Zágoni Balázs - A gömb

Ingatag talajra léptem ismét, egyik "kedvenc" műfajom a sci-fi területére. Habár nem vagyok nagy ismerője, de a disztópia címke talán  még jobban illik  a könyvre. 

"Az Európai Unió felbomlik. Az országok városállamokra esnek szét, a nyugdíjasok első lázadását újabbak követik, megjelenik a röghöz kötés és a neojobbágyság. A gyerekek öröklik szüleik adósságait, ezért csak egyetlen módja van, hogy az ember ne legyen haláláig a Város szolgája: ha csatlakozik a falon kívüli kolóniák egyikéhez. A tizenhárom éves Vik apjával egy gombászkolóniában él." Amíg a városban szinte minden ultramodern és elérhető, addig a kolóniában embert próbáló teljesítmény a fennmaradás.  Vik első szabad portyája katasztrofálisan alakul, a levegőből rájuk leselkedő drónok megtámadják a három tizenhárom éves fiút. Viknek esélye sincs a menekülése, amikor hirtelen előtte terem a Gömb, amitől az apja óva intette. Nincs más választása; a halál vagy a Gömb. A fiú az ismeretlenre voksol,  belép a Gömbbe. Az átlátszó, plazmaszerű képződményről alig tudnak valamit, s úgy tűnik a kamasz mostani tapasztalataira mindenki számít. A városban élő anyja, és annak barátja, Rod segítsége révén lehetősége nyílik Viknek, hogy beköltözhessen a városba. Cserébe egy apró szívességet várnak csak tőle. A fiú élete teljesen megváltozik. A hirtelen nyakába szakadt nagykorúság elviselhetetlen teherré válik számára, még akkor is, ha közben megismerkedik és beleszeret Aljába. Képtelenség eldönteni kiben lehet megbízni, és hogy mi történik valójában a falakon túl.

A kalandregény sodró lendületét egyrészt a Vik szemszögéből történő mesélés adja, másrészről a fiú anyjának, apjának, barátjának, barátnőjének, a Gömbnek és a rendszernek való megfelelési kényszer eredményezi.  Teljesen át tudtam érezni azt a tanácstalanságot, amit egy kamasz hasonló szituációban végigélhet. A városi luxus és kényelem, szemben a zord és unalmas hétköznapokkal.
Nagyon tetszett  magának a Gömbnek a motívuma. Nehéz úgy írni róla, hogy azzal ne fecsegjek ki titkokat, de azt elmondanám, hogy olvasás közben többször is különböző értékek és valóságok megtestesülésének éreztem ezt a titokzatos objektumot. Sok múlik azon, hogy Zágoni Balázs merre fogja elvinni a sorozatot. A sorozatot, ami a Fekete Fény nevet viseli. Ez a bizonyos Fekete fény meg is jelenik a történet vége tájékán, és ezek szerint nagyobb tartalommal bír majd, mint egy felvillanó látvány.

Engem mindvégig lekötött az izgalmas cselekmény, amely  képi gazdagsága filmszerűen varázsolta elém a kalandokat. Mint minden elképzelt jövőben játszódó történetnél, úgy itt is megjelent valami kifinomult ultramodern elem. Ez a hitech cucc az információk végtelen tartalmú és gyorsaságú fokozását hordozza, persze a végtelen okos korlátozásokkal együtt. Számomra ez teljesen elképzelhető, sőt talán pont ezért volt az egész disztópia is valóságszerű. A felfokozott tudás azonban az emberek koraérését is jelenthette, mert ezek a tizenhárom évesek fejlettebbek, mint  mai társaik.
Ahogy az egy jó regénynél lenni szokott, én sem tudtam letenni a könyvet.  Rá is ment az éjszakám, de nem bántam. Csak az az egy érdekel, mikor olvashatjuk a folytatást?

Hozott pontszám: 5 (de csak 13 éves kortól olvasandó) 

Zágoni Balázs

Nógrádi Gergely - Az ​emberszerelő

Nógrádi Gergely neve ha nem is volt ismeretlen számomra, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Jó volt megismerni őt is, meg az általa megidézett embereket is, akiket egytől egyik ismerek. De nem csak én, hanem ti is, mert mindegyikük  itt él velünk, csak még elfelejtettük meghallgatni őket.

A tizenhat novellát tartalmazó kötet mindegyik írása, terjedelmétől függetlenül emlékezetes marad olvasójának. Az egységes stílusú, gördülékenyen olvasható történetek mindegyikében egy nagyobb dráma zajlik a szemünk láttára. Súlyos dolgokról ír Nógrádi, olyanokról, amikért érdemes tollat ragadni. Kétségtelen, hogy  krimiket meghazudtoló feszültséget képes megteremteni akár tíz oldalban. 

Ez a titka a kötetet megnyitó írásnak, a Maflicseknek, mely egy bántalmazó apának és lányának, illetve az ő láthatatlan őrangyalnak a meséje. Bár csak mese lenne! Szerintem ez a könyv legkiforrottabb novellája, mind szerkesztését, mind tartalmát érintően meghatározó alkotás. Elolvasás után nehéz továbblépni a következő történetre, A sorsgyűjtőre. Ez már annyira ismerős volt számomra, mintha Schäffer Erzsébet egyik beszélgetését olvastam volna mondjuk az Egyszer volt-ból.

Az emberszerelő, címadó novella főhőse bár még csak nyolc éves, de gyermeki érzékenységében megtapasztalja, hogy apukájának szüksége lenne egy olyan emberszerelőre, aki megjavítja azt, ami a lelkében elromlott. Népmesébe illő bátorsággal nekivág a világnak, hogy segítséget szerezzen. Nekem a lezárás már túlságosan is simának tűnt, emiatt aztán nem is tetszett. De az Apuci című történet ismét egy nagyon erős darabja a kötetnek. Jó és rossz összemosása, majd egy pengével történő kettéhasítása mesterire sikeredett. Megint csak egy felsebzett vidéken bóklászunk, a verbálisan bántalmazó apuka szeretetén csüggő, "elvált" szülők gyermekének érzésein. Ne féljetek elolvasni!

Majd sokak kedvence  Füge, a segítő kutya történetei következnek. Kétségtelen, hogy a betegség és veszteség fájdalma elegyítve egy bájos kutyával, aki jelenlétével adja meg a legfontosabbat, tényleg kedvenc lehet. 

A Fáj, a szeretni nem tudó nagymama életét jeleníti meg. Majd öt Pofont kapunk. 

A Pótvizsga című írás hangulata nagyon tetszett, annyira a szemem előtt peregtek az események, hogy benne éltem a történetben. Egy diákot ismerhetünk meg, aki meg akarja ölni a tanárát, mert az megbuktatta. Ebben az írásban sajnos nem sikerült megvalósítani a jó novellák tömörítését. Számomra ez volt a kötet leggyengébb darabja, és itt bizony a lezárás miatt kicsit el is vesztettem az olvasás lendületét. 

Szerencsére nem tettem le végleg a könyvet, mert a Hóangyalkák és még inkább az Ördögbögyörő ismét két meghatározó történet. Itt már kőkemény gonoszsággal van dolgunk. 

A kötetet két hosszabb írás zárja. A Győzelem című írásban Nógrádi ismét bebizonyította, hogy szélsőséges helyzetekbe is otthonosan mozog. Itt egy magyar börtön reality show résztvevői lehetünk, annak minden vérlázító valóságával. Annyira emberi, annyira ismerős, de a vége ismét sablonos volt nekem. A Harapj az almába záródarab nagy ugrást igényelt. Egy ambiciózus magyar rendező Amerikába utazik, hogy régi rokoni kapcsolatait igénybe véve, szponzorokat szerezzen újabb filmjének leforgatásához. Amikor kipukkad az amerikai álom mézesmadzag kötelén himbálódzó lufija, a főszereplő egy végzetesen hülye ötletre szánja el magát. Érdekes az a viszonylagosság, amit gyorsan átérez az olvasó is Mr. Pesti sztoriját megismerve. 

Nógrádi Gergelynek van mondanivalója, tényleg súlyos témákat hoz, a stílusa is olvasmányos. Szerintem nagyon sokaknak fog tetszeni ez a könyv, de sajnos nem én vagyok a célközönsége. 

Ha a Nők Lapjában olvastam volna egy-egy novellát belőle, nagyon tetszett volna, de így kötetbe rendezve sok és tömény volt.  

Hozott pontszám: 4

Nógrádí Gábor

Paulik Móni · Vincze Zsuzsi - Lili és a bátorság

Kezdeném azzal, hogy bemutatom a 2017-ben megjelent gyermekkönyvek közül a moly zsűri által legjobban ítélt könyvet, de van ennél egy sokkal fontosabb szempont, ami teljesen feleslegessé teszi azt, hogy ez most egy díjnyertes kiadvány vagy sem.

A Lili és a bátorság ugyanis a mai könyvpiac egyik legfontosabb kiadványa, aminek helye ott van minden gyermekes család polcán. 

Sajnos majdnem minden ötödik gyerek áldozatául esik valamilyen szexuális visszaélésnek. Ennek elszenvedői fiúk és lányok egyaránt. Aki úgy gondolja, hogy erről kell beszélni a gyerekeivel, annak ez a mesekönyv remek kiindulási alap lesz. Eddig hazánkban még csak hasonló kezdeményezés sem létezett arra, hogy egy meséből kiindulva közelíthessünk a témához. Ezért is örültem annyira, amikor megtudtam, hogy Paulik Móni és Vincze Zsuzsi megírták ezt a történetet. 

Lili egy átlagos kislány, aki nem átlagos helyen, hanem egy cirkuszban él az édesanyjával. Minden álma, hogy egyszer majd ő állhasson csillogó kis ruhájában  a reflektorok pásztázó fényének fókuszában,  kötélen táncolva, mint egy tündér, akárcsak szeretett anyukája. Ehhez viszont nagy bátorság kell. Honnan vehetné hozzá a hiányzó erőt? Van a társulatban egy ember, a bűvész, akit nagyon szeret, megbízik benne, segítséget kér tőle. De úgy tűnik, hogy a bűvész a segítségnyújtás mellett valami olyasmit is ad a kislánynak, amit ő nem szeretne. Lili képtelen megfogalmazni és elmondani ezt bárkinek, de az érzéstől szenved. Látja is az anyukája, hogy valami baj van, de a lány féltve őrzi  titkát, egészen addig, amíg már nem bírja tovább, és el nem meséli azt az anyukájának.

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések megragadásához a legtökéletesebb szituációt választotta  a szerzőpáros. A cirkusz, a látszólagos tündöklés és varázslat helyszíne, ahol álom és valóság, lehetőség és lehetetlen cukorszirupja mindent beborít. Mindent elhiszünk, mindent remélünk, pláne egy kicsi lány, akinek épp egy társ kell, egy segítő, egy megbízható felnőtt. Nagyon tetszett a  mese egyszerűsége, érthető szövegezése. Nincs benne semmi fölösleges. A szociológus írópáros határozottan, a tapasztalataiból merítve, magabiztosan mutatják be a Liliben végbemenő változásokat. Nagyon hitelesen hozza a kislányban megjelenő szorongást, annak testi tüneteit. Az én tapasztalatom is az, hogy ez így jelenik meg a gyerekekben. A könyv nagyon kedves és használható kifejezések hoz be a köztudatba, a jó és rossz érintés fogalmát, illetve a jó és a rossz titkokat.

A kislány végül a legnagyobb bátorságról tesz tanúságot, bizalommal fordul az anyukájához, és felfedi a titkot. A történet tehát szól a szülők felé megnyilvánuló őszinteségről és annak útjáról is. 

Túl azon, hogy ez a mese lehetőséget ad azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, mindenkinek, aki  beszélni szeretne erről a kisebb gyerekeknek, de egyúttal  egy kitűnően szerkesztett segítő könyv is. Aki kinyitja  a kiadványt, először egy egyoldalas, elolvasás után akár eltávolítható bevezetővel találkozik, ami azokat a legalapvetőbb tudnivalókat tartalmazza, ami a könyv feldolgozásához kell. A hasznos tanácsok alapvető része, hogy közösen és lehetőség szerint egyben olvasandó a történet, mivel a megszakítás nehezen feldolgozható feszültséget okozna a hallgatóságnak. Aztán következik a körülbelül 40 oldalas mese, melyet  Varsányi Pál kedves, egyszerű illusztrációi hoznak közel a gyerekekhez. 

Részlet a könyvből, Varsányi Pál illusztrációja

Végül a mese után egy tartalmas beszámoló következik arról, hogy hova fordulhat az, aki ilyen zaklatás áldozata lesz. Ezt azért tartom hasznosnak, mert ha akár évek múlva válik aktuálissá egy gyermek számára az, hogy segítséget kell kérnie, nincs mellette olyan személy, akire támaszkodhat, akkor tudni fogja, hogy itt találhat elérhetőséget. A kiadványban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Unicef HelpAPP kap helyet. (Reméljük, hogy a HelpApp mielőbb ismét elérhető lesz. Két hete azt az információt kaptam, hogy hamarosan befejeződik a frissítése.)
A tapasztalatom az, hogy a középiskolákban ezek az elérhetőségek fellelhetőek, sok helyen az iskola honlapján  külön fül van a gyermekvédelem számára, ahol a legkülönfélébb problémákban kaphat eligazodást a gyermek.
Néhány jótanács következik a könyvben, kinek mit engedhet meg egy gyerek, mi a jó érintés és mi a rossz. A felkészítést már két éves korban el lehet kezdeni, talán éppen azzal, hogy megtanítjuk a kicsiknek a testrészeink neveit. Hogyan lehet megnevezni az intim területeket! Ki nézheti, ki érintheti meg? 
A Lili és a bátorságot végül egy hitek, tévhitek párbeszéd zárja, ami alaposan rávilágít arra, hogy mennyire mást gondolunk a gyermekeket érintő szexuális visszaélésekkel kapcsolatban.
Ki kell hangsúlyozni, hogy a könyvet egy pszichológusokból, mentálhigiénés teamből álló csapat is átnézte, megtámogatta, valamint az utószó a NANE anyagát és több évtizedes tapasztalatát is felhasználta.  

Az egyetlen szívfájdalmam a könyvvel kapcsolatban, hogy nem lehet minden könyvesboltban megszerezni. Utánajárást igényel, de remélem, hogy hamarosan ebben is változás lesz! Amióta megvettem három embernek adtam már oda, hogy olvassa el, és mindegyiküknek nagyon tetszett. Az egyikőjük azt mondta tegnap: "-Köszönöm Annamari az élményt!"
Igen, én is ezt éreztem az olvasás után, és a hálanaplóm aznapi bejegyzésébe az került, hogy  "Hála és köszönet ezért a könyvért"!

Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy olvassa el ezt a könyvet! Sajnos a könyvtárakban sem lehet elérni, ez megnehezíti a dolgot, de én leszek könyvtár, ha kerestek!

Sok hasonló tabu témát érintő kiadvány kellene még a magyar könyvpiacra!

Gratulálok a szerzőknek!

Hozott pontszám: 5

Vincze Zsuzsi és Paulik Móni

 Kép:  Lakmusz FB oldaláról

Singer Magdolna - Boldogan éltek, míg meg nem haltak...és azután?

Segítség  gyászban -foglalkoztatókönyv gyerekeknek és szülőknek

A mesék ott végződnek, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Jogosan merül fel a kérdés, hogy

"aztán, mi volt, mi lesz?" .

Utána jön egy elválás, egy gyász. Ezt a folyamatot igyekszik a könyv foglalkoztatófüzet formájában megközelíteni. 

A 2011-ben megjelent kötet rendkívüli űrt hivatott betölteni, és bármennyi hibája is van, az teljesen eltörpül amellett, hogy mennyire hasznos. 

Ahogy azt pár hete egy másik Singer Magdolna könyv kapcsán már elmondtam, sajnos nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni a gyásszal. A halál napi szinten téma a médiában, de azt, hogy hogyan dolgozza fel sebzett lelkünk a veszteséget, azt már nem mondja meg senki. Nagyjából elmondható, hogy mindenki csak sötétben tapogatózik, és eligazodást keres. Kevesen vannak, akik egy ilyen helyzetben határozottan, meleg és empatikus személyiségükből adódóan támaszt tudnak nyújtani. 

De mit kell tennünk akkor, amikor meg kellene vigasztalnunk egy gyereket? 

A legfontosabb, hogy nagyon érzékenyen, a veszteséget szenvedett felé irányuljon a figyelmünk. Érzékelnünk kell azt, hogy beszélni akar vagy hallgatni! Osztózni vagy begubózni. Mindennek eljön majd a maga ideje, de nem szabad sürgetnünk a gyászban senkit! A könyv segít abban, hogyan szólítsuk meg a gyereket, hogyan biztosítsunk teret ahhoz, hogy megélhesse a veszteségét. Egyszerű dolgokról van szó, fényképek nézegetéséről, levél írásról, virágokkal való emlékezetre, a temető, a sír meglátogatásáról, rajzokról. 

Azért  érezem hasznosnak a könyvet, mert olvasás közben határozottan érezni lehetett, hogyan segít a szülőnek, aki általában össze van zavarodva egy ilyen helyzetben. Kitűnően alkalmas arra, hogy segítsen feldolgozni egy gyászt. Jó kérdéseket tesz fel, az illusztráció is megnyugtató, és az olvasni nem tudó gyereknek is megadja a módját, hogy rajzos formában  kifejezze magát. Az egy kicsit furcsa, hogy ez miért  a könyvben van, vagy ha ott van, akkor miért a kötet végén? A negyven oldalas könyvben tíz oldal üres papír kap helyet. Azt el tudom képzelni, hogy egy külön füzetbe rajzoljon a gyerek az eltávozottnak, oda ragasztgasson fényképeket, lapítson bele emlékeket. Azt is gondolnám, hogy ennek a füzetnek a szülő is alkotó részese lehetne, ő maga is beleadhatná a magáét. Talán a kicsi  jelzi majd, ha szükségét látja ennek. 

Az előszóban a szerző javasolja, hogy  a szülő először maga olvassa el a kötetet, és csak utána kezdjen bele a közös munkába a gyermekkel. Ez a tanács mindenképp megfogadandó, annál is inkább, mert érzésem szerint, ez nem egy egynapos projekt lesz. Előre ki kell választani a felnőttnek, hogy miről akar beszélni a gyerekkel, melyik témát érintsék, hogyan kezdjen bele, és ahhoz majd melyik oldalra lapozzon. Sokszor egymás után több kérdés is elhangzik a szövegben, amire a gyerek válaszolhat. Lehet, hogy az első kérdés majd másik gondolatot hoz elő, és nem a könyv tervei szerint fog folytatódni a beszélgetés. Tehát mankó lehet a kiadvány, de nagyon aktív, felelős szülői figyelmet is igényel. 

A könyv egyébként arra is alkalmas lehet, hogy a gyerek csak a képeket nézegetve dolgozzon a saját maga gyászán. 

Ebbe a  könyvtári példányba egy korábbi olvasó jegyzeteket, jeleket készített magának (?), ez is azt igazolja, hogy a kiadvány csak alapja lehet egy gyászfeldolgozásnak. De alapnak nagyon jól használható!

Hozott pontszám: 4/5

Az illusztrációkat Rutkai Bori készítette

Pásztohy Panka - Pesti mese

Nagymamáknak és unokáknak

Ez a képeskönyv volt a 2017-ben megjelent legjobb gyermekkönyv a "molyos" olvasótábor közönsége szerint. A legjobb 10-be bejutott könyvek közül hetet sikerült elolvasnom, és meg kell hagyni, nagyon nehéz választani kedvencet ezek közül. Hogy miért sikerült learatni a babérokat a Pesti mesének, az mindjárt kiderül.

Ahogy azt  a Moly közösség fennállásának 10. évfordulóján megtudtuk, amikor a Merítés-díj is átadásra került, Pásztohy Panka elmesélte nekünk, hogy a könyv önéletrajzi ihletésű. Egyébként ezt a kötet utószavában is leírja. Amikor ő még csak óvodás volt, vidéken lakott a szüleivel, és ahogyan más, úgy ő is a nagymamájánál töltötte a szüneteket. Csakhogy ez a mama nem vidéken, hanem Budapesten élt. Így a kis Panka a fővárost fedezte fel ilyenkor. 

A mesében végigjárhatjuk az ő útjaikat, a gyermek szemével csodálkozhatunk rá a magas házakra, a villamosokra, a liftre, Budapest szépségére. De nem csak a másik város élménye, hanem a nagymamával együtt töltött idő kincseiben is részesedhetünk. A történet rendkívül egyszerű mozzanatokat aranyoz be, a közös fénykép nézegetést, a papírmadár hajtogatást, a kiflivásárlást, a villamosjegy kilyukasztását. Semmi fennkölt nincs ebben. A maga egyszerűségében szép. A SLOW mozgalom jelenségével lassan már mindenki találkozik, egyre másra fedezzük fel magunkban a lassulás igényét. "A kevesebb, több" mottója előbb-utóbb mindenkiben gyökeret ver, tartalmasabb, lassabb, nyugodtabb életet szeretnénk élni. Hogyan lehet ezt megvalósítani a városban? Egy fővárosban, egy világvárosban? Nem mindig egyszerű, de sokan próbálkozunk. 

Mamának és az ötéves kis unokájának már biztosan sikerült. A titkuk a mindenre való rácsodálkozás, a gyermeki lelkület. Az együtt eltöltött értékes idő, amikor teljes figyelmüket a másiknak szentelik.

A könyvben a kislány szemén keresztül látjuk a világot, az ő arányaival azonosulunk. Ezt az azonosulást pedig a kötet tartalmához igazodó egyszerű, és mégis nagyon kedves rajzok is segítik. Az alapvetően fekete-fehér, litográfia stílusára emlékeztető  illusztrációkat szintén a szerző készítette. Kerekded formákkal,  nagyszemű arcokkal és csak  hellyel-közzel használt színek eszköztárával dolgozik, így még inkább hangsúlyos lesz az, amit ki akart emelni. 

Összességében tehát egy nagyon ízléses, gyermeknek és felnőttnek egyaránt élményt jelentő, közös olvasásra mozgósító kiadványt kap kézhez az olvasó. Bátran ajánlom! 

Hozott pontszám: 5 

A könyv borítóján szereplő rajzot a Ferenc körút - Mester utca sarka ihlette. Egészen közel van hozzám, napi szinten megyek el a volt Latinovits ház előtt. 

 Képek a kötetből, Pásztohy Panka munkája.

Mezei Károly - Hiszek a zene erejében...

Szőnyi Erzsébet zeneszerzővel beszélget Mezei Károly

Érdekes nap lett végül ez a mai. Napok óta kerülget a betegség, nem voltam túl jól, ezért ma ki sem tettem a lakásból a lábam. Habár reggel óta nagy pelyhekben havazott, most megelégedtem azzal, hogy bentről élvezem a látványt. Így egész délután olvashattam. 

A Szőnyi Erzsébettel készült vékony kis interjúkötet évek óta a kívánságlistámon volt. Pár évvel ezelőtt a baráti társaságommal elhatároztuk,  hogy mindenki elolvas a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni sorozatából egy részt, és kicsit bemutatja az általa  kiválasztott személyt a többieknek, és felvezet egy, a témához kapcsolódó beszélgetést. A nagy elhatározásból végül nem lett semmi, de akkoriban átnéztem a sorozatot, és jó pár részt célkeresztbe is vettem. 

Szőnyi tanárnővel kezdtem a sorozatot, akiről  általános iskolás koromban hallottam először. Iskolai kóruson énekeltük az Altatódal című darabját, ami annak ellenére emlékezetes maradt, hogy elég ifjú is voltam, meg egy hangzásában mindenképp modern kórusműről is volt szó. (Weöres Sándor -Altatódal) Neve a rövid találkozás ellenére megmaradt bennem, és azt hiszem nagyon jó, hogy így alakult. 

