Nógrádi Gergely neve ha nem is volt ismeretlen számomra, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Jó volt megismerni őt is, meg az általa megidézett embereket is, akiket egytől egyik ismerek. De nem csak én, hanem ti is, mert mindegyikük itt él velünk, csak még elfelejtettük meghallgatni őket.
A tizenhat novellát tartalmazó kötet mindegyik írása, terjedelmétől függetlenül emlékezetes marad olvasójának. Az egységes stílusú, gördülékenyen olvasható történetek mindegyikében egy nagyobb dráma zajlik a szemünk láttára. Súlyos dolgokról ír Nógrádi, olyanokról, amikért érdemes tollat ragadni. Kétségtelen, hogy krimiket meghazudtoló feszültséget képes megteremteni akár tíz oldalban.
Ez a titka a kötetet megnyitó írásnak, a Maflicseknek, mely egy bántalmazó apának és lányának, illetve az ő láthatatlan őrangyalnak a meséje. Bár csak mese lenne! Szerintem ez a könyv legkiforrottabb novellája, mind szerkesztését, mind tartalmát érintően meghatározó alkotás. Elolvasás után nehéz továbblépni a következő történetre, A sorsgyűjtőre. Ez már annyira ismerős volt számomra, mintha Schäffer Erzsébet egyik beszélgetését olvastam volna mondjuk az Egyszer volt-ból.
Az emberszerelő, címadó novella főhőse bár még csak nyolc éves, de gyermeki érzékenységében megtapasztalja, hogy apukájának szüksége lenne egy olyan emberszerelőre, aki megjavítja azt, ami a lelkében elromlott. Népmesébe illő bátorsággal nekivág a világnak, hogy segítséget szerezzen. Nekem a lezárás már túlságosan is simának tűnt, emiatt aztán nem is tetszett. De az Apuci című történet ismét egy nagyon erős darabja a kötetnek. Jó és rossz összemosása, majd egy pengével történő kettéhasítása mesterire sikeredett. Megint csak egy felsebzett vidéken bóklászunk, a verbálisan bántalmazó apuka szeretetén csüggő, "elvált" szülők gyermekének érzésein. Ne féljetek elolvasni!
Majd sokak kedvence Füge, a segítő kutya történetei következnek. Kétségtelen, hogy a betegség és veszteség fájdalma elegyítve egy bájos kutyával, aki jelenlétével adja meg a legfontosabbat, tényleg kedvenc lehet.
A Fáj, a szeretni nem tudó nagymama életét jeleníti meg. Majd öt Pofont kapunk.
A Pótvizsga című írás hangulata nagyon tetszett, annyira a szemem előtt peregtek az események, hogy benne éltem a történetben. Egy diákot ismerhetünk meg, aki meg akarja ölni a tanárát, mert az megbuktatta. Ebben az írásban sajnos nem sikerült megvalósítani a jó novellák tömörítését. Számomra ez volt a kötet leggyengébb darabja, és itt bizony a lezárás miatt kicsit el is vesztettem az olvasás lendületét.
Szerencsére nem tettem le végleg a könyvet, mert a Hóangyalkák és még inkább az Ördögbögyörő ismét két meghatározó történet. Itt már kőkemény gonoszsággal van dolgunk.
A kötetet két hosszabb írás zárja. A Győzelem című írásban Nógrádi ismét bebizonyította, hogy szélsőséges helyzetekbe is otthonosan mozog. Itt egy magyar börtön reality show résztvevői lehetünk, annak minden vérlázító valóságával. Annyira emberi, annyira ismerős, de a vége ismét sablonos volt nekem. A Harapj az almába záródarab nagy ugrást igényelt. Egy ambiciózus magyar rendező Amerikába utazik, hogy régi rokoni kapcsolatait igénybe véve, szponzorokat szerezzen újabb filmjének leforgatásához. Amikor kipukkad az amerikai álom mézesmadzag kötelén himbálódzó lufija, a főszereplő egy végzetesen hülye ötletre szánja el magát. Érdekes az a viszonylagosság, amit gyorsan átérez az olvasó is Mr. Pesti sztoriját megismerve.
Nógrádi Gergelynek van mondanivalója, tényleg súlyos témákat hoz, a stílusa is olvasmányos. Szerintem nagyon sokaknak fog tetszeni ez a könyv, de sajnos nem én vagyok a célközönsége.
Ha a Nők Lapjában olvastam volna egy-egy novellát belőle, nagyon tetszett volna, de így kötetbe rendezve sok és tömény volt.
Hozott pontszám: 4
 |
| Nógrádí Gábor |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése