Ebben a világban az emberek mindenki számára láthatóan viselik életük meghatározó jellemzőit. Azt is mondhatnánk, hogy nyitott könyvek a többiek számára. De a tetovált jelek közt mégsem tud mindenki olvasni. Főhősünk, Leora Flint viszont rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy akárkit képes feltérképezni egy pillanat alatt. A történet elején, amikor éppen hivatásának választására és az ehhez kapcsolódó vizsgára készül, szemtanúja lesz egy olyan nyilvános jelölésnek, egy tetoválásnak, melynek eddig még soha nem volt részese. De, mint kiderül más sem. Az események nagyon megviselik a fiatal lányt, aki nemrég vesztette el édesapját és a gyász idejét tölti.
Az emberek halála után könyvet készítenek a jeleikből, és így emlékeznek az elhunytra. Leora apjának életével kapcsolatban azonban gyanú merül fel, mégpedig a legnagyobb bűnök egyike, hogy testéről eltűnt az egyik jel, mégpedig a varjú sötét jele.
Leora megkapja élete legnagyobb lehetőségét, lány létére tetoválóművésznek tanulhat. El is merül az ezzel járó munkában, amikor Obel műhelyébe helyezik el. Fejleszti rajztehetségét, tanulja a részleteket, ismerkedik Obel hozzáállásával, s közben elviseli a mindennapos összetűzést Karl-lal, aki szintén tanulóként került a kis szalonba. Az élete látszólag egy kellemes mederbe terelődik, azt csinálja, amit szeretett volna, éli életét legjobb barátnőjével, Verity-vel, élvezi a mesélő, Mel patronálását, míg egy nap ki nem derül, hogy apja összejátszott az úgynevezett üresekkel, akiknek nincs tetoválásuk, nem lehet olvasni róluk-belőlük. Ők egy külön világban élnek távol Saintstone-tól, de talán már nézeteik beszivárogtak ebbe a világba is. Sőt, lehet, hogy már sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk. A lány nyomozásba kezd, hogy kiderítse ki is volt az apja valójában: Hős vagy áruló? Kutatása során mellé szegődik Oscar, aki, mint kiderül jóval érintettebb ebben az egész ügyben, mint azt Leora elsőre gondolta volna.
Alice Broadway nagyon izgalmasan ír. Sikerült neki megteremteni egy jól működő, időn kívüli világot, ahol a belső titkokat felszínre kell hozni. Gondolatmenetében az tetszett a legjobban, ahogy markánsan felépített egy olyan logikus rendszert, mely szerint csak akkor emlékezünk a halottakra, ha neveiket havonta felolvassuk, ha a belőlük készült könyvet nézegetjük. Aki ebbe a miliőbe születik, annak számára ez a természetes, az már észre sem veszi, hogy ugyanúgy nem feledjük azokat sem, akikről "csupán" beszélünk.
A cselekmény minden fordulatosságának ellenére sajnos hordoz magában számos hibát is. A háromoldalas, kötet végén található köszönetnyilvánítás célszemélyei jelezhették volna a szerzőnek ezeket a logikai bukfenceket. Az jól érezhető, hogy micsoda lendület és ötletesség vezette az írónő tollát, különösen a tetoválásokkal kapcsolatos részeknél, de súlyos hiányként jelentkezett nálam a politikai vezetés kidolgozatlansága, érthetetlen volt, hogy miben rejlik az üresek veszélyeztetése, és sajnos a szereplők is elég butácskának voltak ábrázolva. Ezt a kiforratlanságot nem tudom, hogy az elsőkönyves szerzőnek sikerült-e leküzdenie, hiszen azóta már befejezésre került a trilógia. Minden döccenő ellenére szívesen elolvasnám a folytatást, mert a könyv alapvetően érdekes témát feszeget.
Például, hogy ebben a zárt és megszabott világban hogyan élhetjük meg szabadságunkat, önállóságunkat, egyéniségünket? A közös világnézet ugyanazokat a szabályszerűségeket követi, mint minden vallásalapú társadalmi berendezkedés. Talán itt köszön vissza, hogy a szerző teológiai végzettségű. Külön kiemelném, hogy Alice Broadway számos mesét is elrejtett a történetben, ami egy tökéletes alapot biztosít ennek az egyedi világnak.
Az elsősorban tiniknek íródott könyv kellemes kikapcsolódást nyújthat mindenki számára. Csodálatos borítója egyedülálló a maga nemében, a bronzosan csillogó motívumok szépségét nem hozza vissza a fotó.
Hozott pontszám: 4
"Gyönyörű meséket tudott kitalálni, amelyek szerteágazó szálai még a
legszebb szőttest is felülmúlták. Olyan meséket mesélt, amelyek hallatán
a férfiak sírva fakadtak, a nők pedig szerelmesek lettek. Meséi
szíveket törtek össze és lelkeket gyógyítottak be"
"A tömeg egyre hangosabban morajlik, aztán néhány pillanat múlva kilép a
színpadra egy magas, fekete alak, és hirtelen megváltozik a hangulat.
Senkinek nem kell csöndre intenie senkit. Olyan érzésem van, mintha egy
pillanatra a madarak is elhallgatnának, hogy csodálattal bámulják a
férfit."
"– De gondolom, te ezt már nem látod. A csontom nem árulja el minden
egyes hibámat, amit valaha elkövettem. A testünk begyógyul és beheged. A
testünk úgy épül fel, hogy a jóvátétel ott csörgedezik az ereinkben.
Nem a hibáinkból és a bukásainkból vagyunk összerakva. Minden reggel
újjáépülünk. A múltad nem határozhatja meg a jelenedet, Leora. A hibáid
nem kísérhetnek el örökre, mert mindenki kap esélyt a jóvátételre."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése