Diószegi Vilmos - Sámánok ​nyomában Szibéria földjén

Az 1923-ban született Diószegi Vilmost kis gimnazista kora óta nyugtalan kíváncsiság hajtotta a "pogánynak" mondott magyar vallás megismerése felé. Azt a hitvilágot kereste, aminek megismeréséhez az út nem a könyvtárak falai között vezet. Titokban törökül tanult, táltosokról írt verseket, rongyosra olvasta a magyar néphitre vonatkozó Róheim könyvet és mindent felkutatott a mongol kultúrára vonatkozóan, hogy csak azokat említsem, amit maga is kiemel a könyv bevezetőjében. Megszállottan tanulmányozta a  magyar és szibériai sámánizmust, míg 1957-ben végre valóra válhatott a gyerekkori álma; a forrásterületekre utazva, közvetlenül a még élő sámánoktól és környezetükből gyűjthetett anyagot. Mind a finnugor, mind a török népek eredetileg sámánhitűek voltak, így a magyarok a kereszténység felvétele előtt ugyancsak sámánhitűek lehettek - írja Diószegi. Magán a sámánhiten pedig egyfajta vallást ért, a lélekkultusz egy meghatározott fokát. Így, ha az ősi magyar hitvilágot keressük, akkor a még élő távoli rokonoknál kell kutakodni, akik nagyjából még megtartották a természeti népek életformáját. Ez 1957-ben  még teljes mértékben lehetséges volt. A sámánok -hazánkban inkább táltosok-, legfőbb tevékenysége a gyógyítás volt, ők voltak a közösség orvosai. Kapcsolatban álltak a szellemekkel és olyan tudással rendelkeztek, amivel mások nem. 

Diószegi Vilmos 1957 júniusában érkezik Irkutszkba, először áll az Urálon túl, ahonnan egy igazi sámánkutatás indulhat. Ezzel kezdetét veszi egy több, mint egy éves kalandozás Szibéria mélyében, ahol főként a burját, szojot, török és karagasz népekkel találkozva minden még fellelhető adatot rögzíteni akar a magyar kutató. De találkozunk mongol, enyec, nyenyec, szelkup, szamojéd utalásokkal is.  A helyi múzeumok igazgatóival lép  kapcsolatba, akiknek segítségével egyéni utakat jár,  vagy kutatócsoportokhoz társulva járja a tajgát. Mindvégig egy olyan megszállottság hajtja, amivel egyre ritkábban találkozunk napjainkban. Fáradságot  nem ismer, testi fájdalmai apró semmiségnek tűnnek, gyakran étel és ellátmány nélkül vág bele egy újabb felfedező útba. Csak a cél lebeg a szeme előtt, hogy a még élő sámánokkal találkozzon, minél többet megtudjon működésükről. Leginkább azokra az apró különbségekre reagál érzékenyen, ami a más-más népcsoportokat jellemzi. Ahogy beleássa magát egy terület sajátosságaiba, azt veszi észere, hogy újabb és újabb feltáratlan témákra bukkan. A kötet tulajdonképpen ennek az utazásnak az úti naplója. Diószegi múzeumok jegyzékeit bújja, fotózza a még meglévő sámáni eszközöket, hangfelvételeket készít, beszélget, másol, rajzol, gyűjt és jegyzetel. Összehasonlításokat végez, hipotézisek állít fel és vizsgál ki. Néprajzkutatásának színpadán a sámáni beavatás, szertartásvégzések, dobok és dobverők, teahintők, egyéb kellékek,   ruházat és rítusok állnak. 

Laikusként olvastam a naplót, ami teljesen magába szippantott. Egyrészt lehengerlő volt magának a kutatásnak a módszertani része, másrészt Diószegi tanúbizonyságot tesz arról, hogy milyen gondviselés kíséri útja során mindvégig. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy hányszor fordult elő vele az, hogy nem volt pénze egy útra, és honnan érkezett a segítség, vagy miféle nem várt barátok, ismerősök bukkantak fel a semmiből mesébe illő módon. Ha csak a meglévő kapcsolatokra vagy anyagi forrásokra számított volna, akkor ez az expedíció fele ennyi idő alatt lezárult  volna. Ezért a sámánokkal kapcsolatos tudásbázison kívül azt is megismerhetjük, milyen habitussal kell rendelkeznie egy tudósnak. Magáról a sámánizmusról kapunk ugyan átfogó bemutatót, de ebben a könyvben inkább a variációkra esik a hangsúly, a részletekre. Ettől eltekintve azok számára is érthető minden, akik még nem mélyültek el a sámánizmus témájában. 

Nagyon élvezetes olvasmány volt ez a kötet. Legszívesebben újra kezdtem volna. Megjött a kedvem, hogy ismét úti könyveket olvassak, vagy a természeti népekkel kapcsolatban keresgessek tovább. Gyorsan be is szereztem a Derszu Uzala könyvet és megnéztem a belőle készült filmet is. Lehet, hogy olvasóként csak halvány mását éljük meg a feltárás okozta eufóriának, de kicsit azt éreztem, hogy akárcsak a terepi néprajzkutatás, úgy az olvasmányok kiválasztása is lehet lehengerlő, addiktív jellegű, amikor egyik könyv dobódik fel a másik után. Hálás vagyok az élményért!

 

Hozott pontszám: 5

 

Kassai Lajos - Levelek

Kassai Lajos tevékenységével már az élet több területén találkoztam. Nevével összefonódott a magyar lovasíjászat térhódítása a világban, és hagyományának feltámasztása kis hazánkban is. Már nem is emlékszem, hogy mikor és hol figyeltem fel rá, de az biztos, hogy az utóbbi időben inkább a spiritualitással kapcsolatos beszélgetéseiben merültem el, amikor adódott a lehetőség, hogy egy molytársunk révén, elolvashassam ezt a könyvét. Úgy gondolom, hogy a kötet sokat adott ahhoz, hogy még teljesebben lássam ezt az embert, aki számos dologgal foglalkozik, de leginkább, ahogy ő fogalmazott: annak a kulturális jégtörőnek a kormányzásával, amit a lovasíjászat jelent.

A könyv nagyjából első fele azokat az évértékelő leveleket tartalmazza, melyeket a Lovasíjász iskola vezetőinek, tagjainak írt az évek során. Ezek révén betekintést enged a mindennapok nehézségeibe, de egyben átadja azt a szellemiséget, amely iskoláját jellemzi. Sokat kell őt olvasni és figyelni, hogy az ember megértse, mennyiben sport, mennyiben hagyományőrzés, harcművészet, mennyiben szellemiség és mennyiben a lélek materiális megjelenése a harcászat keretében az, amit képvisel. Ezek sokféle nyoma keveredik a papírra vetett sorok között. Tetszettek ezek a szemelvények és tetszik az a tanítás, amit ő közvetít. Szilárd embernek tartom, de sajnos ez ma nem igazán érthető kifejezés, s gyakran összekeverik a merevséggel. Tudatos, célratörő ember, akinek állhatatossága révén jöhetett létre Kaposmérőn a Kassai-völgy lovasíjász központ, fedett pályával, rendszeres képzéssel.

A kötet második részében külső szemmel, többen írnak róla, kiemelve a számukra fontos aspektusokat. Vermes Renáta, Andics Bernadett, Mireisz László, Müller Péter, Cey-Bert Róbert Gyula, Piroska Péter szavait olvashatjuk. Majd a harmadik egységben a távol-keleti utazások tapasztalataiból oszt meg velünk néhány részletet Kassai. Törökországba, Kínába, de Kuala Lumpurba is eljutott a lovasíjászat, ezekből olvashatunk kellemes és kellemetlen élményeket.

Igazán tartalmas kötet, bár a levelek sokszínűségük miatt laza szerkezetet adnak a könyvnek. Ami összetartja mégis az egészet, az egyrészt maga Kassai Lajos alakja, másrészt a kötet homogenitását a csodálatos, kifejező fotók adják meg. Tipikusan olyan könyv, ahol a képi világ épp olyan sokat képes nyújtani, mint a szöveg maga. Nem törekszik a teljességre, nem is önéletrajzi kiadvány és harminc év összes vonulatát sem tudja visszaadni, mégis a kiemelések azt az érzetet keltik az olvasóban, hogy ezek talán a sarokkövei Kassai munkásságának.

Az utolsó levélből hozom zárszavaimat:

„A lovasíjászat maradi, avítt dolgokra tanít: akaratra, küzdelemre, hitre, felelősségvállalásra, önfegyelemre, arra, hogy megtaláljuk a helyünket egy közösségben. Elavult, jócskán meghaladott dolgok ezek, melyek a folyamatos (technikai) fejlődés diadalútjában állnak. A „történelem végén” ugyanilyen lejárt lemez a biológiai nemek kérdése és lassacskán már emberi mivoltunk is (…) Legyen a romlás bármilyen nagy is, apró hibák eredménye. Reméljünk bármilyen nagy változást, apró lépésekkel kell kezdeni.”

 

Hozott pontszám : 4,5

 Kassai Lajos

Acsai Roland - Regény a csodaszarvasról

Az elmúlt években szorgalmasan olvastam a gyermek és ifjúsági kategóriába tartozó kortárs magyar írók szerzeményeit. Tavaly egyéb elfoglaltságaim miatt lassítani kellett a tempón és szűkíteni a könyvek listáját, így sajnos jóval kevesebb történettel ismerkedtem meg. De a csodaszarvas regéjének témája olyan hívószó nálam, aminek nehezen tudok ellenállni. Kíváncsi voltam, hogyan közelít a közkedvelt, meseszerű regéhez Acsai Roland, mi az, amivel többet vagy mást kínált és egyáltalán kit választott célközönségének? 

Arany János volt az, aki először ismertette meg velem Hunor és Magor kalandját a Rege a csodaszarvasról című verses eredetmondájában. A dallamos sorok a mai napig fülembe csengenek, pergő eseményeit szemem előtt látom. Acsai Roland picit mélyebbre próbált menni akkor, amikor  korunk egyik kisdiákjának életébe igyekezett beoltani ezt az ősi regét, és egy álomszerű időutazás segítségével felállította a mondát. 

Magor egy iskolai kiránduláson leszakad osztályától, az erdőben reked és egy kisebb baleset miatt lezuhan egy sziklaperemről. Ekkor veszi kezdetét egy furcsa álom vagy valóság? Csodaszarvassal, táltosokkal, ördögfiókákkal és egy sárkánnyal. De mindenképp egy olyan világgal, ahol még létezett az átjárhatóság a föld, az ég és az alvilág között. A testvérpár Hunor és Magor összetűzésbe kerülnek féltestvérükkel, Köménnyel. Tettük következményeként menekülniük kell, hátra hagyva szeretett apjukat, Nimródot és édesanyjukat, Enéh-t. Útjukat a helyi táltos szép reményű jóslata vezérli, ami szerint találnak maguknak egy új hazát, lesz szép földjük és párjuk is. A végeláthatatlan erdőkben egy szarvastehén, egy csodaszarvas az iránytűjük. Először üldözik, majd inkább követik őt, mert rájönnek, hogy az állat segíteni akarja őket. Az út egyetlen része sem egyszerű, számos próbát kell kiállniuk. A kihívásokkal való megküzdés fokozatosan férfivé érleli a fiúkat. 

A csodaszarvas történetének regényes kibontása minden korcsoport számára érdekes vállalkozás lehet. A szerző ebben a kötetben a kisiskolás korosztályt célozta meg. A cselekmény egyszerű levezetésű, jól követhető. A karakterek ábrázolása nem túl mély vagy részletes, mégis ad annyi képet, mely segítségével az olvasó megalkothatja a kicsit saját, mégis kicsit tipikus főhőseit. A cselekmény beindítója az örökzöld téma, a testvérféltékenység szintén a kisdiákok érzékenységéhez igazodik, szerintem átérezhető számukra a helyzet, amibe a mondai testvérpár keveredett. A történet lényeges mondandója a bátorság, tisztesség és tisztelet csokrába rendezhető, ami szintén jó táptalaja a 6-11 éves gyerekek etikai fejlődésének. Az ősi rege mesés elemekkel való kiegészítése még plasztikusabbá teszi azt az erkölcsi küzdelmet, melyet a főhősöknek meg kell harcolni. Igazából ezáltal át is helyeződött a nagy összecsapás ábrázolása a jelképes alakok világába. Én itt egy picit több krízist, vagy erőteljesebb viaskodást is helyénvalónak éreztem volna, kicsit kimaradt nekem az izgalom. Viszont Hunor és Magor jellemfejlődése jó igazolás arra, hogy a küzdelem, bátorság és felelősségvállalás meghozza méltó gyümölcsét. 

A szépséges természeti képek harmóniájába beoltott modern szál, korunk ifjú olvasóit is elvarázsolják talán, és akárcsak Magor, elhagyják egy időre mobiltelefonjukat, hogy egy izgalmas kalandban vegyenek részt, medvével, farkassal vagy sólyommal. A humorral átszőtt történet alkalmas lehet a magyarok ősi mítoszának megismerésére, ezért jó szívvel ajánlom a regényt már a nagycsoportos óvodás kortól. A folytatásos történetek olvasását egy ilyen korú gyerek nagyon élvezi. Amíg a szülő olvas, addig a gyerkőc elmélázhat Bölecz Lilla finom vonalvezetésű, fekete-fehér illusztrációi felett.

Hozott pontszám: 4,5

Acsai Roland

fotó: Bach Máté

"A csodaszarvas az a vad, amit a legkönnyebb követni, de a legnehezebb elejteni."

"Ha az ember még jobban hallgatózott, már olyan zajokat is meghallott, amiket fizikailag képtelenség. A fű növésének dalolását, a fák derekának ropogását, a madárfiókák pihegését, a föld szívének dobogását és az ég sóhajtását."

 "Anyó egy rozoga, fából készült viskóban lakott, amit még az ördögök ácsoltak neki, és ez meg is látszott rajta. A kunyhó egy apró tavacska mellett állt, amit békalencse és békanyál fedett. A vasorrú bába egyébként csak azért költözött a tó mellé, mert ez volt a legideálisabb hely a békája számára. Ő maga nem kedvelte a vizet, mert az orra berozsdásodott tőle."

"Én még fiatal vagyok(…) Atya sem akarok még lenni, nemhogy ős!"