Várni a kapu előtt,
végignézve az utca törésvonalain.
Lehajolni lélegzetvétel nélkül, remélve,
hogy lesz valami megindító az ereszkedésben.
Ahogy bogarak szaladnak szét behajló térd előtt,
és hangyaboly buggyan fel a távoli járdaszigeten.
Aztán feltűnik az eldobott sörösdoboz is,
meg a tövig leszívott csikkek városa,
majd egy zsebkendő a mobil rezgésekor.
Valamit akarni még, de már nem reagálni.
Guggolva, fáradtan, megfeketült körömmel.
Üveg nehezül el mosatlan kezek között.
Csókok ülnek ki a forró homlokra,
galambok a kerítés fölötti vezetékekre.
Lábuk csipesz. Az előző napok
beszélgetéseit tartják még néhány óráig
egybe. De aztán elnehezülnek
az elektromos szárítókötél mondatrongyai,
és a szomjas aszfalt rései közé esve
minden jelentés magára marad.
Mint egy közeli csillagra néző arc.
Feloldódni mélysötét résekben
vagy a fehérben veszni el.
Kép forrás: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése