Megtagadlak

 Petterson, Per-Megtagadom

Próbálom én ezt megemészteni, mert bár elsőre nem érzi magát az ember teljesen letilolva, most az olvasás után egy nappal érzem, hogy nagyobb dolog ez, mint aminek látszik. 

Tudom, hogy könyvekről írok, de nem csupán merő esztétikai élmény miatt teszi ezt az ember, hanem minden olvasással, minden egyes könyv kinyitásával, kinyitom magamat is, hogy befogadjak. Befogadjam a sorsot, amit elénk kínál az író. Engedi, hogy nézzek a szemével, belessek a színfalak mögé, és átformázzam magam. Belegyúrjak a lelkembe, a látásmódomba, az érzékenységembe és még ki tudja mibe, ami most nem jut az eszembe. 

Most is ez történt, én tetten értem!  

 

Négy gyerek szélnek eresztett sorsa. Egy barátság megrázó valósága.

A legidősebb fiú, Tommy tizenhárom évesen megunva apja állandó ütlegelését, szó szerint kivert kutyává teszi apjukat, amikor nekiesik egy baseballütővel. Az anyjuk már korábban magára hagyta gyermekeit, így Tommy és a nagyobbik lány, Siri látja el a családot. Persze hosszútávon ez még Norvégiában sem lehetséges. A gyermekvédelem közbelép, és a gyerekeket elhelyezi itt-ott. A két kisebb gyermek, az ikerlányok együtt maradnak, de a testvérek kapcsolata végül megszakad.
Tommynak volt egy barátja, Jim. Az ő barátságuknak a könyve ez. Tommy mindent megtagadhat, de sírva hajtja fejét kezei közé, amikor rájön, hogy ezt nem tudja megtagadni. Jimet nem. 

Masszív, sűrű próza volt nekem Per Petterson írása. Szinte kézbe lehetett venni, annyira együtt állt. Férfias írás, kemény és metsző. Sebek, amiket a múlt eseményei vágnak belénk, mennyire vannak hatással a jelenünkre, illetve változtathatunk a jövőnkön, vagy kényszerpályán mozgunk? Bármilyen iszonyatos teher is elhagyatottnak, bántalmazott, örökbefogadott gyereknek lenni, fordulhat a sors. Fordul is, de kérdés, hogy mit kezdünk vele? Fordul Jim sorsa is, ő mit kezd vele?
A történetnek nincs vége a 270.oldalon. A két barát harmincöt év múlva véletlenül összefut, olyanok, mint két kis pötty egy hídon. Szembenéznek egymással, szembefordulnak magukkal. Merre tovább? Csak rajtuk múlik.

Éppen egy nagyon hasonló témájú, ráadásul ugyanúgy skandináv könyv után (https://moly.hu/konyvek/elina-hirvonen-hogy-o-is-ugyanarra-emlekezzen) olvastam ezt. Óhatatlanul összehasonlítja az ember a két művet, és meg kell állapítanom, hogy bár valahol ugyanaz a tragédia éri a gyerekeket, két egész más megközelítéssel van dolgunk. A dolog magyar oldalát jól ismerem. Napi szinten átélem, hiszen a gyermekvédelemben dolgozom, egész kicsi gyermekekkel foglalkozom, de mégis mindegyik eset, mindegyik könyv valami egész mást ad hozzá ehhez a nagy tragikus egészhez.

Kérdés, hogy mindezzel mihez kezdünk? Jó író, jó könyv, hümmögünk és bólogatunk. 

Vagy legalább felemeljük azt a rohadt telefont, amikor kell?

Per Petterson Lótolvajok című könyvével már maga mellé állított engem korábban. Annak a hangulata számomra testhezállóbb volt, de ez a könyv is telitalálat.

Hozott pontszám: 5
Legkedvesebb karakter: Jones, aki befogadta Tommyt 

 

Per Petterson

Ekkor Dina vette át az estét könyörtelen ujjaival. Zene következett. Felszabadultság. Láz. Szétáradt a birtokon, a mezőkön és a földeken. A parton. Elért egészen Tomasig a cselédház kemény priccsére. Örömöt és bánatot teremtett. Mindenkinek aszerint, hol találta el a hang.

Herbjørg Wassmo- Dina vagyok

Teljesen fel vagyok dúlva. Ez a könyv végre olyan érzelmeket piszkált fel bennem, amire mi olvasók mindig is várunk. Inkább azt mondom felindultság van bennem.

Dina kicsi lány még, amikor kíváncsisága, figyelmetlensége (?) következtében anyja halálát okozza. A történtek annyira megviselik az apát, hogy képtelen kezelni a helyzetet, a kislányt eltávolítja a házból. Nem a tanyasi élet, hanem ez a szeretetlenség az, ami véglegesen elvadítja Dinát. A lány nyers és érzéketlen lesz. Cselekedeteit a csupasz ösztönszerűség irányítja. Visszakerülve a családi házhoz apja nevelőt fogad mellé, aki megtanítja csellózni és zongorázni. Még a zene sem képes  lágyítani bármit is a karcos lányon. Fára mászik, van, hogy nem eszik, nem beszél. Férfiasan viselkedik, nadrágban, nyereg nélkül üli meg lovát, szavai parancsolóak, ellentmondást nem tűrőek. Viselkedése még ma is, nemhogy a XIX. század derekán felháborítóak. Amikor apja barátja,  az özvegy Jacob megpillantja a 15 éves lányt, combjai közt a csellóval, véglettesen beleszeret. Beleszeret? Nem. Megbabonázza a lány erotikus kisugárzása. Szeretni Dinát így nem lehet. Őt csak lassú, csendes jelenléttel és tisztességgel lehet majd megszeretni. Amint betölti  a 16. életévét Jacob feleségül veszi, és ő lesz Reinsnes új asszonya, bár az rögtön kiderül, hogy ő nem hajlandó a kor elvárásainak megfelelni. Vad ösztönösséggel éli meg szexualitását a nála jóval idősebb férfivel. Jacob azonban rejtélyes körülmények között egy nap életét veszti. Dina veszi át a gazdaság irányítását, és megörökli Jacob teher és kereskedelmi hajózását is. Egyúttal Jacob édesanyját,  Karen Anyát, Jacob első házasságából született gyermekét, Johant is, aki lelkésznek tanult. Lassan beindul ez az új élet a birtokon, élén Dinával, aki férfiakat meghazudtoló ügyességgel kézben tart mindent. Segítségére van az apai házból érkezett lovászfiú, Tomas is, aki hódolattal és szenvedéllyel követi Dina minden utasítását. Nils Jacob testvére a vegyeskereskedést vezeti, Anders pedig a tengeri kereskedelmet. Dina a férje halála után kb. 9 hónapra életet ad egy gyermeknek, Benjaminnak. A család magához veszi Stinét, a szoptató dajkát, aki egy megesett lapp lány, valamit annak lányát Hannat is. Érdekesen alakul az élet a gazdaságban ezzel az ellentmondást nem tűrő, erőszakos nővel, Dinával. Egy nap azonban ő maga is szerelembe esik. Új, ismeretlen, követelőző érzések kerítik hatalmába.

Hihetetlenül gazdag könyv ez. Nagyon különböző, de jól érthető személyiségek, érdekes figurák népesítik be ezt a norvég történetet. Igazából ezt tartom a regény legértékesebb momentumának. Dina személyisége az olvasóra is hat. Nem lehetsz közömbös. Bennem nem volt olyan, hogy szimpatikus vagy nem szimpatikus. Leginkább érdekes volt. Vonzott, és kutatói figyelemmel követtem, hogyan veszi az akadályokat. Hogy volt képes várni ez a nő, aki mindvégig hozzá volt szokva ösztönei azonnali kielégítésének, legyen szó testi vágyról, haragról vagy szánalomról.

A történet messze túlnyúlik  az 1840-es évek, skandináv patriarchális berendezkedésű családmodelljein. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt az erős feminin érzékenységet. Dina igazságot akar szolgáltatni Stinének, akinek törvényén kívül született gyereket kell felnevelnie, átveszi a férfias szerepeket, olyanokat, mint a kereskedés bevételének felügyelete, sikkasztás leleplezés, megtorlás, magas profittal kecsegtető üzletek megkötése. Szóval nem kifejezetten a szivarozásban és gatyában mászkálás miatt éreztem ezeket. Erős, parancsoló stílusa már-már groteszk felnagyítása a családfői karaktereknek.

A történet stílusa is nagyon tetszett. Lassan csordogáló, nagyon részletgazdag leírások, rengeteg érzelmi megközelítésű bemutatás teszi plasztikussá Reinsnes mindennapjait. Emellett Dina állandóan reflektál önmagára. "Dina vagyok..." kezdetű megjegyzései azokat a vegyes, sokszor összefüggéstelen érzéseket mondja el, amit a lány folyamatosan átél. Halottai, akiknek száma egyre nő, nem hagyják el őt. Látja, érzi őket, kapcsolatban van velük.

Dinával szenvedtem. Nem tudtam őt utálni, mert megértettem, hogy bennem is van egy Dina. Amikor megkeményedik körülöttem a világ, amikor nincs, aki vigasztaljon, akkor bennem is előlép egy ilyen én. Az elemző, a realista, a maszkulin én. A könyörtelen, az irányító, a kemény nő. 

Nagyon várom, hogy sort tudjak keríteni a  folytatásra, ami sajnos egy gyomrossal indul, mert a Szerencse fia című könyvet bemutató fülszöveg hangyányit spoileresre sikeredett.

Ady Endre-Kár volna érted

Futó sorból rontva kidőlten,
Nem is vagyok talán már,
Nem is lehetek az Időben.

Jóság rohamaim is fogytán
S úgy nézek messzeségbe,
Mint vén juhász hajolva botján.

Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
Hideg és fáradt nézés
S otthagyott, szegény ősi jussok.

Ki társam lenne, nekem nem kell
S vágyottam nem vágy társul
S aggulok éhes szerelemmel.

Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
Becsületes válasz megy:
Kár volna érted, hogyha bíznál.

Engem kinullázott az Élet,
Én már dacból se adnék
Bárkinek is meleg hűséget.

Csoda-percnek kellene jönni
S mert nem bízok csodákban:
Csókollak, de el kell köszönni.

Ady Endre-Kár volna érted

Évvégi összegzés 2016

Valami csoda és véletlen folytán, 2016-ban átléptem a bűvös 100-ast. Nevezetesen 113 könyvet olvastam. Azaz....

                                          

111 könyvet olvastam:
2 félbe hagytam.
34 magyar szerző volt.
38 nő,
65 férfi, a maradék válogatás volt.
18 novellás kötettel lettem olvasottabb,
4 mesekönyv volt közte,
5 ifjúsági,
3 verses kötet.
Önsegítő, hobbi és életmód kategóriából 14 könyvecske futott be.

 Akkor most jöjjön a nemzetközi válogatott csapat:

japán, ukrán, finn, német, amerikai, guyanai, angol, mianmari, francia, skót, uruguayi, maláj, spanyol, kínai, vietnami, argentin, chilei, új-zélandi, orosz, svéd, kanadai, kirgiz, bolíviai, marokkói, dél-afrikai, észt, kenyai és holland tagok játszottak, azaz a magyaron kívül 28 különböző nemzetiség munkáját olvastam.
Idén sem hanyagoltam a hangoskönyveket, bár beszerzésük most lényegesen nehezebb volt, mint korábban. 13 hanganyag mászott idén a fülembe.
Az e-könyvek száma is növekedett. Nevezetesen 23 művet olvastam elektronikus formában, ami majdnem 20%  -ot jelent. Úgy látszik kezdek hozzászokni a dologhoz.
29 könyvvel lettem gazdagabb, amiből 4-et kaptam ajándékba, 7-et Rukkolán keresztül kaptam, 1-et molyon cseréltem, 1-et a kismarosi buszmegálló könyvtárból kölcsönöztem, és csak 14-et vásároltam.
Legolvasottabb hónapom a január volt, amikor 16 könyvet faltam fel. Leggyérebb  a november lett,   a maga 4 kötetével. Mentségemre szóljon, hogy akkor volt egy félbehagyott könyvem!

Számos kihívásban vettem részt a molyon . Nekem pont elég volt, sőt sok is.
Sikeresen teljesítettem az igen izgalmas gyümölcsös kihívást, aminek kapcsán rengeteg gyümölcsöt gyűjtöttem a könyvekben. Ment volna több is, de a teljesítés után már kicsit leeresztettem. Nem is gondolnátok, mennyi gyümi lapul a sorok között.
Aztán megvolt a 2016-16 szerző- 16 nemzet kihívás is. Csak most számoltam össze, hogy tulajdonképpen 2029-ig jó lettem volna.
Vállaltam pár ifjúsági könyv, az Eufória című könyv, vietnami irodalmi könyvek, hirtelen felindulásból elkövetett könyvek elolvasását. Olvastam kortárs magyaroktól minimum tizenhármat.
Aztán volt egy igencsak nehéz kihívás, ami néha teljesen kikészített a mindennapos hajszolásával, ez az egy év novellákkal kihívás volt. Minden nap egy novella feladattal. Sokszor nem volt időm, fáradt voltam, nem volt kedvemre semmi. Ez nem volt egy egyszerű vállalás, és 2017-ben nem is csatlakozom a csapathoz, bár jó néhány novellát várólistára tettem.
Aztán a legszomorúbbat hagytam a végére. Február 5-én, a születésnapon előtt való napon elment közülünk Kőrösi Zoltán, kedvenc magyarom, ahogy nevezni szoktam, kedvenc magyar írómat. Részt vettem egy emlékolvasáson, bár ne kellett volna ilyennek lennie. Három könyvéből merítettem idén erőt. Engem ez viselt meg legjobban, bár kétségtelen, hogy 2016 bőven rabolta tőlünk nagyjainkat.

Igyekeznem kell, mert az alábbi kihívások futnak még számomra:
Nagy utazás, 80 könyvvel a világ körül. 80-ból 37-nél tartok, szóval van itt még feladat.
Aztán bekapcsolódtam a Spanyol Amerika feladatba, itt 8 könyvet kell elolvasni, amiből 7 megvan. Hú, már csak egy kell.
A Scolar Kiadóhoz kapcsolódó kihívás is elcsábított. Itt 9 könyvet kell elolvasni, ebből csak 3 van meg. Mondjuk már csak egy év van a teljesítésre.
Itt van még az Északi fény varázslatos című kihívása, ahol 5 könyvet kell elolvasni, amiből 4 meg is van. Egy izlandi szerzőre várok. Szerintem idén ez is meglesz.

Tervek a 2017-es évre:
1. A futó kihívásokban kitartani -ez menni fog
2.Több önsegítő, lelki fejlődést elősegítő könyvet kell olvasnom! -ebben gyönge voltam idén.
3.Több mesét kell olvasnom. Annyira jót tett nekem a mese, akkor meg miért lustálkodom?
4. Továbbra is figyelni fogok, hogy női szerzőket, és kortárs magyarokat is olvassak.
5. 2017-es kihívások 2017-17 nemzet-17 szerző . Várólista csökkentés 2017-ben. Ezzel a kihívással 2015-ben felsültem, ezért már 2016-ban nem is mertem rá vállalkozni. De most újult erővel látok neki.
6. Feltett szándékom, hogy több könyvet veszek elő a könyvespolcomról. Nem mernék vállalkozni a saját könyvek olvasottságának 80% -ra való feldagasztására, de titkon remélem, hogy sikerül. Nagyon szégyellem, hogy sok olvasatlan kiadvány várakozik a polcomon. 

Körülbelül ennyi. Aztán jönnek majd az elcsábulások.

Amit még kiemelnék a 2016-os évvel kapcsolatban, hogy 5 könyvnek sikerült felkerülnie a kedvencek közé, ami nálam jelen pillanatban csak 45, szóval sok jó könyvvel találkoztam az elmúlt évben. Nevezetesen: Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz, Csingiz Ajtmatov: A tengerparton futó tarka kutya, Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje, Charles Frazier: Hideghegy, J.M Coetzee:Barbárokra várva. 


 Ez volt a 2016-os év számokban, kicsit szárazabban, mint az évközbeni értékelésekben. 


1.kép
 

Liber Mortis

Tudod, az a legborzasztóbb, hogy nem felelsz, hogy nem tudunk beszélgetni. Ezt mindennél nehezebben bírom. Nézem a tévét -egy hatvani orvos felfedezte H.Bosch híres képén, hogy az ábrázolás boncolt szem anatómiai képletét mutatja, befejeződik a Buddenbrooks, szólnék, nincs kinek, kihez. Hallgatom a híreket, következtet az agyam, nincs, aki meghallgassa, mi a véleményem Bécsről, mint a Reagaen- Brezsnyev találkozó színteréről. Zene szól, kérdezném, mi ez, te mindent tudsz. Most írjak neked, a halottnak? Hiszen jelzel, ahogy csak tudsz, ma megint pénzt is küldtél, érzem a közelségedet- kevés. Éjjel átdugom a lábam nem létező lábadhoz..

Ha olvaslak, hallom a hangodat. Nagyon sajátságos, de szerelmesebb vagyok beléd, mint bármikor életemben. Nem csak szeretlek. Szerelmes vagyok. Mint akkor, amikor még nem szerettük egymást ennyire, csak szimpla szerelmespár voltunk, vad erotikus erőtérben.

 (Szabó Magda-Liber Mortis)

 

White, Karen- Köztes ​idő

Karen White az Egyesült Államokban él, Oklahomában. Talán ott találkozott olyan emberekkel, akik életéből ihletet merítve megírta ezt a történetet, melynek egyik vezérmotívuma a második világháború vége felé Magyarországról Amerikába menekülő Szarka testvérek élete.

A jelenben futó szál Amerikában Edistón szigetén játszódik, ahol Helen Szarka éli idős napjait. Lelke mélyéig meg van rendülve, mert szeretett húga meghalt. Unokaöccse, Finn egyik alkalmazottját, Eleanort kéri meg, hogy heti pár alkalommal látogassa meg Helen nénit. Legyen a társalkodónője. Eleanor elvállalja a munkát, mivel tolószékben ülő nővére, Eve ellátásában akar még többet segíteni. A dolgot nehezíti, hogy Eleanor gyengéd szálakat táplál sógora, Glen irányában. Velük él még az édesanya, aki szintén nem könnyíti meg Eleanor dolgát.

Eleanor lassan beleszokik az életbe Edistónban, ahol gyermekkorát töltötte. Akkoriban még élt édesapja, aki zongorázni tanította, s lelkesen készülődtek együtt a zenei pályára. De az apja egy nap nem érkezett vissza a tengerről. Nem sokra rá, egy buta játék kapcsán Eve balesetet szenved, ami miatt Eleanor magát hibáztatja. S valljuk be, az egész család így viszonyul hozzá. Vezekelj a hibádért.

Finn, egyedül neveli a lányát, a tízéves Gigit. Az ő történetük is egy teljesen komplett egység. A kislány leukémiás volt, most gyógyult, de az anyja képtelen volt elviselni a helyzetet, amit a betegség teremtett, és magára hagyta a családot.

Ez a három kis tökéletes buborék találkozik, pukkad ki, majd fonódik egybe a "Köztes időben".
Az összekapcsoló motívum pedig a zene lesz, mely mindenkiben sebeket tép fel, de egyben gyógyít is.  Helen Magyarországról érkezett 1944-ben, testvérével, Bernadettel. Mindenki hatalmas terheket cipel, amiket képtelen letenni, felesleges vezekléseket folytat. Képtelenek beszélni ezekről a terhekről, pedig a megbocsátás és felemelkedés egyetlen útja csak ez lehet.
Helen lassan megnyílik Eleanornak, goromba modorával rákényszeríti a fiatal lányt, hogy ő is magába nézzen, és válaszoljon, miért hagyta abba a zenélést, ki tehet valójában a régi balesetről?
Chopin C moll nocturne -ért cserébe Helen elmeséli azt a réges-régi történetet, ami lelkét nyomja. Hogyan szöktek meg Budapestről, mit hagytak maguk után és honnan kerültek hozzájuk a falukon lógó értékes festmények.

Tartalmas 400 oldal ez, de minden romantikus eseményen túl, nekem leginkább az írónő stílusa tetszett. Az első 70 oldal után le mertem volna fogadni, hogy kedvenc lesz, de aztán csak előjött az a rossz beidegződés, hogy az amerikai számára megemészthető sztorit kell írni. Pedig milyen szépen le lehetett volna csupaszítani a dolgot, és Karen White meg tudta volna csinálni így is a dolgot. Vérzett a szívem. (de azért megadtam érte az 5 csillagot.)

spoiler
Teljesen felesleges volt az autósbaleset, az egymásra találás megtörtént a szereplők között.
spoiler vége

A karakterek nagyon kidolgozottak, a cselekmény is érdekesen alakul és értékeltem, hogy nagyon finoman szövődik az eseményekbe a szerelem. Apró kis ecsetvonásokkal, kicsi pöttyökkel, egy pillantással, egy összenevetéssel.

A történelmi szál, mely ugye azt az időszakot jeleníti meg, amikor Magyarországot megszállják a németek és a zsidóság után hajtóvadászatot folytatnak. Majd Budapest szisztematikus bombázását, amikor mindenki menekül, ahogy tud. Ebben a forgatagban menekülnek a Szarka nővérek is Svájcba, majd Amerikába. Bernadett beteg, nincs eszméleténél, Helenának kell erősnek lenni, dönteni és cselekedni. Aztán egy életen át cipelni a döntés következményeit. Helena is abba a hibába esik, hogy önmagát vádolja, akárcsak Eleanor.

A köztes idő -érdekes cím- elhozza  a feloldozást. De ezt már a katolikus egyház is megmondta réges-rég, és a pszichológusok is ezt alkalmazzák...tessék kibeszélni magunkat!

Hozott pontszám:5
Kedvenc karakter: -


Eredeti cím: The time between
Fordította: Frei-Kovács Judit
Megjelent: 2013/ 2015 Alexandra Kiadó