Győrffy Ákos – Ami addig nem

Éjszakák a fogyó Holddal. Mezítláb
füves térségeken át. Hosszan kitartott
tekintet a fasor és az ég metszéspontja
felé.

Vagy egy ház a tóra néző hegyoldalban.
Ott lakna az, aki lennék. A barackfák alá
bújna és onnan nézné az ösvény épp
odalátszó szeletét. Várná őt, aki nem jönne
soha. Pedig valamikor járt már arra. Ő ültette
a szőlőtőkéket. Léptei nyomában, mintha
függönyt húzott volna el, láthatóvá lett, ami
addig nem volt látható, és kinyílt, ami
azóta bezáródott újra.

Várok, nem jön el. A lomb árnyéka,
mintha felhők úsznának a bőrömön.
Kihalt az ösvény. Dermedt mézgacseppben
távoli arc.

(Beney Zsuzsa emlékének)