Hogy történhetett ez meg? - Leginkább úgy, hogy nem tanulok a hibáimból.
Hogy történhetett ez meg? – Leginkább úgy, hogy nem tanulok a hibáimból.
Többféleképpen olvasunk. Én alapvetően spirituális olvasónak tartom magam, aki hiszi, hogy nem véletlenül kerül ott és akkor a kezébe egy könyv, amikor. A tavalyi megjelenésű Cecilie Enger könyvet rögtön várólistára tettem anélkül, hogy különösebben megjegyeztem volna a fülszövegét, hiszen előző kötetét nagyon kedveltem. Pár hete meg is kaptam a könyvet és alig vártam, hogy elkezdhessem olvasni. Így történt meg ez a nem túl szerencsés találkozás, hogy akkor kellett a főszereplő, Carla gyászát végigélnem, amikor én magam is saját anyukám temetését kellett, hogy rendezzem.
Azt hiszem, hogy elválaszthatatlanná válik ezen a ponton az olvasó és a történet. Az egyébként is szubjektív érzékelés bepárolódik, s csak reménykedhetünk, hogy nem robban szét semmi sem! Robbanni nem robbant, de tükröt tartott nekem, és picit hátrébb kellett lépnem, hogy felfogjam azt, amit látok.
A hatvanéves aneszteziológus, Carla Oslóból szülőfalujába utazik, hogy meglátogassa édesanyját, aki a helyi idősek otthonában él. Lesz egy útitársai is, aki egy ismerőse által csatlakozik hozzá, a fiatal rendezőnő, Synne személyében. Bár akkor találkoznak először, Synne a huszonévesek már-már szemtelen bátorságával kérdez bele Carla életének legmélyébe. Nem csoda, hogy Synne kérdései kényelmetlenül érintik őt és nem tudja szívébe zárni a lányt. Mindez talán nem is lenne olyan fontos, ha egy kanyarban nem csúsztak volna meg egy lefagyáson, és a balesetbe ne halt volna bele a lány. Carlának be kell látnia, hogy egy ideig nem képes úgy folytatni az életét, mint eddig, nem tudja ellátni a munkáját. Szabadságot vesz ki, és hosszabb időre elutazik az anyjához. Ez amolyan térbeli odabújás a gyermekkorhoz, az anyához. Miközben próbálja túltenni magát azon a fájdalmon, hogy egy fiatal halálát okozta, belekezd egy könyv megírásába, mely az érzéstelenítés történetét mutatja be. A lelassult élet teret ad arra, hogy saját lányával, Ingriddel is közelebbi kapcsolatba kerüljön. Ingrid akkor ismerkedik meg egy férfivel, aki légzés tanfolyamokat vezet, és ez mind az életébe, mind a történetbe behoz egy új személetet. Miközben oldódik Carlában a fájdalom, folyamatosan mélyül Ingrid szerelme, szembe kell nézniük azzal, hogy el kell búcsúzniuk a nagyitól is, aki erejének végére jutott. Valójában erre nem számítottam. Oly nagyon előtérben állt Synne halálának feldolgozása, a szülőkkel való találkozás kérdése, hogy hihetetlen volt még egy ilyen erős szál befűzése a regénybe. Pedig ott van.
A háromgenerációs női alakok és sorsok egybefonódását jelentette számomra ez a regény, ahol egyik kezünkkel a meghittséget simogatjuk kapcsolatainkba, másik kezünkkel meg lazítjuk a kötelékeket, hogy el tudjuk őket engedni. Egyszerre szép és fájdalmas ez, aminek átélésében segít az írónő egyszerű, letisztult gondolkodása.
Számomra most mégis kicsit sok és túl direkt volt a több megjelenő téma, nem tudott igazán egységre jutni a végére. A bűntudat, az öregedés, az elengedés, a lélegzés, az orvosi érzéstelenítés megjelenése okozta változások párhuzamba állítása az emberi sorssal, önmagában is igen erős témák. Jobban esett volna, ha lassabban, részletesebben élhettem volna át, ha messzebbre jutottunk volna. És engem sajnos a fordítás is többször kidobott. Nagyon szeretem Petrikovics Edit munkáit, de itt többször belefutottam olyan mondatokba, amikről el sem akartam hinni, hogy az ő munkái. Fogjuk a saját jelenlegi állpotomra, a türelmetlenségemre és indulataimra. Talán majd egyszer újra el kellene olvasom ezt a könyvet, amikor tudat alatt nem kapkodom be a fájdalomcsillapítóimat olvasás közben.
Hozott pontszám: 4,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése