Talán minden térbeli pont hordozza magában az élet esszenciáját, mely több évtized, évszázad, évezred egymásra rakódott hamvainak sűrítménye. Az adott pont ez alkalommal Nyárliget, ahol körülbelül száz év fosszíliáját tartja kezében az olvasó.
Csabai László végig vezet a huszadik század vidékének forgatagán. Eseményekben nem volt hiány, de a megközelítés mégsem történelmi, és az írások stílusából adódóan nem is kifejezetten személyes. Hét fejezetben, fejezetenként három, úgy nevezett "triovellában" merülhetünk el egy-egy korszakban. A novella műfaji sajátságából adódóan részesei is vagyunk az eseményeknek, de nem vonódunk be szervesen a szereplők életébe. Ez egy teljesen egyedi hangnemet kölcsönöz a könyvnek, melyhez hozzájárul még az is, hogy a szerző egy kivételesen jó mesélő. Már korábbi köteteinél is tapasztaltam nála egy nagyfokú hitelességet. Úgy mesél, mintha maga is részese lett volna az eseményeknek, semmi kétség nem marad bennünk efelől.
A hármas ciklusok kapcsolódásában olykor nagyon halvány csak az érintkezési felület, nem csupán egy egyszerű szemszöget váltunk, hanem ugyanannak a helyszínnek, időnek egy átgyúrt változatát láttatja velünk Csabai. A csokor egyben ad ki egy egészet. Ettől még hitelesebb, még masszívabb lesz a téma. Apróságok, elsőre jelentéktelen részletek segítségével ölt alakot a korszak és a hozzá kapcsolódó életérzés.
A kezdőtörténet kiskondása, aki állítólagos sakáloktól védi a disznókat, egy prototípusa annak a kisembernek, akinek sorsa egyfajta determinációnak van kitéve. A történelmi idők, a politika, a hatalom és vagyon meghatározó béklyói alatt görnyedve nehéz kitörni bárhonnan is. Még a látszólagos kitörések is követnek egy mintázatot. A történet mégsem tolódik el a kétségbeesés felé, valahogy sikerül tárgyilagosnak maradnia, miközben átérezzük mi teljesen jól a szereplők kiszolgáltatottságát.
A díszlet változik, a szereplők cserélődnek, de valahogy semmi nem lesz alapvetően más. Az, hogy ez mégsem válik megterhelővé számunkra, azt a szerző zsenialitásának tudom be, annak a bizonyos mesélő tudományának. Hasonló élményem volt, amikor a bokortanyák világával ismerkedtem a Szindbád, a forradalmárban. Itt nincs ugyan gyilkosság, sem felderítésre váró bűneset, de megmarad a mikroközösségek működésébe történő bebocsáttatás. Azt már többször megtapasztalhattuk, hogyan működött a vidék a különféle korszakokban, amitől mégis más ez könyv, az pont a sok- szempontúságában rejlik. Nem ugyanaz a család, nem ugyanaz a réteg a főszereplője a történéseknek, a kapocs a helyszín. Itt járja forgószelét a kommunizmus, a "téeseszesedés", a zárjegyes ügyeskedő és a prostitúcióból meggazdagodni vágyó kisember.
Eltelhet száz év, bejárhatunk számos utat, van, ami mindig ugyanaz.
A sakálok visszatérnek a vidékre.
Hozott pontszám: 5
"Az ősz a vadkörte kivörösödésekor éri el zenitjét. Szépségben ilyenkor
nincs párja az évszakok között. A szőlő lepergő levelei már engedik
kidomborodni a duzzadt fürtöket, a szakállas selyemkórók és a színes
virágok között áttetsző pocsolyák csillognak."
"Alul lenni sehol nem jó."
"Hiába, hogy vége a bombázásoknak, aki egyszer látta az
elképzelhetetlent, egy város szenvedését, haldoklását, az már elveszti
lába alól a biztos talajt, mindig rosszra számít, folyton az újabb
háborúra készül."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése