Kőrösi Zoltán - Szívlekvár

Emlékolvasás, újraolvasás Kőrösi Zoltán eltávozásának 4. évfordulóján, 2020.02.05. 

Tapasztgathatom én a szívem, az a lyuk ott marad.

"Változnak az idők, ami annyit tesz, hogy sok mindennek eljött az ideje, ami eddig nem volt... Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, olyan mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat."

A Magyar Sándorok úgy sorakoznak egymás után, mint a napok, mint az eresz szélén függő jégcsapok. Ötödik Magyar Sándor, Sándorka,  a család legifjabb sarja,  nyolcéves kisfiú. Három hónap alatt 30 centimétert nőtt. Ő volt a legutolsó a tornasorban, de a téli szünetre ő lett az első. Hogyan lehetséges ez? Nagyapja, harmadik Magyar Sándor mesélt neki. Életmeséket. A magyarsándorok történetét, vagy csak úgy, a huszadik század magyarjainak meséit. A történetek a valóság és a lehetséges valóságok folyton gomolygó változatai. A két szálon futó cselekmény másik fonala egy szélesebb horizontba vezet be, az oroszországi testvér-sorsközösségbe, ahol a főszereplő Luda alakja szintén lehetőségét adja egy nemzettörténelmi tabló bemutatásának. 

A Magyar Sándorok a munkaszolgálat, a doni áttörés, a hortobágyi kitelepítés, a dániai vagy halásztelki sikeres megmenekülés, vagy épp a ferencvárosi visszatérés alternatíváját élhetik át. Különböző lehetőségek egy tipikus huszadik századbeli magyar család életének. Miközben az oroszországi események hasonlóan cirkulálnak. Luda apja az arisztokraták tipikus figurája, egy cárválasztó bojár, aki egy nincstelen muzsikot vesz nőül. Harcol az első nagy háborúban, utána tanszékvezető lesz, majd halálra ítélik. A siralomházból csodás szabadulás útján távozik, hogy újabb körutakat bejárva egy rézbányában dolgozzon, majd beleszeressen, és új életet kezdjen egy KGB-s asszony oldalán. Vagy éppen létezhet egy olyan valóság is, ahol Magyar Sándor és Luda sorsa összefonódik? Talán igen, talán nem. 

Ahogy a szerző elmesélte, Luda alakját Sándor Erzsi fogadott anyja ihlette. Kőrösi Zoltán több alkalommal leült az akkor 84 éves asszonnyal, hogy meghallgassa annak gigantikus sorstörténetét. A Pozsonyi úton élő asszony kisujjában  hordozza  arisztokratikus eleganciáját, miközben  tolmácsként Magyarországra jutva többször élte át a teljes létbizonytalanságot, ahogy sokan mások is abban az időben. 

Mind a magyar, mind az orosz szálban van egyfajta groteszk megközelítés. A külhoni események varázslatos alakulása, Luda apjának hihetetlen szabadulásai és abszurd szerelme, valamint a magyar oldalon Sándorka folyton növekvő szíve és teste, a konyhában kapirgáló tyúkkal zavarba ejtő képek. De mégis, nekem valahogy jólesőek. A sokszor ellentmondásos események olvastatják magukat. Gördülékeny, élményszerű a befogadás. A Kőrösi Zoltán nevével fémjelzett líraiság ebben a kötetben is megjelenik. A kulcsfontosságú, simává koptatott mondatok ugyanazt a biztonságérzetet adják, mint korábbi szövegei. Az érzelmek fontossága itt is hasonló súllyal jelenik meg, akárcsak a szerelem létben tartó ereje. 

Emlékolvasás volt -ahogy említettem-, ami mindig kicsit gyomorszorító. Feloldásra vágyok, ami még nem jött el nálam. Ezért különösen megrendítő volt ez alkalommal  rátekintenem a múltba süllyedt generációk életére, melynek nyomait megtapasztaljuk ugyan napjaink egyszerű pergamenjén, de emellett egyszerre éljük át a szétrobbant, eltűnt hiányukat. A jelenben fontosnak tartott érzések, vágyak és törekvések  évtizedek múltán láthatatlanok lesznek, és csak a cselekedetek póznái mutatják, ki merre ment. Egyszerre szép és megrendítő ez a kettősség. A hajtóerők és a történések átfedése. 

S mindeközben ott van mindannyiunk életében az a bizonyos Szívlekvár, "aminél nem csak az számít, hogy finom, hanem az is, hogy mit tesz velünk."  

Jó volt ismét elmerülni Kőrösi Zoltán világában, métereket nőni a történeteket hallgatván, beleenni mindennek szívébe.

Hozott pontszám: 5 

Kőrösi Zoltán

Fotó: Stiller Ákos

 "Úgy szopogatja a reményt, mint egy darab savanyú cukrot, pedig csak szart eszik."

"Úgyis úgy élünk csak, mintha albérlői lennénk az életünknek."

"A lélek képes lehet arra, hogy elképzelje önmagát test nélkül, de egy test soha nem gondolhat úgy magára, hogy nincsen benne lélek."