"Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt."
Még mindig a Szabó Magda évfordulóhoz kapcsolódó kihívás jegyében olvastam az írónőtől. Már csak egy hónap és egy könyv van, de közel sem végeztem a hagyatékkal. A moly adatbázisa szerinti 37 könyvből 23 olvastam eddig legalább egyszer. Az ifjúsági könyvként aposztrofált Álarcosbált is csak most először. Pedig nem panaszkodhatom, ez aztán ott volt a polcunkon évtizedek óta.
Valójában nem bánom, hogy csak most került sorra, mert nagyon úgy érzem, hogy gyerekként nem értettem volna.
Szabó Magda ebben a kötetben is a tőle megszokott stílusban mutatja be az eseményeket. Már nem is emlékszem, hogyan írtam erről a Disznótorban (most látom sehogy) vagy a Mózes egy, huszonkettőben, de a tudatos szerkesztési folyamat nagyon hasonló. Hömpölyög a szöveg, de közben csak sejteni lehet, hogy ki-kihez beszél. Nagyon intenzív figyelmet igényel, de annál nagyobb élményt jelent, amikor végre rájövünk. Egy álarcosbálon amúgy sem egyszerű eldönteni, hogy kivel állunk szemben. A helyzet egyébként is teret enged annak, hogy mindenki egy maszk mögé bújva őszintén beszéljen érzéseiről, múltjáról, sebeiről.
A nyolcadik osztályos Krisztinának, a cigány lány gúnyájába öltözött kis félárvának a történetét ismerhetjük meg a bálban. Ő mondja el az Álarcosnak, hogy hogyan élte meg elmúlt tizenöt évét, édesanyja halálát, de legfőképp az elmúlt pár hónapot, amikor osztályfőnöke, Megyeri Éva szerető figyelme rá és családjára vetült. Milyen változás következett be, amikor a tanárnő aktív része lett a Boros család életének. Milyen érzelmi hullámvasutazás volt, amin az édesapja keresztülment, mit meg nem tett a kiskamasz, hogy önerőből elrendezze a felnőttek életét. 250 oldal tömör érzelem.
Éppen ez a másik ok, ami miatt nem biztos, hogy értékeltem volna a könyvet gyerekként. Szabó Magda olyan összetett érzelmeket, sokszor csak sejthető mozgatórugókat jelenít meg, aminek befogadására emlékeim szerint nem lettem volna képes a pöttyös könyvek olvasásának idejében, 10-12 évesen. Viszont most minden kis részletét értettem és élveztem.
Sokszor azért veszek elő régebbi ifjúsági könyveket, mert függetlenül attól a mérsékelt, de még érzékelhető propaganda jellegtől függetlenül, amit kénytelenek voltak íróink beszórni a sorok közé, jó elmerülni az akkori gyerekek egyszerűbb világában. Egy jóval ingerszegényebb környezet, ahol minden eseményre több odafigyelés, több megtervezés, alaposság és idő jutott, - szóval minden sokkal átélhetőbb volt -, lecsendesíti és elmélyíti az olvasót. Segít a lényegre összpontosítani.
Ennek a könyvnek a lényege, a történet zenitje, Krisztina édesanyjának, Zsuzsának a levele, melyet a kislány megtalál, majd megoszt az osztállyal is. Ez a levél a háború mélységes elítélése, egy pincében született végrendelet 1945 januárjában, még a kis Krisztina megszületése előtt.
Noha a háború okozta sebek lényegesek a történetben, az olvasó intenzíven érzékeli a másik fő mondanivalót, a tökéletes pedagógus megformálását. Megyeri Éva és Szabó Magda egy szövet két oldala. Örök pedagógusok, mindig tanítani, segíteni, támogatni akarnak. Ők mindig figyelmesek, mindent érzékelnek, kötelességüknek érzik az örök reagálást.
Elgondolkodtató, mennyire más ez a mai világ.
Az Álarcosbálban is előjönnek a generációs problémák, nem olyan élesek, mint a Pilátusban, de egy idősebb tanítónő, Lujza néni alakja kitűnően érzékelteti a kor pedagógiai szemléletváltását. Ő is azt érzékelte, akárcsak én az imént, hogy "mennyire más a mai világ".
Habár a történet cselekménye egyszerű, az a pazar jellemábrázolás, gazdag érzelemvilág amiben részesedhetünk, egy felnőtt olvasó számára is irodalmi élményt jelet. Tehát senki ne gondolja, hogy levezetésként olvas egy laza ifjúságit Szabó Magdától!
Hozott pontszám: 5
"Király Margitnak ötvenhatban elmentek a szülei, az édesapja azt hitte, a
mamája viszi, az édesanyja meg azt, hogy az apja, s mind a kettő már
külföldön vette észre, hogy Margit itt maradt. Király Margitból nagyon
jó édesanya lesz egyszer, és azt mondják a Gyermekotthonban, sose látják
szomorúnak. A szüleiről nem beszél, az ember azt hinné, nem is gondol
rájuk, pedig minden leckének úgy ül neki: holnap még jobban felelek,
mint tegnap, hogy érdemes legyen visszajönni miattam."
"Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is
élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára
gondol, hanem másokra is." (88.oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése