"Az egész így kezdődik.
Itt vagyok hát. Az ajtóban állok, megnyomom a csengőt. "
Elsa, a neves gyermekpszichológus életének végéhez érkezett, otthon, családja körében éli meg utolsó napjait. Ott van mellette férje, a festőművész Martti, a lánya Eleonoora, aki maga is orvos, és két unokája Maria és Anna. Elsa napjait a hullámzás jellemzi, vannak rosszabb napok, fájóak, de vannak olyan, amikor ugyanolyan az idős nő, mint korábban. Ezeken a napokon pedig mindenki úgy éli meg az együttlétet, mintha ez lenne az utolsó alkalom. Egyszerű dolgok ezek, semmi különös; kocsikázás a tengerhez, közös étkezés, piknik. Egy ilyen alkalommal, mint egy láthatatlan szellem belopakodik közéjük a múlt egy alakja, Eeva, Eleonoora gyermekkori bébiszittere. Anna, aki éppen egy megszakadt szerelmi kapcsolat sérüléseitől szenved, érzékenyen reagál a hallottakra. Eeva és Martti ugyanis egymásba szerettek, és bár újból és újból próbálták megszakítani kapcsolatukat, képtelenek voltak meglenni egymás nélkül. Végül egy szörnyű tragédia vetett véget kapcsolatuknak, de ennek pontos képe csak lassan tárul fel az olvasó előtt.
A két idősíkban pergő események egyrészt az 1960-as évek hangulatát idézik meg, másrészt a jelen finnországi nyugalmát. Az egész történetre jellemző ez a nyugalom. Számomra mindenképp ez volt a legkülönlegesebb a regényben. A sors és az események alakulásának elfogadásából adódó megbékélés simasága. Pedig Eeva és Martti kapcsolata minden volt, csak nyugodt nem.
Nagyon sok dolog lapul a dolgok látszata mögött. Érdekes színfoltként rajzolódik ki például Eeva és a kis Eleonoora kapcsolata. Kettejük ragaszkodása, a bőrük alá bekúszó, soha el nem tűnő szeretet. Aki volt valaha bébiszitter az tudja, milyen sorsformáló tud ez lenni, mint az is, akinek a gyereke mellett volt ilyen személy. Riikka Pulkkinen-nek sikerült nem klisékben gondolkodni még akkor is, amikor valójában egy szinte unalmasságig megtörtént szituáció is lehetne.
Több dolog is megérintett a regényben. Egyrészt itt van ez a végső búcsú, egy felkészülés Elsa halálára, ami szerintem nagyon szépen és érzékenyen lett megmutatva. Másrészt a múlt titkainak kezelése, vagy még inkább feldolgozása. A soha meg nem élt lehetőségek, a vágyak és titkolt szerelmek sorsa. Ezek hogyan épülnek be a személyiségbe, a kapcsolatokba? Hány igaz érzésnek kell végleg meghalnia velünk életünk végén?
A harmadik, számomra érzékeny terület a történetben a kötődések voltak. Ez a ki nem mondott, de mindvégig jelen lévő valóság. Elsa nem volt egy szerethető figura számomra. Habár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy viselkedése egy társadalmilag elfogadott normából adódik, a nők építik karrierjüket, a gyerekükre más vigyáz, azért nem gondolom, hogy ennek nem lesz meg a következménye. Érdekes, ahogy Eleonoorban elraktározódik mélyen Eeva iránti szeretete, akárcsak az, amit Eeva a kislány iránt érez, és a sors fintoraként Anna majd ugyanazt éli át Lili kapcsán.
Elhiszem, hogy sokaknak nem sikerült közel kerülni ehhez a regényhez, mert a szereplők valahogy olyan rezignáltak, mintha nem is velük történnének az események. Két aktív figura van a történetben Eeva és Anna, akik valahogy próbálnak saját sorsuk kovácsai, és nem csak elszenvedői lenni. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem...Fájó igazsága ez az életnek, akárcsak az, ami a későbbiekben lejátszódik körülöttük.
Emiatt az összetettség miatt volt számomra kedves ez a történet amellett, hogy Riikka Pulkkinen írói stílusa letehetetlenné teszi a könyvet. Millió kötelezettségem miatt nem tudtam úgy haladni az olvasással, ahogy szerettem, volna, és ennek oka nem elsősorban az izgalmas cselekmény, hanem az apró kis részletekből felépülő történetmesélés, és kivételes hangulatteremtés volt.
Hozott pontszám: 4/5
"Mindig lesznek pillanatok az életben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék."
"Álmokból szőttek minket, az álmokat pedig belőlünk."
"Az élők semmit sem tudnak a halálról, de a haldoklás, ez a hosszan
elhúzódó aktus beszüremlik az élők mindennapjaiba. Az idő lelassul, a
valóság körül felépül a fájdalom fala, melynek belsejében a haldokló és
kísérői a maguk áhítatos rituáléit végzik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése