Kőrösi Zoltán-Magyarka

" A fájdalom jobban kitölti az embert, mint bármi más, jobban, mint az öröm és jobban, mint az élvezet. Pedig a fájdalom nem okosság, nem arról szó sincsen,  a fájdalom éppen, hogy ostobává tesz."

Ezekkel a gyönyörű sorokkal kezdődik Körösi Zoltán legújabb könyve, mely egyetlen Könyvfesztiválos beszerzésem. Nem, mintha nem találtam volna méltónak ígérkező társakat mellé... 

Nem bántam meg, hogy ezt választottam, mondjuk nem is bírtam volna ki, hogy ne ő legyen a kiválasztott, hiszen aki ismer, tudja, hogy prózája a szívem csücske.

Ebben a könyvében három generáció asszonyainak sorsát mutatja be nekünk. Stílusában sokban hasonlít eddigi családregényeihez, azt is hihettük volna, hogy akár a Hazánk szívéből lett kiollózva. 

Nagyanya sorsával indul a mese, 1902-től, majd a sárréti Rác utcában találjuk magunkat,  Bukovszki Sándor tímár, bőrgyári munkás mellett, aki immáron kilencedszerre kérte meg a Nagyanya kezét. A lengyel, nemesi származású férfi két gyermekkel ajándékozta meg a családot, Ilonával (1936) és Marikával (1941).

Ilonát tanítónőnek taníttatták, s nagy volt a riadalom, amikor Ilona később egy zenész cigányba lett szerelmes, Varga Istvánba. A zenész eltűnése miatt Ilona hamarosan egy másik férfi mellett találja magát, ő Drozdics József, erdész, akitől Ilonának két lánya született Kati (1962) és Kati nővére. Katit ötéves koráig a Nagymama neveli, de egy nap haza kell menni, ahol borzalmasan érzi magát. Szembesülnie kell a szülei állandó veszekedésével, apja alkoholizmusával, eszement féltékenységével, és azzal, hogy állandóan veri az anyját. Ilonka a két lánnyal egy nevelőintézetbe megy, ahol lakhatást és állást biztosítanak nekik, apját áthelyezik. Itt alakulnak kamaszokká, majd felnőttekké a lányok, itt nyílik ki számukra a világ, s itt csöppen be a szerelem is az életükben. Közben az úttörő élet nyújtotta romantikában ringatóznak, Zánka, őrsi gyűlések, mozgalmi énekek, esti diszkók. Miután Katit nem vették fel az orvosi egyetemre,  elmegy otthonról, elkezd dolgozni, s éli a fiatal lányok életét. Fehér bőre, szeplői, vörös haja miatt mindig csúfolták, "-Pulykatojás, pulykatojás!", míg előnyére nem változtatja megjelenését. Ettől kezdve már nem ő a csúnya lány. Sikere beindul. Boldogul, ahogy tud. OTP takarékkönyv, albérlet, BT alakítása, a megváltozott viszonyok miatt svéd masszás oktatás, masszírozások, egy gyerek, majd megélhetési nehézségek, örök harag Ilonával, végül egy osztrák bordélyház. 

Ez a sodródás könyve. Talán  a legborongósabb Kőrösi család történet. Mindig is úgy éreztem, hogy a szerző ugyan elmeséli nekünk a legintimebb részletekig a hősei életét, de soha nem akar ítélkezni. Átérzi, hogy jó és rossz között dönteni, nem mindig olyan egyszerű. Alakjai mindig elfogadják sorsukat, elviselik a nehézségeket, de életüket valami pókháló finomságú szépség tartja a létben. Ezt a szépséget most nem éreztem. Sokkal jobban előjött a sodródás, az akaratnélküliség. Gyakran hangzik el a szereplők ajkáról, hogy : 

 „Mostantól minden jó lesz, nem is csak, hogy jobb, de jó. Nem volt könnyű, de ha valamit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb úgy is sikerül, lehet, hogy nem úgy és nem akkor, de sikerül, ez biztos. Nem csak szerencse ez és nem csak kegyelem, ez a dolgok rendje.” 

