2021. március 18., csütörtök

Shinoda Bolen, Jean - Bennünk élő istennők

A japán származású Jean Shinoda Bolen  jungi iskolát követő pszichiáternő, aki a görög mitológia istennői és a női személyiségalkatok között hasonlóságot vélt felfedezni. Szerinte az istennők olyan jegyeket jelenítenek meg, melyek a mindennapok lányainak-asszonyainak archetípusai. Mivel egy ideje én is a szimbólumok, ősképek, archetípusok megismerése között bóklászom, nagyon kíváncsi voltam erre a megközelítésre is. 

Senki ne aggódjon, ha nem ismeri a görög mitológiát, a kötet közérthető módon mutatja be a főbb szereplőket, a lényeges eseményeket.

Azt mindenki megtapasztalhatta már, hogy nő és nő között micsoda különbség lehet. Ezt a  különbözőséget vissza lehet vezetni a belső viselkedésmintákra. Az archetípus kifejezést Jung hozta be a köztudatba, aki szerint az élethelyzetekhez való viszonyulások ezeknek az ősmintáknak a tükröződései. Az egyik nő boldogságához és kiteljesedéséhez feltétlenül szükség van arra, hogy anya legyen például, amíg más hölgyek a függetlenséget részesítik előnyben. Az istennők archetípusos megközelítése abban segíthet, hogy általa jobban megértsük önmagunkat. Történeteik, viselkedésmintájuk magyarázatul szolgálhatnak a ma asszonyainak. Az istennői szimbólumok egyúttal eligazítást is nyújtanak mások reakcióinak megértéséhez. A szerző egyrészt a saját szakmai tapasztalatára alapozza mondandóját, részint pedig női szerepéből adódóan. Hiszen feleség, édesanya, anyjának leánygyermeke, barátnő, kolléganő, valamint női csoportnak is tagja. A hasonlóságok és különbözőségek pedig mintázatokat rajzoltak ki számára. A kötet bevezetőjében erről bővebben mesél, de kitér arra is, hogy bár a jungi vonalat követi, de attól el is tér. 

A mítoszok a megismerés eszközei lehetnek, mivel az emberiség kollektív örökségének részei. Olyan közös megtapasztalások szólalnak meg bennük, melyek mindig időszerűek. A szerző az álomhoz hasonlítja őket, melyek szintén szimbolikus jelentéstartalommal rendelkeznek, így a mítoszok értelmezése révén intuitív tudásra tehetünk szert. Lehetne ezt hosszasan fejtegetni, de tény, hogy aki egyszer megérzi ennek a közös őstudásnak az erejét a saját életében, az mindig ennek a tudásnak a fényében szeretné értelmezni létezését. 

A kötet lassan rávezet bennünket azokra a gondolatokra, hogyan létezhetnek az istennők, mint belső képek, majd szépen sorra veszi őket csokorban, majd egyenként: Artemisz, Athéné, Hesztia (ők a szűz istennők) majd Héra, Démétér, Perszephoné (mint a sebezhető istennők), s végül Aphrodité.  Minden istennő bemutatása először a mitológiai eredetével indul, az őt övező kultusz leírásával, személyiségjegyeivel. Majd bemutatja az adott istennői jegyeket a serdülők és fiatalok életkorában, a munka világában, a szexualitásával kapcsolatban, házasságához fűződő viszonyában, nőkkel, férfiakkal és saját gyermekeivel való összefüggésben, s végezetül jellemfejlődésének tükrében.  Itt egyszerre jelennek meg az erősségek, gyengeségek, szépségek, és a szélsőségek oldaláról is kapunk némi képet. Szerintem mindegyik bemutató alapos és nagyon tanulságos. 

Olvasás közben persze mindenki keresi, hogy melyik az az alak, akivel leginkább azonosulni tud, kutatja a hasonlóságokat, eltéréseket. Ritka a tiszta, egyetlen istennőre levezethető típus, és az is gyakori, hogy az életszakaszokban más karakterek kerülnek előtérbe. Melyikünk ne érezte magában a féltékeny Hérát, aki hevesen küzd szívszerelméért, vagy a magányra áhítozó Hesztiát, vagy éppenséggel a féltésre és dédelgetésre vágyó Perszephonét? 

Egyfelől különleges élményt nyújthat a könyv azoknak, akik még nem találkoztak ilyen megközelítéssel, ugyanakkor  óva intek mindenkit, hogy a horoszkóp könyvek bulvár színvonalán kezelje a témát. A szerző célja sem az volt, hogy beskatulyázzon bárkit is. Inkább segít felismerni viselkedésünkben a generáló erőket, ami viszont a megküzdésre adhat erőt. Másfelől nem hinném, hogy egy olvasás elég lenne a könyv teljes tartalmának megéléséhez. Számomra ez jóval összetettebb, és minden bizonnyal többször elő fogom venni. Tervbe is vettem a művészetterápia eszközének alkalmazását a még személyesebb megéléshez. 

Nagyon tetszett a könyv címe, már maga ez erőt adott, egy ilyen megközelítés. Az viszont egyáltalán  nem tetszett, hogy a kötet rengeteg hibát tartalmaz. Ez nem is első kiadás. A vége felé már kifejezetten dühös voltam, hogy ezt kapom a pénzemért. A "melylyel" szót a legutolsó helyesírást ellenőrző program is kidobja. Olyan jó lenne tisztába tenni ezt a könyvet, nem kevés munka és tapasztalat áll Jean Shinoda Bolen munkája mögött, megérdemelné! 

Hozott pontszám: 5


 Jean Shinoda Bolen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése