Szerencsére van némi tapasztalatom a témában, néhány éve magam is részt vettem pár foglalkozáson Rudolf Pankánál, valamint Matuska Mircsinél. (ez utóbbiról itt írtam nektek) Ami ezekről az irodalomterápiás találkozókról megmaradt nekem, az a végtelen szabadság és lehetőség érzése, amit az irodalom, mint önismereti eszköz nyújt. Az ott felhasznált novellákat, verseket általában elfelejtettem, de az élmény megmaradt. Azóta magam is művészetterapeuta lettem, csoportokat vezetek, egyéni eseteket viszek, sőt a szakdolgozatomat is valami nagyon hasonló témában írtam, így már sokkal összetettebben szemléltem most ezt a könyvet is.
Azt, hogy az olvasás gyógyít, azt szerintem már sokan megtapasztaltuk, főleg azok a vén könyvmolyok, akik évek óta függői a betűkbe csomagolt csodának. Mindannyian érezzük talán, hogy az aktuális állapotunknak melyik könyv olvasása épp a legmegfelelőbb. Ha másként nem, hát úgy, hogy bizonyos kötetek kézbe vétele ellenkezést vált ki belőlünk. De mi van, akkor, ha irányítják a figyelmünket és egy adott szöveg elolvasása a feladat, majd a szöveggel kapcsolatos élethelyzet, szöveg kerül elemzésre. Nem az iskolában tanult írói szemszöget és élethelyzetet kutatva, hanem a ránk gyakorolt hatását feltárva. Szerintem az önszerveződésből létrejött könyvkluboknak is pont ez lehetett a célja. Ha irodalomterápiás csoportról van szó, akkor még egy vezetőnk is lesz, aki jó esetben biztos kézzel terelget majd minket. Béres Judit könyve szépen tárja fel legelőször azt a témát, hogy mi is az irodalomterápia és miben-hogyan tud segíteni használóinak. Mivel általában csoportban zajlik a folyamat, így jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen hatással van ránk maga a csoport. Mivel a téma szívem egyik csücske, ittam minden szavát és nagyon örültem, hogy a szerző kiemeli a csatlakozás, az élménymegosztás és a csoportban létezés jelentőségét. Évek óta minden csoportomat hasonló gondolatokkal kezdem, mert hiszem, hogy a kapcsolat gyógyít, tehát a csoport is. A könyv első fele arról szól, hogyan tanít figyelni és gondolkodni az irodalomterápia, miként segíti a kapcsolódásainkat, szorongásoldó, fejleszti a problémamegoldó stratégiánkat, orvosságot kínál az elmagányosodásban, vagy épp meg tud óvni az elszigetelődéstől. Kulcsfontosságú benne a katarzishoz jutás és hogy projekciós felületet kínál az olvasójának. Az olvasás mellett az irodalomterápia másik eszköze az írás. Hasonló eredményekkel kecsegtet ennek gyakorlása is. Az első körülbelül száz oldal Dr. Béres Judit tapasztalataiból táplálkozva mutatja be részleteiben, hogyan működik a terápia.
Nekem ez a rész azért tetszett különösen, mert lépten-nyomon azt fedeztem fel, hogy milyen sok hasonlóság van az én katarzisz művészetterápiám és az irodalomterápia között. Ugyanaz az önismereti folyamat indul el, a témák és állomások is egybevágnak. Ugyanúgy megvannak az életszakasz krízisek feldolgozásai, a kapcsolati problémák, a gyász és veszteségfeldolgozás is. Csak az eszköz más.
A kötet másik fele éppen ezekről a más eszközökről szól. Hány, meg hányféle feladat, eszköz, kártya, módszer és segédlet van, ami vezető lehet a fenti témák átélésében. A szerző rengeteg irodalmi hivatkozást is említ, a függelékben sok meg is található ezek közül. Az írásbeli feladat pedig egy teljesen új terület lehet sokunknak. Hiszen olvasni még csak-csak olvasunk, de a szövegalkotás gyógyító és rekonstruáló erejét elég kevesen használjuk ki tudatosan. Nem tagadom, hogy még be sem fejeztem a könyvet, amikor elvittem a feladatot az egyik barátnőmnek, hogy dolgozzunk egy kicsit vele!
Bátran belevághatunk ezekbe a feladatokba egyedül is. Ha rendelkezünk elég önreflexiós képességgel, akkor előrébb juthatunk utunkon, de a csoport hatásáról soha ne feledkezzünk meg, még akkor sem, amikor olyan grafológiai feladat van, amit soha nem olvasunk vissza! Ezt a feladatot egyébként mindenkinek ajánlom, amikor a toll szinte felemelése nélkül, mindenféle kognitív funkciót szinte kizárva, csak rójuk a sorokat, írjuk ki magunkból, ami jön, helyesírás, stílus vagy egyéb szabályok nélkülözése mellett! A gyakorlati feladatok között találunk naplózást, fotónapló készítést, zenei gyűjtemény listázását, versgyűjtemény létrehozását, levélírást, kollázskészítést. Ezekről eszembe jutott, hogy volt az életemnek egy olyan elég hosszú szakasza, amikor egy láncot késztettem, amin minden gyöngy-golyó-felfűzhető bigyó egy jelentős életszakaszt képviselt. Annak is ugyanaz volt a szerepe, mint Béres Judit gyakorlatainak; a jelen életérzéseink tisztázása, feleletadás ezekre, vagy elfogadás. Aki szeret írni, annak ezek a feladatok nagyon fognak tetszeni. Korábban írtam Guzman gyakorlatgyűjteményéről, ami ennek a könyvnek kapcsán is eszembe jutott. Mindaz, amit ott hiányoltam, azt a magyar szerzőnél megtaláltam.
Mégis azt mondom, hogy mindkét kötet inkább a szakirodalom kategóriába sorolható. Aki szeretne képet kapni, mi az irodalomterápia, az meg fogja tudni, meg is értheti annak hatásmechanizmusát, de szeretném én is hangsúlyozni, hogy gyakorlat kell ahhoz, hogy hatni tudjanak ezek a remek feladatok. A terápia attól terápia, hogy huzamosabb ideig gyakoroljuk, rendszeresen. Jó, ha van egy vezetőnk ezen az úton, legyen az pszichológus, coach, mentálhigiénés szakember, irodalom-zene-tánc-művészetterapeuta, lelkész vagy mester, guru. Valaki, aki kívülről lát ránk, látja a folyamatot, tisztában van a lelki élet dinamizmusaival. Béres Judit erről tesz tanúságot. Az általa hozott példák nem csak színesítik kötetét, nem csak segítenek megérteni mondandója lényegét, hanem kézzelfoghatóvá teszik magát az életet annak örömével és lemondásaival.
Hozott pontszám: 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése