Szerintem ez már a harmadik olyan könyvem, amit kétfelől lehet megközelíteni. Most szó szerint értem. Tehát mindkét oldalról el lehet kezdeni olvasni. Én a lányos oldalról kezdtem, ez a könyv narancssárga fele. Főszereplője Tünde, akinek legfőbb tevékenysége a történet szerint, hogy egy Arawyn szeme nevezetű online szerepjátékban Aibell14 néven játszik. Van egy húga, Lenke, akinek jelenléte Tünde számára zavaró, az olvasónak viszont elég szórakoztató. A játékban van egy párja, Artaius15 nevű fiú, azaz Hárun. Vele nagyon jól kijönnek, egészen addig, amíg Tünde barátnői fel nem hívják a figyelmet arra, hogy ez csak egy virtuális világ, itt minden más, mint, aminek látszik. Mindenkinek vannak titkai, és ez a fórum lehetőséged kínál arra, hogy elfedjük hiányosságainkat, szégyellni való dolgainkat. A könyv másik fele, a zöld színű borító felől - ez egyébként Tasnádi István alkotása -, Artaius15 szemszögéből mondja el a történetet. Ahol az események összeérnek, ott következik a közös rész, ami a könyv közepén található. Szóval megvan ennek az olvasási technikája. Érdekes kísérlet.
Akárhonnan is indulunk, mindkét írás stílusában a chatelés műfajához tartozik. Elmondható, hogy a könyv jól hozza a fiatalok általános chat formáit, de a közérthetőség határain belül mozog. Ezzel nincs is gond, könnyű belehelyezkedni a szerepekbe, de gyanítom, hogy egy átlagos kamasz fele ennyi szöveget, kétszer ennyi rövidítést és emojit használ. Apropó emoji; mindenki számára egyértelműek a jelek? Felnőtt olvasó nem árt, ha utánanéz ennek! A 13. oldalon használt padlizsán okozhat némi fejtörést. Vagyis inkább az a béna magyarázat, ami elhangzik. Oldalanként jó, ha 15 mondat olvasható, hiszen formailag is a beszélgetőpanel formáját követi az írás. A Tünde szemszögéből írt részletek sokkal jobban tetszettek, érthetőbbek, hangulatában erősebbek, mint Hárún nézőpontja.
Nem csak a könyv címében, hanem bennem is van egy kettősség. Jó, hogy a kortárs irodalom új utakat keres, figyelembe veszi a fiatalság írási, olvasási, kommunikációs változásait, de bennem azért megszólalt egy vészcsengő, hogy meddig irodalom az irodalom? Lázár Ervin Dömdödön című meséjében versíró versenyt tartanak. Szörnyeteg Lajos ír egy verset, amire a Bruckner Szigrfid azt mondja, hogy nem is vers. Mire Szörnyeteg Lajos tiltakozik, hogy miért ne lenne vers, egymás alá vannak írva a sorok, amik nagy betűvel kezdődnek. Marad a kérdés, hogy akkor ez most irodalom-e?
Ugyanakkor a Kettős: Játék témája nagyon naprakész, megközelítésére szintén a frissesség jellemző.
Nem tagadom, hogy irodalmi értékként nem tartom sokra ezt a jelleget, de nem is kell a magasröptű, értékformáló elvárásoknak állandóan megfelelni. Egyszerű, laza szöveg, trendi problémafelvetéssel, úgy, mint fogyatékosság vagy bevándorlók kérdése; klisészámba menő címkék használata, például szerepjáték. Valószínűleg a célközönség véleménye is megoszlik a könyv tetszésével kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy így nagyon nehéz erős légkört és hathatós tartalmat létrehozni. Mind az online játék gyenge maradt, mind a titkolt hátrányok felületesek lettek. Lehet, hogy színpadra alkalmazva be tudja majd hozni azokat a pluszokat, amikre most szükség lett volna.
Sajnálom, mert maga az ötlet jópofa.
Hozott pontszám: 3/4
Jeli Viktóri és Tasnádi István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése