A fiatal írónő immáron negyedik könyvének célközönsége az a középiskolás korosztály, melynek tagjai a legnagyobb érzelmi viharok forgatagában élnek. A család még erős köteléket jelent számukra, de a szerelem nyila már sokakat eltalált.
Történetünk elején a tizennyolc éves Abigél egy szörnyű szakításon van túl, amiből képtelen kikecmeregni. Édesanyja, hogy segítsen lányának kimászni a gödörből azt találja ki, hogy költözzön két hétre az édesapjához, és annak új családjához, Nórcihoz és tizenöt éves lányukhoz, Judithoz. A féltestvérek ki nem állhatják egymást. Judit mindenben jó, ügyes, rendszerető, ráadásul simulékony természet. Abigél ennek pont ellentéte. Nem csoda, hogy a nagylány legfőbb szórakozása húgának bosszantása. Egy ilyen kis tréfaként elrejti Judit levelét, melyben felvételt nyert egy Alkotói táborba, ahol továbbfejlesztheti írói tehetségét. A csíny felfedése sírásba és balesetbe torkollik, melynek következményeként Judit nem tud elmenni a vágyott programra. Nővére kész helyre hozni hibáját, de úgy tűnik, hogy most kicsit sokat kívánnak tőle.
Abigél elmegy húga helyett a táborba, így a kényszerű kéthetes apai kiruccanás is kitolódik. Nem elég, hogy nem akar emberek között lenni, nincs tehetsége az íráshoz, de még hazugságok tömkelegét is magára zúdítja. Érdekes, hogy mindhárom felnőtt áldását adja ehhez a tervhez, sőt bátorítják is a lányt, hogy vállalja el a feladatot.
A könyv nagy része az Alkotói táborban játszódik. Főszereplője tíz szerencsés kiválasztott, akik bebocsátást nyertek ide. Izgalmas feladatok váltják egymást, van köztük irodalmi érintettségű, de akad fejtörő és ügyességi kihívás is. A végső feladat pedig egy dal szövegének megírása, és annak előadása.
Hangsúlyoznom kell, hogy természetesen nem én vagyok a történet célközönsége, és a szereplők korú olvasók bizonyára sokkal nagyobb élvezetet találhatnak a könyvben, mint jómagam. A Judit és Abigél közti feszültség érzékeltetése jóra sikeredett. Világos, hogy itt inkább jellembeli különbségből adódnak a problémák és nem a korosztályi sajátosságról van szó, hiszen a 18 évesek éppen, hogy józanabbak. A táborral kapcsolatban már több bajom volt. Nem tetszett a koncepció, és a kihívások értékelése is olyan felületes volt, ettől teljesen súlytalanná vált a központi kérdés: a tábor, az alkotás öröme, a versenyszellem, a csapatépítés. A hangsúly elsősorban azon volt, hogyan képes lebukás nélkül "ál-Juditunk" kitartani, hiszen a kilenc emberből ketten is ismerték az igazi Juditot. Másrészről a szakításból való gyógyulás fokozatait követhettük nyomon. Attól eltekintve, hogy nem vagyok híve a "kutyaharapást szőrivel" gondolatnak, a főszereplő állapotának megváltoztatása varázslatosra sikeredett, és az olvasóban megteremti a felszabadulás érzését. A testvérek kapcsolatának rendezése is megnyugvással töltött el még engem is. Hiába a nagy balhék közös levezénylése összehozza a csapatot!
Ferger Annamária kifejezetten a párbeszédekre építi fel a cselekményt, emiatt lendületesen lehet haladni az olvasásban, az események visznek előre. Hátránya, hogy nem képes megadni a történet mélységét, nem kínál lehetőséget, hogy megteremtsük azokat a belső képeket, melyekre egy olvasó vágyik. Némely helyen pedig kifejezetten öregnek éreztem magam a szöveghez, képtelen voltam felidézni például a lepkékkel kapcsolatos édes életérzéseket önmagamban.
Ezért elsősorban a fent említett korosztálynak ajánlanám a kötetet, melynek célja, hogy inkább a romantikus történetek kedvelőit, mint szépirodalmi olvasót neveljen fel.
Hozott pontszám: 3/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése