Véletlenül egymás után olvastam Kálmán Gábor - Janega Kornél-ját és Szöllősi - Simon Péter kötetét. Nem kellett volna. Nagyon nem.
Ugyanis a két könyv meglehetősen hasonlít egymásra. Mint két ugyanarra a témára beadott pályamunka.
Simon Pétert megkeresi rég nem látott apja, aki most, hogy egészségügyi állapota rosszabbra fordult, be akarja vallani hajdani nagy bűnét, mely lelkét nyomja. Egy korábbi szerelmi viszonyt, melynek gyümölcse is lett, Simon féltestvére. Simon Péter sincs abban a "hú de kicsattanó" állapotban. Felesége meghalt, diakónusi hivatása is kétséges.
A történet elején szegény főhősünk éppen a pályaudvaron gyülekező migránsok közé keveredik. Beavatkozik egy epilepsziás kislány rohamába. Olyan aprólékosan ábrázolja a szituációt a szerző, hogy az olvasó kényelmesen elterpeszkedik a témában, amikor rá kell jönnie, hogy mégsem arra visz az út. A következő jelenetben Simon már az anyjánál van. Ezek után kissé ködössé válik minden. Hogy tulajdonképpen mi történik, az ránk van bízva. Jelenetek váltják egymást. Simon egy házba keveredik, egy idegen vak asszonyhoz tér be, majd telefonálni akar a féltestvérének, aztán a lelki atyját keresi, egy befagyott tavon zarándokol, vagy nem is? Kórházba kerül, vagy nem. S végül egy tüntetésen köt ki, vagy valami gyülekezeten, ahol a saját lelki terhétől kíván bűnmegvallással megszabadulni.
Valóság, képzelgés és álom van összemosva, vagy még inkább nemezelve ebben a kisregényben. Mintha a megbicsaklott életben nem is számítana a dolgok valóságtartalma, hiszen csak az létezik, amit megél az egyén, és nem az, amit regisztrál a világ. Simon Péter egy újabb harmincas éveiben járó mai férfi, akinek élete látszólag sehová sem tart.
A lehetőségek előtte is nyitva állnak. Az ő sorsa is jobbra fordulhat. A történet abban a pillanatban villantja vakuját, amikor épp a legmélyebben van, de lehet, hogy mire visszanézünk, már ismét összerendezte magát Simon.
A főszereplő lelki válsága ugyan jelezve van, de állapotát nem a hitbeli válságra vezeti ki a szerző, hanem zavarodottságára. Kicsit féltem, hogy belemerülünk ebbe a hitbéli megingásba, de szerencsére nem.
Szöllősi Mátyás nagyon élvezetesen tud írni. A tavalyi Váltóáram novelláit is szerettem, ahogy olvasom, annak az utolsó írása folytatódik a Simon Péterben. Ennek a tehetségnek ékes példájaként hadd emeljem ki a jelenetet, ami a migránsok között játszódik, illetve a befagyott tó körüli eseményeket. Itt bármerre el lehetett volna vinni a témát. Kicsit átverésnek is éreztem, hogy ilyen szépen kidolgozott jelenetek, és nem maradunk itt, hanem vágtázunk tovább a főszereplő zaklatott lelkével. A két tömegjelenetet sem lehet véletlennek nevezni. Valami okból fajsúlyos szerepet töltenek be. Mindkét szituációban a helyzet abszurditása erősödik fel. Nagyon nem arra a reakcióra számítunk, amit kapunk. Vajon miért? Aztán ennek a két tömegeseménynek a lezárása sem egyértelmű, hanem maszatos. Vajon elég annyi, hogy a tömeg gyakran nem úgy reagál, ahogy gondolnánk?
Számos kérdést hagy maga után a könyv, mely inkább egy feldobott labda, mint egy játszma regénye.
 |
| Szöllősi Mátyás |
A legjobb első prózakötetért járó Margó díjat, 2017-ben Szöllősi Mátyásnak ítélték oda a Váltóáram című munkájáért.
Hozott pontszám: 4
"-Nem, persze ne haragudjon! Tudom hogy maga nem ostoba. Csak jóhiszemű. De hogy lehet valaki jó hiszemű ebben a világban?
-Nem szoktam ezen gondolkodni, Erzsike. Egyszerűen ilyen vagyok.
– És mi tette ilyenné, András?
– És magát?
– Ezt hogy érti?
-Magát mi tette ilyenné? Ilyen bizalmatlanná?"
"– Nem az vagyok, akit várt – mondta Simon.
– Miért, szerinted kire vártam?
– Nem tudom, de ha várt is valakire, én biztos, hogy nem az vagyok.
– Miből gondolod?
Simon nem értette a nő értetlenkedését.
– Egy tévedés miatt vagyok itt.
– Miért olyan fontos számodra, hogy mások kinek látnak?
– Nem fontos, csak a nehézségek váltak azzá, amiket ez a tévedés okozott.
– Akkor oldd meg őket.
– De hogyan?
– Hagyd, hogy annak gondoljanak, akinek akarnak. "
