Jacobsen, Roy - Fehér tenger

 A teljes egyedül maradás és a gyógyulás regénye. 

Így jellemezném egy mondatban az Ingrid Barrøy sorozat második kötetét. S mivel a gyógyulás regénye, így a gyógyításé is, talán ezért tetszett még jobban, mint az amúgy is kedvelt első rész. A láthatatlanokban az észak-norvég sziget életének viszontagságai között hánykolódnak főhőseink, míg a Fehér tengerben - bár ugyanott játszódik-,  eltörpülni látszódnak a környezet adta zordságok ahhoz a vak rémülethez képest, amit a II. világháború utáni veszteségek és kiüresedések jelentenek. Amikor nem látod, de tudod és érzed, hogy ott a halál. 

Majd látod is. 

Ingrid visszatér Barrøy szigetére, ahol egyedül, magányosan, szoros összhangban a természettel, a sziget adta lehetőségek közt próbálja felvenni a korábbi élet fonalát. Hiába a megszokott vidék, az otthon érzete, képtelenség elfelejteni azt, amin keresztülment. Jacobsen a tényszerű adatokon kívül nem mond semmit, de ennek konok szikársága is hűen tükrözi azt a keménységet, amivé a veszteségek gyalulták a lányt. S a partot nyaldosó hullámok újabb keserű hordalékot vetnek a partra; katonák tetemei jelennek meg. De az egyikük még életben van. Ingrid minden erejét bevetve életben tartja a megtalált orosz hadifoglyot, s közben megélheti élete eddigi legszebb szerelmét. A közös nyelv a remény. Habár szavakkal nem tudnak kapcsolódni, a tekintetek, érintések és a mosoly hidat ver a két ember közé. Úgy éreztem, hogy ez a jövő csírája, ama bizonyos gyógyulásnak az első szikrája, amit sorra követnek újabbak. Ahogy alakul és változik az élet, úgy lépnek színre újabb és újabb sugarak. Az emberi kapcsolatokba vetett hit, a megmaradt családtagok visszatérése és az építkezés lendülete adja meg az életben maradáshoz elégséges muníciót. 

Persze nem leányregény az egyik legnagyobb kortárs norvég  író kötete. Ha kifejezésében nem is szálkás, de mondandójában mindenképp egyfajta komorság jellemzi, mint a világot, ahová megérkezünk. Egyedül lenni ott, ahol egy ingaóra kattogása a legmeghittebb társ embert próbáló feladat, s közben emlékeink tükröződésében látni a hajdani szép napokat.

" ...az újságok abból az időből maradtak itt, amikor Barrøy még közösség volt, emberekkel, állatokkal és egy világítótoronnyal, viharokkal, rendíthetetlenséggel és munkával, nyárral és téllel és jómódú élettel..."

De Ingridben megvan az a makacsság, hogy annak ellenére, hogy anyja halálos ágyán azt mondja neki, adja el a szigetet, mert nem elég erős hozzá, ő állhatatosan kitart mindvégig. Ezt a szilárdságot pedig éppen a sziget adta életforma nevelte belé. Így válhat a robinsoni földdarab a továbbélés magjának termő táptalajává. 

Jóleső minimalizmus jellemzi a könyvet, amit éppen ezért nagyon élvezetes olvasni. A megelégedettség érzésével ajándékoztak meg a halként sikló mondatok. Minden a helyén volt. Pap Vera-Ágnesnek köszönhetjük ezt a remek fordítást. Nagyon jó, hogy a  Scolar Kiadó átvette az eredeti borítókat, annak letisztultsága összhangban áll a beltartalommal.   Jó volt ott lenni Ingriddel a szigeten, és bizony olvasás után napokig űr maradt bennem, mert visszakívánkoztam a könyv világába. Nagyon várom a harmadik részt. 

Hozott pontszám: 5 

 Roy Jacobsen

 

 

                                                       Az eredeti borítók (norvég színekben)