hajdan volt napok eseményeit, újabb és újabb értelmet adjanak, átértelmezzék azt, ami elmúlt. Erthol társai felülemelkednek gyengeségeiken, egyszerre hősök és halandók, hogy végül együttes erővel megleljék a megnyugtató megoldást.  

Olvasás közben magával ragadtak az olyan népmesei elemek, mint ahogyan a lovászfiú szégyenében apja szeme elé sem mer kerülni, aztán ahogy találkozik segítőivel, hogy megütközzön a végső gonosszal, a sárkánnyal. Útján átkok és legendák kísérik, végső "táltos" lovát keresve jut mind közelebb és közelebb a megoldáshoz. Az, hogy a rossz megtestesítő egy sárkány, szintén nem ismeretlen a magyar népmesékben. De mi más is lehetne az ismeretlen és feltérképezhetetlen, mindeneket elsöprő, az értékeket romba döntő féktelen erő megtestesítője, ha nem egy tüzet okádó, repülő lény. Nem kevésbé tetszett az a megoldás, amit a bajok orvoslásául Rusvai Mónika, elsőkönyves írónő kitalált. 

Minden érdeme mellett azonban néha elakadtam az olvasásban. Ennek oka részben az, hogy nehezen találom meg magam a fantasy regényekben, lassan tudom felépíteni belül az elképzelt világot, részben pedig a szöveg sajátossága. A megteremtett univerzum része a könyv nyelvezete is, a maga egyediségével. A kétféle nyelv használata habár hozzátartozik a miliő megteremtéséhez, ugyanakkor néha elvesztettem a fonalat emiatt. Gondolom a gyakorlott SFF olvasóknak ez nem jelent akkora gondot. Néha fókuszvesztést is érzékeltem, ami gyors átkeretezést követelt tőlem, ezeken a helyeken is kidobott  történet. Mégis, amikor letettem  a döccenők miatt, alig vártam, hogy folytathassam az olvasást, mert a bőröm alá mászott ez az ismeretlen, mégis nagyon is ismerős világ. Azt nyújtotta számomra, amit egy igazán jó könyv megadhat, kikapcsolt, megutaztatott és benne élhettem magam is. 

Hozott pontszám: 4

Rusvai  Mónika 

 fotó: Benkő Mariann

 

 

"Az égből a földre visszatérő lélek egymaga bolyong az éjszakában, és keresi azt az ellenfelet, akit legyőzve végre megbékélhetne és visszatérhetne az égi világba. Először emberekkel, aztán állatokkal, majd szörnyekkel viaskodik , de hiába győzi le mindet, a lelkét nem ereszti el a földi világ. Lassan megvirrad, és amikor a nap feketével rajzolja árnyékát a fűre, a hullócsillag már tudja, hogy végre megtalálta az ellenfelét."