A most 94 éves zeneszerző, zenepedagógus és karvezető 1924-ben született, és leginkább a Kodály-módszer elterjesztésében végzett óriási munkája révén vált ismertté. Nemzetközi pályafutása is ezzel összefüggésben indult, amikor 1963-ben kijutott Tokióba, az ISME-konferenciára (International Society for Music Education). Egy vakmerő, előre, a felsőbb vezetéssel meg nem beszélt lépéssel meghívta a konferenciát az 1964-es budapesti találkozóra. A börtönre is felkészülve érkezett haza, de legnagyobb meglepetésére az illetékesek, Aczél György, a kultúrpolitika teljhatalmú ura és Szávai Nándorné, a Zeneművészek Szövetségének főtitkára is beleegyezését adta a következő évben megrendezésre kerülő ISME-konferencia budapesti helyszínéhez.  Ez volt a Kodály-koncepció igazi kapunyitása a világ felé. Bár Kodály akkor már évtizedek óta ebben a szellemben tanított, a hazai zeneoktatás is erre az alapra épült, mégis ez a mozzanat engedte ki a szellemet a palackból.  A könyv szemelvényesen igyekszik bemutatni azt a zenei izzást, ami a korszakot jellemezte. Anekdotázó hangneme olvasmányossá teszi, de meg kell jegyezni, hogy az alaposság igénye nélkül. Ez persze nem róható fel, hiszen az egész sorozatra jellemző, hogy viszonylag tömören, körülbelül 100 oldalban mutat be egy-egy hírességet. 

A Szőnyi Erzsébettel folytatott beszélgetésben szó esik a magyar népzene jelentőségéről, a világ zenéhez és a zeneoktatáshoz való hozzáállásáról, és bemutatja a tanárnő pályafutásának további alakulását is. 

 

"-De azért a XX. századi avantgárd, bár nem nagy súllyal, az ön műveiben is jelen van. Említhetném az 1967-ben írt Siratót, amelyet Kodály emlékére komponált. Ebben az eredeti népi sirató dallamok mellett a vissza-visszatérő fuvola hangja dodekafon, tizenkétfokú, vagyis rendkívül modern. Vajon mit szólt volna a Mester ehhez a műhöz?  

-Az egyik nagyon művelt és igen tekintélyes kollégám a bemutató után azt mondta nekem: "Te, hogy milyen hamisan játszott az a fúvós!" Úgy hiszem, ez a kolléga korábban nem nézte volna ki belőlem, hogy beleteszek egy ilyen vonalat ebbe a műbe. 

Hogy  Kodály mit szólt volna hozzá? Lehet, hogy összehúzta volna a szemöldökét és mondott volna valami ironikusat, de megbocsátott volna. "

Sajnos, bár tartalmilag a könyv teljesen rendben volt, szerkesztése félvállról vettnek tűnt. Sokat ugrált össze-vissza mind témájában, mind az időben, ez zavarta az olvasási élményt. Ami rövid, az még tömörebb és összeszedettebb kell legyen. Nem sugallhatja azt, mintha egy 300 oldalas könyvből lenne kiollózva. A tanárnő munkájához méltó, magas színvonalú könyvecskét érdemelt volna. A riporter stílusa is kívánnivalót hagy maga után. 

Hozott pontszám: 4

Sok továbbgondolásra ösztönző részlet bukkan fel a sorok között, így aztán hiába csak egy vékony könyv ez, muszáj állandóan hozzáolvasni, és hozzáhallgatni. Nagyon hálás vagyok ezekért az inspirációkért, szép darabokat hallgathattam meg, és rengeteg emléket idézett fel bennem. 

Én már az a  nemzedék vagyok, aki teljes egészében a Kodály-módszer alapján tanultam a zenét, és hát nem is akárhol, nem is akárkiktől. A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában tanultam Lantos Rezsőné, Edit nénitől, aki az akkori énekkönyvünk szerzője is volt, aztán Lukin Lászlóné, Eszter nénitől és Lukin Laci bácsitól, bár őrá nem emlékszem annyira. (szerintem akkoriban csak a gimnazisták kórusát vezette) Egyre másra néztem meg a videókat azokból az időkből, a rengeteg bemutatóóra emléke is beugrott, és nagyon sok minden, amiért őszinte hálát érzek.

Az alábbi videó a Budapesti Sportcsarnok 1982-es átadóján készült. Én is ott éneklek kisdobos nyakkendőmben. 

Murakami Haruki - Világvége ​és a keményre főtt csodaország

Ha új év, akkor aki ismer tudja, hogy Murakami Haruki következik. Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy együtt vágtunk neki a reményteli jövőnek. A japán szerző történetei éppen olyan ködösek, mint az újonnan elénk tárulkozó jövő. De számomra nem csak ködösek, hanem telve vannak tisztasággal és egyszerűséggel. Hallom közben a kis gonoszkodó belső hangomat, aki azt motyogja nekem,

 "- Hogyan merészeled egyszerűnek nevezni ezt a gazdagon burjánzó szöveget, fantáziát,  és irodalmi-zenei háttérrel megalapozott alkotást?"

Belátom, hogy van benne némi ellentmondás, de mégis muszáj ezt az egyszerűséget is hangsúlyoznom, mert pont ez az, amibe olyan jó belemerítkezni mindig, de legfőképp január elsején.

A világvége és a keményre főtt csodaország két egymás mellett futó szálból komponált regény. Az egymást követő páros-páratlan fejezetek a történet előrehaladtával fokozzák az olvasóban az érzést, hogy a két szál össze fog kapcsolódni. Így elolvasás után én még inkább egy Möbiusz-szalagnak tartom a cselekményt, mely soha nem is vált el, csak a találkozásuk volt  előlünk leplezve.

Mivel a páratlan fejezetek  A keményre főtt csodaországban játszódnak, így óhatatlanul is azt a szálat tartjuk az események fővonalának, egyébként is cselekményében  fordulatosabb, terjedelmében és kidolgozottságában is részletesebb. 

A keményre főtt csodaországban mindenki névtelen, az esemény középpontjában egy harmincöt éves,  matematikus numerátor áll, aki egy félig illegális feladattal van megbízva. A világra vonatkozó titkosított adatokat kell még egy magasabb szinten elbújtatnia, úgy nevezett keveréseket kell végrehajtania.  A vele szemben álló erők a Rendszer és a szemiotikusok, meg valamiféle setétek. Ebben a  világban a legfőbb érték az információ, azért harcol mindenki, s az ütközetben a tettlegességtől sem riadnak vissza a felek. 

Közben a Világvégén sokkal csendesebben telnek a napok. A fallal körülvett városban furcsa, megmagyarázhatatlan törvények uralkodnak, ezeknek az okait nem is igazán tudjuk meg. A szereplők itt is név nélkül szerepelnek, jelenlétük sokkal éteribb, megfoghatatlan. Ezen oldalon is egy férfi a főszereplő, akiről leválasztották az árnyékát, és új helyzetével nem igazán tud megbékélni. Foglalkozása hasonlóan furcsa, mint csodaországi párjáé, koponyákból kell érintéssel adatokat kiolvasnia. 

A két történet tele van szimbólummal, szabad kezet kapunk ezeknek az értelmezésében. 

Murakami Haruki most sem szakít a rá jellemző mágikus-realisztikus ábrázolással. A két valóság összemosása ez alkalommal is mesterien sikerült neki. Amikor már épp képesek lennénk belekapaszkodni valami érthető vonalba, akkor odadob elénk egy sugárzó unikornis koponyát, vagy jelzőmorzsául szolgáló gemkapcsokkal hinti meg a földet. Közben, mint mindig,  most is végig ott  lüktet a zene, Bob Marleytól a Duran Duranon át, a Brandenburgi versenyig ezer árnyalatban. 

Hozott pontszám: 5

Valaki a történetet egy M. Cornelis Escher litográfiához hasonlította. Ezt párhuzamot én is rendkívül találónak érzem.

M.C. Escher -Relaritivity 1953

M.C.Escher-Spirals