Awad, Mona - Antilányregény

Arórl már hlanlttouk hgoy, a szvakaon bleül nnics jlenestőgée aannk, mkiént rdeneőzdenk el a bteűk, eegyüdl az a fnotos, hgoy az eslő és az uolstó bteű a hlyéen lgyeen. Ha a tböbrie a lgenogyabb övsszeiszsaásg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

De mi a helyzet, ha a testünkről alkotott kép teljesen más, mint  a valóság?

Az evészavarok jelensége már elég régóta jelen van az emberiség történelmében, de gyakorivá válása az utóbbi körülbelül  30 évben történt meg a gazdaságilag fejlett társadalmakban. Az első anorexia nervosát 1873-ban diagnosztizálták, a bulimia nervosát, pedig 40 évvel ezelőtt, 1979 azonosította be Gerald Russel brit pszichiáter. A testképzavarok csak egyik részlege az evészavar kategória, ami még bőven nincs kimerítve a fenti két rendellenességben. Itt van a neofóbia, a neofília, a pica, a liarexia, az éjszakai evés szindróma, a ruminációs szindróma, a különféle ételfóbiákról már nem is beszélve. 

Merészség lenne kimondani azt, hogy a testképzavar csak a kamaszokra jellemző, akárcsak azt, hogy  idővel, magától elmúló jelenségről van szó. Mivel a zavarok hátterében a test és lélek harca áll, önmagában nem a tinédzserkor okozza a problémát. Ezt igazolja Mona Awad könyve is, az Antilányregény.

Az egyik legnagyobb disznóságnak tartom, hogy egy ilyen álruhában jelent meg ez a könyv. Eddigi olvasási tapasztalatom alapján, a nagyon rózsaszín borítójú könyvek, cukros kis fánkokkal a közepükön, "legjobban depütregény" felirattal, nem nekem íródtak. Kellett egy-két fejezet, amíg lehámoztam magamról, illetve  a könyvről ezt a csúnya előítéletet. Középiskolásokkal készülök beszélgetni a testképzavarokról, ahhoz kerestem valami anyagot. A kolléganőm ajánlotta többek közt ezt a könyvet, azért vágtam bele mégis, az első látásra antiannamarie kötetnek.

Ahogy azt az alcím is jelzi, a "felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban"  témájára készülhetünk. 

Elisabeth úgy meséli el életét, hogy egész egyszerűen kimetsz tizenhárom, talán első látásra jelentéktelennek tűnő szakaszt  az életéből, s egymás mögé állítja. Olyan, mintha tizenhárom novellát olvasnánk. Mégis, a történetek igazából egymással összefüggésben értelmezhetőek helyesen. Itt van például mindjárt a neve. Ahogyan változik a főszereplő élete, úgy cserélődnek a becenevei is. Hol Lizzie, hol, Eliza, hol Beth, hol Elisabeth néven hívatja magát. Követhetetlen, akárcsak a testsúlyingadozása. 

Valójában az olvasó egész végig nem tudja, csak sejteni véli, hogy a lány kövér-e egyáltalán? 

A történet elején Lizzie középiskolás lehet, amikor Mel-lel, a legjobb barátnőjével  idősebb férfiakra gyakorolt hatásukat próbálgatják. Kis flörtnek, és a szabados szexualitásról alkotott fantáziálgatásuk tanúi lehetünk. Bevallom, hogy itt még mindig rezgett nálam a léc, mert nem kifejezetten ilyen könyvre számítottam. De szerencsére olvastam tovább. 

Majd fejezetről fejezetre átélhettem Elisabeth-el a barátért, a szexuális partnerért, a társért, a barátnőért és családért való küzdelem belső vívódásainak állomásait. A könnyednek tűnő fejezetek valójában nem azok, a szerző láthatatlanul pakolja az olvasóra a főszereplő kilóit. Teljesen lehúz a regény, beenged egy olyan pokolba, aminek létezéséről talán tudunk, de gyötrelmét nem kell átélnünk. Hogyan befolyásolja a lány döntéseit, megnyilatkozásait, megalázkodásit, és egyáltalán mindenét az, hogy állandóan a külsejével van elfoglalva, illetve, hogy mit eszik? 

A legnagyobb fájdalmat mégis akkor nyújtja át Mona Awad, amikor Lizzie, Beth vékonnyá éhezteti magát. 

Lélektani utazásra készüljön az, aki felvállalja ezt az utat a lánnyal. Nagyon tetszett, ahogyan a szerző kiválasztotta azokat a kapcsolatokat, és jeleneteket, amiken keresztül érzékeltetni akarta velünk a hasonló betegségben szenvedők életének démonait. Mivel alapvetően a táplálkozásról, öltözködésről van szó, nehéz lehet megtalálni a jó csatornát. 

Annyiban talán igaz a cím, a "lányregény", hogy nehezen tudom elképzelni ezt a könyvet férfiak kezében. Pedig biztos megvan a párja ennek is, még ha regény formájában eddig nem is jelent meg. Tévesen gondoljuk, hogy az  izomdiszmorfia, vagy az evészavarok csak homoszexuális férfiaknál jelennek meg. Az áhított V-alak csapdájában is sokan vergődnek még, akik nem kérnek segítséget, hiszen - és itt egy újabb hamis sztereotípia-, a férfiak nem sírnak, nem rohangásznak dili dokihoz. 

Egyetlen hiányom a könyvvel kapcsolatba, hogy úgy tudott leélni Lizzie egy egész életet, hogy se benne, sem másban nem merült fel, hogy a lelki okokat próbálja meg orvosolni. Aztán persze eszembe jutott, hogy de  hiszen ez a valóság. Mi is ezt csináljuk!

Hozott pontszám: 5

Mona Awad

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

Ecsédi Orsolya - Banyavész (Kell egy csapat 1. )

Nagyon vicces, amikor felnőtt emberek sorra olvassák, sőt mi több élvezik a dupla sortávval, nagyobb betűmérettel írott mesekönyveket. Mit is kínál nekünk a Banyavész? Egy óra utazást a gyermekkorba, egy sétát, a mese és valóság között kifeszített kötélen. 

Anka, Zitu és Báti az ötödik bé három sarkalatos személye. Zitu, az örök szemtelen, aki frappáns beszólásaival borítja ki tanárait, s egyben intőbegyűjtési rekorder. Báti, tisztes nevén Bátor, aki minden csak nem bátor. Sőt talán már a nevét is azért kapta, hogy az apjától örökölt "merészségét" fel tudja vállalni. Végül Anka, aki prepubertás kor kissé álmatag enerváltságában kóvályog, s akit a magyarból történő bukás veszélye fenyeget. Adél néni, az új irodalom tanárnőjük, megajándékozza Ankát a javítás lehetőségével. De nem egy szimpla feleletet vár tőle, hanem egy olvasónaplót, ami saját meséjéről szól. Illetve meséjükről, hiszen a feladat megoldásában a két barát is segíthet. Ráadásul olyan mesét kell alkotniuk, ami nem csak, hogy saját, de igaz is. Ahol a  jó győzedelmeskedik, elnyeri jutalmát. A gyerekek mukkanni sem mernek, mert Adél néni minden hatalommal megáldott bosziként jelenik meg előttük.

Egyhetes kalandjuk alatt a három barát másként kezdi szemlélni a világot. Beengedik maguk közé a varázslatot. Hirtelen képessé válnak sárkányt látni a tacskóban, tündért a fodrászban, vagy épp bölcs varázslót az aluljáró hajléktalan figurájában. Kalanddá, mesévé, élménnyé válik körülöttük minden. Mint egy levegőben tekergő dallam, vagy a sütemény mámorító illata, úgy öleli körül őket ez az új valóság.

Ecsédi Orsolya könyve most sem kíméli a magyar nyelvet, bár jelen esetben, inkább költőinket fogja munkára. Adél néni páratlan szófüzéreiért miatt már megéri elolvasni ezt a kötetet. El is határoztam, hogy megtanulok néhányat, mert milyen menő lenne már ilyeneket mondani: 
 

„Ne nyögjél itt nekem, mint Bécsnek büszke vára Mátyás bús hadától!”

„-Szívem, ez nem olyan hely, ahol aki nem szól, csak béget, az kap dicséretet!”

A Banyavész mondanivalójában, hangnemében még jobban tetszett, mint a tavalyi év Cirrusa. Jó is az, amikor újra elkezdünk hinni a hihetetlenben.

Jó hírként tudatom, hogy a könyv a Kell egy csapat sorozat első részeként jelent meg, azaz.....

Hozott pontszám: 4/5 

Jeli Viktória - Tasnádi István - Kettős: Játék

Szerintem ez már a harmadik olyan könyvem, amit kétfelől lehet megközelíteni. Most szó szerint értem. Tehát mindkét oldalról el lehet kezdeni olvasni. Én a lányos oldalról kezdtem, ez a könyv narancssárga fele. Főszereplője Tünde, akinek legfőbb tevékenysége a történet szerint, hogy egy Arawyn szeme nevezetű online szerepjátékban Aibell14 néven játszik. Van egy húga, Lenke, akinek jelenléte Tünde számára zavaró, az olvasónak viszont elég szórakoztató. A játékban van egy párja, Artaius15 nevű fiú, azaz Hárun. Vele nagyon jól kijönnek, egészen addig, amíg Tünde barátnői fel nem hívják a figyelmet arra, hogy ez csak egy virtuális világ, itt minden más, mint, aminek látszik. Mindenkinek vannak titkai, és ez a fórum lehetőséged kínál arra, hogy  elfedjük hiányosságainkat, szégyellni való dolgainkat. A könyv másik fele, a zöld színű borító felől - ez egyébként Tasnádi István alkotása -, Artaius15  szemszögéből mondja el a történetet. Ahol az események összeérnek, ott következik a közös rész, ami a könyv közepén található. Szóval megvan ennek az olvasási  technikája. Érdekes kísérlet. 

Akárhonnan is indulunk, mindkét írás stílusában a chatelés műfajához tartozik. Elmondható,  hogy a könyv jól hozza a fiatalok általános chat formáit, de a közérthetőség határain belül mozog. Ezzel nincs is gond, könnyű belehelyezkedni a szerepekbe, de gyanítom, hogy egy átlagos kamasz fele ennyi szöveget, kétszer ennyi rövidítést és emojit használ. Apropó emoji; mindenki számára egyértelműek a jelek? Felnőtt olvasó nem árt, ha utánanéz ennek! A 13. oldalon használt padlizsán okozhat némi fejtörést. Vagyis inkább az a béna magyarázat, ami elhangzik. Oldalanként jó, ha 15 mondat olvasható,  hiszen formailag is a beszélgetőpanel formáját követi az írás. A Tünde szemszögéből írt részletek sokkal jobban tetszettek, érthetőbbek, hangulatában erősebbek, mint Hárún nézőpontja.  

Nem csak a könyv címében, hanem bennem is van egy kettősség. Jó, hogy a kortárs irodalom új utakat keres, figyelembe veszi a fiatalság írási, olvasási, kommunikációs változásait, de bennem azért megszólalt egy vészcsengő, hogy meddig irodalom az irodalom? Lázár Ervin Dömdödön című meséjében versíró versenyt tartanak. Szörnyeteg Lajos ír egy verset, amire a Bruckner Szigrfid azt mondja, hogy nem is vers. Mire Szörnyeteg Lajos tiltakozik, hogy miért ne lenne vers, egymás alá vannak írva a sorok, amik nagy betűvel kezdődnek. Marad a kérdés, hogy akkor ez most irodalom-e? 

Ugyanakkor a Kettős: Játék témája nagyon naprakész, megközelítésére szintén a frissesség jellemző. 

Nem tagadom, hogy irodalmi értékként nem tartom sokra ezt a jelleget, de nem is kell a magasröptű, értékformáló elvárásoknak állandóan megfelelni. Egyszerű, laza szöveg, trendi problémafelvetéssel, úgy, mint fogyatékosság vagy bevándorlók kérdése; klisészámba menő címkék használata, például szerepjáték. Valószínűleg a célközönség véleménye is megoszlik a könyv tetszésével kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy így nagyon nehéz erős légkört és hathatós tartalmat létrehozni. Mind  az online játék gyenge maradt, mind a titkolt hátrányok felületesek lettek. Lehet, hogy színpadra alkalmazva be tudja majd hozni azokat a pluszokat, amikre most szükség lett volna.

Sajnálom, mert maga az ötlet jópofa. 

Hozott pontszám: 3/4

 Jeli Viktóri és Tasnádi István

Molnár Krisztina Rita - A tűz ösvénye

Molnár Krisztina Rita könyve a Térforgó - valószínűleg a négy részre tervezett-, sorozatának a második tagja. Az elmúlt esztendőben ismerkedhetünk meg Tamással, és örökbefogadó családjával "A víz ösvénye" című, általam igen-igen nagyra értékelt könyvében. Akkor a vízé volt a főszerep, most pedig nagy riválisával, a tűzzel ismerkedhettünk meg. 

A család a Bodrog és Tisza közti kicsiny faluba, Kenézlőre utazik, hogy vidéki hangulatban ünnepeljék meg a szilvesztert. Ez a lelassult és természetközeli világ ismét kedvez annak, hogy egy olyan ősi elem megjelenését mutassa be a szerző, mint a tűz. Mert itt kézzel foghatóbb a piruló malac alatti lángnyelv tánca is. Bár a tűzzel kapcsolatban mindenkinek van élménye, meglepő gondolatok kerültek be a könyvbe. 

A szöveg korábbi, olvasmányos stílusa megváltozott. A szerző most fejezetenként változó párbeszédekkel szerette volna ábrázolni témáját. A Vesta-szüzektől a lakástűzig ismerhetjük meg ennek az elemnek két szélsőségét. De a tűz úgy is megjelenik, mint a kamaszlány szívében fellobbanó szerelemláng, vagy a pálinka tüzessége. 

Az egy évvel korábban olvasott könyv szereplőire már alig emlékeztem, és habár Tamás és nevelőanyja, Eszter alakja visszajött, a többieké nem. Nagyon nehezen rázódtam bele a történetbe. Ez a töredezett stílus könnyen kidobja az embert. Aki esetleg ezzel a résszel kezdené olvasni a sorozatot, ne tegye! Inkább sorban, közvetlen egymás után a kettőt. Bevallom, hogy a fejezeteken belül is sok idő kellett, hogy leessen, ki beszél kivel. Bár párbeszédekre épül fel a könyv, és ez a kisebb korosztálynak jól érthető, a  megjelenő témák  ebben a formában, mégsem nekik valók.

A falvak elnéptelenedésének problémája, vagy egy majdnem tragédiába torkolló lakástűz naturális megközelítése engem zavart. 

Simonyi Cecília ismét gyönyörű képekkel közelített az őselemhez, érzékeny ábrázolása szemet pihentető. 

Azt javasolnám, hogy, aki szeretné felolvasni, vagy megvenni ezt a könyvet gyermeknek, az előtte olvassa el, és úgy döntsön! Molnár Krisztina Rita megajándékoz minket számos szép gondolattal, de az ezekhez való eljutás, most nem annyira könnyű, mint korábbi műveinél. A korosztályos megjelölés is 11 év, tehát önálló olvasásra ajánlott. 

Hozott pontszám: 3

Részlet a könyvből, Simonyi Cecília illusztrációja

Almatorta Bomann módra

Ez csak egy kis kitér, de aranyos!

Anne Cathrine Bomann Agathe című könyvében van egy rész, ahol az egyik szereplő süt egy almatortát, hogy megajándékozza vele a szomszédját.
Nos, a könyv elolvasása után én is elkészítettem  ezt a süteményt.
Illetve csak valami olyasmit. Mert az eredeti recept a könyvben:

-egy csomag vaj
-2 bögre cukor
-4 bögre liszt
-4 tojás
-kiskanálnyi sütőpor
-csipet só
-kevés tört kardamom
+ almacikkek a tetejére, megszórva fahéjjal és kevés cukorral.

El is kezdtem csinálni a sütimet, de az első bögre cukrot lemértem, akkor derült ki, hogy majdnem 30 deka. Szóval itt le is álltam.
Rögtönzött receptem alapján 1 bögre cukor (30 dkg) és 2,5 bögre  (50 dkg)  liszttel készítettem el, a többi hozzávaló ugyanannyi lett. Ízre nem volt egy főnyeremény, de azért elfogyott.

Bomann, Anne Cathrine - Agathe

A mindennapi élet kísértéseivel nekem is meg kell küzdenem. Habár elég rendesen kordában tartom a könyvek iránti -egyébként minden tárggyal kapcsolatos-, birtoklási vágyamat, de a hétvégi könyvfesztiválon nem voltam képes ellenállni ennek a pici és rendkívül szép kötetnek. Egy pillanat alatt lekaptam a Jelenkor Kiadó pavilonjában tornyosuló kupac tetejéről, és rohantam kifizetni, mielőtt bármi közbeszólna. Könyvet szinte csak azért veszek, hogy kölcsön tudjam adni. A megvásárolt köteteim jelentős részét nem is én olvastam először. 

De egyáltalán nem bántam meg szenvedélyes reakciómat, remélem azok is örülnek majd, akik kölcsön kapják tőlem!

"Az öregedés,  tűnődtem, miközben elöntött a keserűség, mindenek előtt arról szól, hogy észre vesszük, hogyan távolodik el egyre jobban egymástól az ember énje és teste, mígnem egy nap teljesen idegenné válik önmaga számára. Mi ebben a természetes? " -ezekkel a szavakkal vezeti be a fülszöveg a könyvet.

 

Egy nyugdíj előtt álló terapeutának az 1940-es években,  már csak 5 hónapot kell kibírnia, hogy végleg leadhassa praxisát. Türelmetlenül várja ezt a napot, és számolja vissza a kereken nyolcszáz terápiás órát, ami még hátra van. Tele tapasztalattal, de a végletekig kiégve tengeti napjait. Figyelme egyre inkább az elmúlásra terelődik. Mozgásának nehezedése, testének változásai, gondolatainak átalakulása mind-mind az idő pergésére utalnak. De egy nap  beállít hozzá Agathe, a fiatal német hölgy, és addig nem tágít, amíg a doktor nem fogadja őt. A panasza egyszerű -nem talál örömet az életben-, de a  kórtörténete már annál kevésbé. Kórházi zárójelentések tanúskodnak viszontagságairól. 

Az egész regényben van egy dinamikus gomolygás. Mindenki tart valami felé, de senki sem egy irányba. A szereplők csak érintőlegesen súrlódnak egymással. A terapeuta kifelé áramlik  rendezettnek tűnő, magányos  napjaiból, Agathe bevonódik, és Madame Surrugue, az asszisztensnő ismét egy másik vonalban mozog. Mindeközben természetesen igen intenzíven hatnak egymásra. Agathe, akinek nincs más vágya, mint eltűnni az emberek szeme elől, az orvos segítsége által kezd láthatóvá válni önmaga és a világ számára. Ugyanez a szembesülés történik meg az idős emberrel is. 

Amilyen kicsi ez a könyv, annyira izgalmas. Könnyű volt olvasni, vártam az események alakulását, és érdekes volt elhelyezni azokat a mellékzöngéket, melyek látszólag nem tartoztak a témához. 

Mondjuk én is jobban örültem volna, ha egy sokkal bővebben kifejtett regény keretein belül olvashattam volna az Agathe-ot, mélyebben hatott volna. Talán ez az egyetlen kis negatív érzésem a könyvvel kapcsolatban. 

A történet, amely bárhol játszódhatott volna, hiszen alapvetően egy rendelő falai között üldögélünk, és bárkivel megtörténhetett volna, mert nincs jelentősége, hogy francia vagy német az illető, éppen általánossága révén engedi, hogy párhuzamba állítsuk önmagunkkal. A könyvben megjelenő  egzisztenciális kérdések, valamint  a magánytól való félelem szorongása kapcsán találva érzi magát az olvasó. De mint üzenet, megjelenik az a gondolat is, hogy talán van ebből a homályból kivezető út, mely a társas kapcsolatok révén valósulhat meg, akár olyan terepen, ahol már látszólag nem is nő fű. 

A dán Anna Cathrine Bomann maga is pszichológus. Első kötete, az Agathe közel húsz nyelven jelent meg eddig. Azóta még két könyve íródott, egyik a skizofréniáról, a másik pedig a közelmúltban megjelent, Hvad Ingen Ved, (angolul What No One Knows). Az ifjúsági  (YA) regény a bullying témával foglalkozik. Remélem a magyarországi megjelenés is tervben van! 

A hétvégén Anne Cathrine Bomann részt vett a 26. Budapesti Könyvfesztiválon. Az ott készült fotót Németh Dániel készítette. 

Gyönyörű ez a könyv. Esztétikai élmény! 

Hozott pontszám: 4/5

 Anne Cathrine Bomann

"Azzal kezdődött, hogy egy középkorú házaspárt pillantottam meg az egyik asztal mellett. Valamilyen oknál fogva megtorpantam odakint az utcán, és csak néztem, ahogy a nő felemeli a kezét, hogy megsimogassa a férfi arcát. A férfi a nő tenyerére dőlt, én pedig éreztem
– mintha csak én magam ültem volna ott –, ahogy a nő testének melege a férfiéba áramlik, és már képtelenség megállapítani, melyikük melyik.
Azóta szokásommá vált, hogy útba ejtsem a kávézót, és elképzeljem, hogy egy nap én ülök ott." (47.oldal)

 

Valeria Screwy - Miss ​Screwy csavaros árvái

A különleges név, Valeia Screwy egy kortárs erdélyi-magyar írónőt takar. Előző két kötetét Bleeding Bride néven jelentette meg, és nagy népszerűségnek örvend. Az ifjú írónő most egy fiatalabb korosztályt ajándékozott meg varázslatos történetével. 

Első látásra a hideg is kirázott a könyv borítójától, és így utólag sem tartom szerencsés választásnak, de legalább tisztábban látom a miérteket. Nem néztem meg olvasás előtt, hogy a könyvet 7 éves kortól ajánlják. Szóval leginkább a kisiskolások készülhetnek az utazásra!

A történet Miss Screwy-ról szól, akinek birtokában van egy csodálatos léghajó, a nevezetes Rézfánfütyülő. Egy világkatasztrófát túlélő világban vagyunk, ahol elég nehéz az élet. A lakosság kolóniákban él, ki könnyebben, ki nehezebben boldogul. Miss Screwy képes utazgatni  csodás járművével   a telepek között. Így fedez fel  egy szörnyű titkot, aminek felgöngyölítésébe  azonnal bele is fog. Nem hiába hívják őt Screwy-nak, azaz csavarosnak, mert nem csupán az esze csavaros, hanem a baj megoldásához is csavarozni kezd. A megszólalásig hasonló, élethű fém robotokat alkot. Egészen jól alakulnak a dolgok, míg egy nap,  valaki el nem lopja tőle a gőzfelhőt eregető Rézfánfütyülőt. Szorult helyzetében hűséges kutyája Flex, és testvére-házvezetőnője, Antónia siet segítségére, valamint egy kislány, egy csoda, Mira. A mindig higgadt Valeria, most sem veszti el hidegvérét, és máris előrukkol egy ütős tervvel. 

A történet sava-borsa nem az események alakulásában érhető tetten, hiszen a cselekmény minden tekintetben megfelel a korosztályos elvárásnak, hanem hangulatteremtésben. Az írónő mondatról mondatra alkotja meg azt a tökéletes miliőt, amit manapság "steampunk"-ként emlegetünk. Mivel eddig még csak hasonló könyvet sem olvastam, ezeket a védjegyeket nem elemezgetném. Mondjuk úgy; elvesztettem steampunk szüzességemet, majd ehhez fogom a többieket viszonyítani.. Azért nem vagyok teljesen kezdő, mivel kb. 9 évvel ezelőtt a lányom steampunk farsangi -fogalmazzunk úgy- jelmezének összeállításában már segédkeztem. Kölcsön is vette  az akkoriban használt láncos órámat, ami tökéletesen illett  kosztüméhez. Kezdtem kialakítani a magam szómagyarázatát erre az egész jelenségre. Kellett is szokni a gondolatot, mert életem egyik legmegrázóbb találkozása egy steampunk fiatalemberrel volt, aki a budapesti Dob utcában jött velem szemben.Olyan tökéletes átélte azt a szerepet, amibe belebújt, hogy kezdtem a saját elmeállapotomban kételkedni. Tény, hogy ez a stílus hihetetlen élethűen tudja elegyíteni a poszt apokaliptikus és a nosztalgikus elemeket. E tekintetben a könyv is dicséretet érdemel. A réz, a gőz, a bőr, a fémek,  kallantyúk, homály és csavarok segítenek felépíteni Miss Screwy világát. De minden gépészeti csoda mellett a főszereplő szíve aranyból van. Mindenek elé sorolja a gyermekek, az árvák sorsát, szóval azért mégis az emberség az úr. 

Ha nem is lett a műfaj a kedvencem, de el kell ismernem, hogy a maga nemében tökéleteset. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy steampunk gyerekmese nem is igazán létezik, pláne magyar szerző tollából született!
Ki szeretném emelni továbbá, hogy nem csak a már korábban említett cselekmény igazodik a fiatalabb olvasók igényéhez, hanem a kötet tipográfiája, a nagyobb betűhasználatban is helytálló. Az idegen szavak magyarázata is megtalálható a könyvben, akárcsak jó pár hangulatos illusztráció is, ami sokkal jobban tetszett, mint a borító.

Hozott pontszám: 5

 A szerző Bleeding Bride alias Miklós Réka