Tompa Andrea - Haza

Tompa Andrea teljes pontossággal kijelölte témáját a címben, és mindenki megnyugodhat, csakis arról szól a könyv. Egy viszonyról, ami akár intim is lehet, fájó, fennkölt vagy hétköznapi. De igazi lényegét a hiány oldalról szemlélve lehet megérezni. Önvallomások sora következik, ami mindig személyes, mindig érzékeny talajon jár, szent és sérthetetlen. Ezért is fogom most mellőzni a pontozást, mert a pontok mindig a könyv és az én viszonyomat jelölik, de mások talán ezt nem tudatosítják magukban.

Egy osztálytalálkozó adja apropóját a számvetésnek, mely most nem kifejezetten arra tekint rá, hogy hol tartunk az életben, hanem, hogy hol vagyunk az életben? Messze vagy távol az "óhazánktól", emlékeinktől, kötődéseinktől? Ezer oldalról világít rá a szerző ugyanarra a pici szóra, haza. Ez az elvont, ugyanakkor nagyon is gyakorlatias dolog számtalan apróságból épül fel, megfoghatatlan, tünékeny, de mégis aktívan tárgyias valóság. S folyton egy kapcsolat. Kapcsolat az anyanyelvvel, a régi barátokkal, családtagokkal, ételekkel, szokásokkal, nemzetünk nagyjaival, mindennel, de mindennel, amire nem is gondolunk, de identitásunkat alkotják. Végtelen sok érzőideggel áll ez összeköttetésben, idő és távolság nem blokkolja működését. 

Ebbe a mély vízbe ereszkedett most bele a szerző, ide viszi olvasóit. És hiába mesél, az olvasó ugyan hallgat, de folyton felel. Számomra a Haza egy beszélgetés könyve volt, ahol találkozások vannak, s a találkozásokban párbeszédek. Nem is szigorúan követi a történet a cselekményt, laza, levegős, vissza-visszatérős. Ennél a könyvnél kifejezetten igaz az, hogy ketten alkotják a könyvet, a szerző és az olvasó. 

Óriási munkának tekintem ezt a kötetet, mert nem a felszínen futkos, hanem mélyreható kérdéseket vet fel az otthonról, a gyökerekről és a sodródásról. Nekem, aki gyakorlatilag ugyanabban a kerületben élek most is, ahol megszületettem, nekem vajon mennyi minden tudott átjönni ezekből az üzenetekből? A történetet mesélő névtelen személy még csak az anyaországot sem jelöli meg, bár tudni véljük, de kínos hallgatásának talán pont az a célja, hogy általánosítson. Utazása Odüsszeusz útja, sorsa Nabokov magánya. De nem csak a múlt van homályosan jelölve, hanem a jelenben tartó szál, a leszármazott is csupán Fiúként van jelölve. Ez újabb és újabb kérdéseket vet fel, a fiatal generáció örökségét. 

Talán már mindebből kiderült, hogy ez alkalommal nem a szöveg az, ami a fotelhez szögezi az olvasót, hiányzik belőle a sodró cselekmény. Bármelyik fejezetnél is ütjük fel a könyvet, mindent értünk, és minden ugyanannak a témának egy másik szeglete, hiszen mindannyian máshol vagyunk, másként látunk. Ezzel a nyitottsággal érdemes közelíteni Tompa Andrea könyvéhez. 

Tompa Andrea

Fotó: Valuska Gábor