Megelégedés, beletörődés, és csupán a ma túlélése. Csendességük nekem már némaság volt, szinte fájdalom és vágy nélküliek voltak. Hagyták, hogy kihaljon belőlük a zene, elengedték kötelékeiket is, mégsem repültek. Kétségtelen, vannak ilyen emberek, talán a kor, amibe születtek, az a hibás? Mindenki megfogalmazhatja magában az okokat, de nekem édes kevés lenne egy olyan örökség, ami abban forog, hogy most már minden rendben lesz, csak úgy lehet, mert érzem. Ilyen tekintetben most nem kaptam sokat ettől a történettől.

Hozott pontszám: 4

Kedvenc karakter: ???  (Talán Olga néni?)

Kalligram Kiadó, Pozsony 2013

Ár: 2900,-Ft

D'Avenia, Alessandro-Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

"Tudod, így születnek

ezek a mesék,

bárcsak mindig velük álmodnék...

Ha elmesélem őket, 

Elröpítenek

Mennyei világok felé.

Nehéz meglenni

Királyfira váró tündérek nélkül,

Nem könnyű játszani,

Ha te nem vagy velem...

Vigyél magaddal

angyali titkok és

Démoni mosolyok közé.

Én majd gyöngéd fénnyé

Varázsolok mindent.

Semmi baj el nem érhet,

színek mélyére rejtőzöm érted...

Levegő, legyen tiéd a csöndem, 

Ne búcsúzz el tőlem,

De emeld fel a világot...

Levegő, ölelj át.

Szárnyalok, szárnyalok,

Szárnyalok..."

(Nannini-Aria)

Leo16 éves, és mindent színekben lát. A fehértől irtózik, a kék megnyugtatja, a vörös eluralja, lázba hozza. "A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz." Beatrice haja vörös. Beatrice a szerelme, de még nem merte elárulni érzelmeit a lánynak. Leonál minden tipikus. Élvezi a száguldást a motorján, utálja az iskolát, a tanulást csak hallomásból ismeri, mindene a foci és a csapat. No és szerelmes. A vörös hajú, zöld szemű lányba. Leo barát-nője, Silvia segít a fiúnak tartani a kapcsolatot Beatricevel, s erre különösen szükség is lesz, mert a lány hirtelen megbetegszik. 

Leo legnagyobb félelme ölt testet, a fehérség, ami beborítja a lány vérét. A leukémia. A fehérség, ami felzabálja a vöröset, szorongást és félelmet kölykedzik. Leo kezdetben erősnek, oroszlánnak érzi magát, de lassan fel kell ismernie az emberi lényünk titkos zugaiban kushadó gyávaságot. Tiltakozása Beatrice sorsa  miatt egyre szélsőségesebb viselkedésekbe sodorja. Mindent romba dönt maga körül. Lóg a suliból, összerúgja a port a foci csapattal, és megbántja egyetlen tisztelt tanárát, az Álmodozót is. Pedig ez a tanár az, aki tevékenyen részt vesz abban, hogy fel tudja dolgozni a kamaszkorral járó ziláltságot, amit Leo érez. Silvia kitart mellette amíg bír, de a lány is súlyos titkot őriz magában, aminek megvallása a fiúval való összeveszést eredményezi. Leo egyedül marad. Egyedül a céltalanságával, a félelmeivel, szerelme szenvedésével. Ebben a csendben segít neki apja és Álmodozó. 

Ahogy egy jó történetben lenni szokott, a végén minden rendbe jön, a királyfi elnyeri a legkisebb királylány kezét,  és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Vagy csak majdnem minden jön rendbe? 

Bár a könyv emberi létünk értelmére súlyoz, láthatatlan módon plántálja belénk a barátság, a lemondás, áldozat, türelem, szenvedés, megbékélés értékeit. Néha ugyan kicsit didaktikusra sikerültek a beszélgetések, a felnőtteknek szemet szúr ez a szájbarágós erkölcstan, de talán a fiatalabb olvasók észre sem veszik. Mert, hogy szerintem kamaszoknak való könyv ez a legjavából, de nekünk kamaszokat birtokló szülőknek is jó szemnyitogató. Nem csak a szemem, hanem a könnycsatornáim is nyiladoztak olvasás közben, hiszen ez a könyv mégis csak az értelmetlennek tűnő szenvedésről, a halálról szól.

Sikerül-e Leonak megbékélni a fehérséggel, be tudja illeszteni ezt a színt is az életébe? 

Alessandro D'Avenia egy fiatal  tanár, akinek ez az első könyve, s úgy tűnik, hogy jól átérzi a fiatalok helyzetét. Talán épp saját magát jeleníti meg az Álmodozó alakjában. Én örülnék, ha még olvashatnék tőle.

Alessandro D"Avenia

A könyv borítójáról megoszlanak a vélemények. Van akinek nem tetszett, de sokaknak igen. Én az utóbbi csoportba tartozom. Amióta megláttam a Ráday Könyvesház kirakatában, úgy éreztem meg kell szereznem. Ráadásul ez a cím... szuper. De amíg a cím jól illeszkedik a cselekményhez, addig ez a borítóról nem mondható el. Persze, véleményem szerint ez nem követelmény. A jó borító vonzza a tekintetet, és csak utólag derül ki, hogy fedi-e a könyv tartalmát.

Hozott pontszám: 4/5

Európa Könyvkiadó, Budapest 2011

Eredeti cím: Bianca come il latee, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit

Ár: 3000 ,- Ft (MOLY -os csere révén, köszönöm: Adry79-nek)

Wharton, William-Madárka

"Megvan mindnyájunknak a maga privát bolondériája. És ha ez elég sok embernek szúr szemet, akkor bolondnak kiáltanak ki. És van az úgy is néha, hogy mi magunk nem bírjuk tovább, mi mondjuk meg valakinek, hogy bolondok vagyunk, és akkor attól fogva gondoskodnak rólunk."

Hányan és hányszor szeretnénk elmenekülni a világból, és vajon kinek és hogy sikerül ez? A könyv két szereplője -Madárka és Al- is menekül első sorban önnön maga elől, de a múltban megélt tragédiák elől is. 

   Madárka minden figyelmét a madarak kötötték le. Először csak csodás énekük, színük káprázata, majd repülésük és szaporodásuk. A szülők is lassan beadták derekukat, és  a nagy bevétel reményében, megengedték fiúknak, hogy a madarak szaporításával töltse idejét. Madárka igazi tudós lélek, aprólékos megfigyelő, elhivatott, türelmes. Hónapokig keresi első madarát, majd annak társát. A szaporodás megindul, minden mesésen alakul, csak Madárka válik lassan szenvedélyének áldozatául. Álmában madárrá változik ő maga is, megtalálja azt a megértést, amit a világban kellene megtalálnia társai között. Ennek a fiúnak egy igazi  nagy szerencséje van, hogy van egy barátja, Al, aki bár nem osztozik szenvedélyes madárimádatában, de valamelyest megérti őt. Persze az élet és a háború a két fiút messze sodorja egymástól, s a viszontlátás örömébe belekeveredik a valóság fanyar ténye. Madárka egy elmegyógyintézetben van, madárnak képzeli magát, guggolva szökdécsel, etetni kell, nem ad ki emberi hangot. Senki sem tudja mi történt. Édesanyja a frontról sebesülten hazatért  Alt kéri meg arra, hogy próbálja meg Madárkával felvenni a kapcsolatot. Al nem nyugszik bele, hogy barátja megtébolyodott, akárcsak a kómába esett embereknek, Al is egyfolytában beszél Madárkához a múltról, a közösen eltöltött időkről és a saját tragédiájáról, amit a háborúban kellett végigélnie. Feltárul valamiféle valóság, de hogy mi is a valóság, ki van a kalitkán belül, és kívül, ezt mindenki maga hivatott eldönteni. 

         Ennek a könyvnek olvasása biztos, hogy mindenki számára nagy élmény lehet, mert egyfelől nagyon szép, választékos az írásmódja, és a fordítása, más részről pedig a témája, annak aprólékos kidolgozása is nagy irodalmi élményt nyújthat. Könnyű magunk előtt látni Madárkát, vézna kis testét, melyet a végletekig soványított, hogy képessé váljon repülni, totyogó, cingár lábait, oldalasan elfordított madárszemeit, ahogy ott gubbaszt a szoba padlóján, és les ránk. Már nem része a mi világunknak, hiába ostromoljuk, ő már nincs itt. És szembe vele Al, aki legszívesebben maga is a rács túlsó oldalán lenne, ő is élvezné, ha etetnék, mosdatnák, nem kellene kilépnie a világba, nem kellene vállalnia a valóságot.

      Az irodalomtörténet során sokan próbáltak szabadulni a háborúkban átélt szörnyűségektől. Az ember nem tud mit kezdeni ezzel a borzalommal. Ez feldolgozhatatlan. Láthatjuk hogyan fogta történetbe Hemingway, Maugham, Remarque vagy akár Örkény István a megélt rettenetet, amit a háború zúdított rájuk. Számomra William Wharton könyve ugyanezt a próbálkozást jeleníti meg, összekapcsolva azzal a ténnyel, hogy nem feltétlenül csak a háború emlékei elől menekülhet az ember. 

Hozott pontszám: 4/5
Kedvenc karakter: Madárka 

William Wharton

            

 

 

Glattauer, Daniel-Örökké tiéd

Számomra a  múlt hónap felfedezettje volt ez az osztrák újságíró, író, Daniel Glattauer. A "Gyógyír északi szélre" és annak folytatása "A hetedik hullám" megváltozott ismerkedési szokásaink  világjelenségével foglalkozik. Hogyan lehet párkapcsolatra szert tenni manapság, és a modern jelenségek magukban hordozott bukási lehetőségeivel. Aktualitása, problémafelvetése miatt nekem ez a két könyv minden betegsége ellenére nagyon tetszett. Glattauer a most megjelent, az "Örökké tiéd" kötetében sem szakít témaválasztásával.

A harmincas éveinek közepén járó Judith egy véletlen folytán megismerkedik a sármos mosolyú Hannes-szel, aki úgy tűnik első látásra beleszeret a csinos hölgybe, aki viszont kicsit lassabb tempóban képes beleadni magát ebbe a kapcsolatba. A mindenki álma férfi előzékeny, figyelmes, odaadó, s nem csupán Judith iránt, hanem az ujja köré csavarja  a lány családját, barátait, s szinte mindenkit. Túl tökéletes minden. Persze ezt csak az érzi, aki már évek óta átélte,  hogy nem egy kifejezetten népszerű nő. Lassan minden terhessé válik a  nő számára, ami Hannes-szel kapcsolatos. Szabadulna a hős lovagtól, de ez nem tűnik túl egyszerűnek. Judith a férfi lekötelezettjévé válik, így a vele való szakítás az összeomlást vonja maga után, és egy pszicho-thrillerbe illő fogócskába csap át. Vagy inkább bújócska?

Nem egy könnyen emészthető témát és történetet választott a szerző, amikor Judith-al együtt minket is kitett ennek a hajmeresztő élménynek, mégis a felétől kezdve letehetetlen ez a könyv. Kifejezett erényének érzem, hogy olyan érzést kelt az olvasóban, bármi megtörténhet, ezer út, ezer variáció lehetséges. Mint egy jó krimi, ahol képtelenség kitalálni, ki a gyilkos, ki bűnös, és ki ártatlan.

Sok tekintetben viszont elnagyoltnak éreztem a történetet, nem sokat pepecselt a szerző a részletek kidolgozásával. Mindvégig frusztrált, hogy képtelen voltam elképzelni a lámpaboltot, ahol Judith dolgozott, vagy a sokat emlegetett lámpákat magam elé varázsolni. Inkább a fény hangulata jött át. S be kell vallanom, hogy nem éreztem azt a tébolyt sem, amit Judith átélt, vagy nem zavart annyira, mint kellett volna.

Nem csupán egy könnyed szórakoztató történetről van azonban szó, hanem elgondolkodtató, hogy kiben és miben bízunk, hogy kik a barátaink, és hogyan lehetünk képesek eligazodni ebben a furcsa, egyelőre kiismerhetetlennek tűnő megváltozott világban.

 A tetszetős borító értelmét, csak a könyv elolvasása után értettem meg. Érdekesség, hogy az osztrák kiadásnak ugyan ilyen a borítója. Szép gúnya.

Hozott pontszám: 3/4

Kedvenc karakter: Bianca, a lámpabolti eladólány

A kötetért köszönet a Park Kiadónak.

Park Kiadó, Budapest 2013

Eredeti cím: Ewig Dein

Fordította: Szitás Erzsébet (Anna Gavalda "Szép az idő, szép az élet" ??? Ez, nekünk Gavalda rajongóknak rosszul esett. Másként kellett volna fordítani -szerintem)

Ár: 3500,- Ft

                                                                                           

Ullmann, Linn-Szemem fénye

"Millét, vagyis, ami marad belőle, Simen és két pajtása találta meg, akik kincs után kutattak az erdőben. Fel sem fogták, mire bukkantak... Két évvel ezelőtt mindenki, kicsi és nagy egyaránt, Millét kereste."

A három srác, Simen, Ole Kristian és Gunnar barátságuk zálogaként elástak egy kannát, amibe mindegyikük beletette a maga áldozatát, pénzt, egy drága ékszert és egy autogramos füzetet. De a későbbiekben ez már nem tűnt annyira jó ötletnek, és ki akarták ásni a kincsüket, de a gödörben egy másféle áldozat volt, a két éve eltűnt 19 éves Mille, aki a nyári szünetben Alma és Liv gyerekfelügyelője volt. Azt hihetnénk, hogy akkor most kezdetét veszi majd egy jó kis nyomozás, már gombolyítjuk is a szálakat gondolatban, de nem. Linn Ullmanntól ez nem várhatjuk. Ő kiteríti az összes szereplőt, mint a nyúzott marha bőrét. Ott fekszenek az emberek, a maguk szánalmas önösségükben, kapcsolataik silányságában, és szinte már beteges rögeszméikben. S ennek a térkép szövevénynek a közepében áll Mille, a maga látható tragédiájában, s körülötte a környezete a láthatatlan tragédiáikkal.

Mailundban, a svéd kisvárosban él Jenny nagyi, akinek 75 születésnapján tűnik el a bébiszitter, Mille. A lánya Siri szervezi ezt a partit, aki rögeszmésen ragaszkodik a nagy kerti ünnephez, annak ellenére, hogy édesanyja ezt nem akarja, sőt, inkább leissza magát, elmenekül a rendezvényről, a köd is mindent beborít, az eső is esni kezd. Szinte már a végtelenségig nyúzza Siri az idegeinket, olyan értetlen. Mi kell ennek a nőnek, hogy végre kinyissa a szemét? Persze megvan az ő saját feldolgozatlan bűne, ami sokkal inkább büntetés, mint bűn. Hat éves korában, amikor az öccsére kellett vigyáznia, a négyéves kisfiú belefullad a vízbe. Teljesen homályban marad, mit is tett, vagy nem tett a kislány, már csak a teherként rajta ragadt tragédiát viszi magával egy életen át. Ennek a feldolgozhatatlanságát az anyjából, Jennyből áradó ki nem mondott, de jól felépített, lerombolhatatlan vád-vár adja. Ez a nő volt számomra a legelviselhetetlenebb az egész könyvben. Szívtelen és önző. Siri, akinek jól menő éttermei vannak, látszólag jól boldogul az életben, de valójában egy roskatag házasságban tengődik. Férje Jon az író, aki egy trilógia harmadik kötetén dolgozik, immáron 5. éve, lassan visszahúzódik a család életéből. Eltűnik a hálószobából, mondván dolgozik, kivonul a gyereknevelésből, ezért is kell alkalmazni Millét, mivel ő ír, s lassan az egész történeten eluralkodik Jon írói válsága. A család egy teljesen fejre ejtett életet él, ahol az apa nem dolgozik, de nem is vigyáz a gyerekekre, nem tarja össze a családot, félre lépeget, és minden gondolatát az köti le, hogyan tüntesse el bűnei nyomát.

Siri és Jon gyerekei a tizenhárom éves Alma, aki épp most kezdi kamaszkorát,  és a talán ötéves, teljesen jellegtelen Liv, Mille felügyeletére vannak bízva ezen a nyáron. Alma talán szereti Millét a kezdetekben, de később féltékeny lesz Mille és az apjának kapcsolatára. Ugyanígy érez Siri is, kezdetben jó ötletnek tűnik Mille, de aztán állandóan féltékeny a lányra, többet gondol Jon és Mille kapcsolatába. Ami valljuk be is nehéz, hiszen Jon és Siri gyakorlatilag külön élnek. Jon a padlásszobában "alkot" míg a család a földszinten éli az életét. (Érdekes ez a térbeli tagozódás is.)

Az események leírását egy nagyon laza kapcsolódás jellemzi. Leginkább a szereplők múltba révedő tekintete adja a történet töltelékét. Érdekes volt számomra a különböző személyek nézőpontjának egymásra vetítése. Több jelenetet többször is végig nézhetünk, más-más szereplő oldaláról. Itt-ott találkoznak az események, és szinte felülről nézhetjük bolyongásukat, ahogy súrolják egymást.

Komor témája ellenére, nagyon tetszett a könyv. Szerintem a legjobb Linn Ullmann mű, bár "Az áldott gyermek" is legalább ekkora hatással volt rám. Ebben a könyvben jobban érzem az írónő alaposságát, és a háttér, a múlt  kidolgozását. Stílusában ismét a skandináv jellegzetességek nyertek meg, azok a megfoghatatlan kis apróságok, amiktől olyan egyediek ezek a könyvek. Talán egyfajta nyersség, leplezetlenség keveredve a brutalitással.

Az elmúlt éveben több Ingmar Bergman könyvet is olvastam, elkezdtem újra nézni filmjeit, s ennek tükrében azt mondhatom, hogy most tapasztaltam meg talán leginkább Linn Ullmann munkájában az apai örökség visszfényét. Nagyon érdekes ezeket az apró kis szikrákat megtapasztalni.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: ? Talán a vidék?

 

 

Linn Ullmann és egy érdekes cikk a könyvvel kapcsolatban

Scolar Kiadó. 2012

Eredeti cím: Det dyrebare

Fordította: Petrikovics Edit

Ár: 3250,- Ft

Romain Gary-A virradat ígérete

„Anyám tehát tartotta bennem a lelket, nélküle odavesztem volna, táplálta belém a lelkierőt...A köldökzsinór működött.”

Egy életre szóló, el nem szakítható köldökzsinór-kapcsolat. Anya és fia. Két magányos, le nem győzhető harcos. Egymást éltetik. A fiú ereje az anyjában van, s az anyát a fiú majdani sikere élteti. Szilárd meggyőződéssel neveli egy dicsőséges jövőbe.

Romain Gary, közismertebb álnevén, Émile Ajar története ez. Gyermekkorát Wilnóban, Moszkvában, Varsóban majd dél-Franciaországban, Nizzában tölti. Tulajdonképpen egész gyermekkorát egy franciaországi úti cél lengi körül, amit frankomán anyja táplál benne. Látja fiát mint híres hegedűművészt, balett táncost, matematikust, de miután sorra kiderül tehetségtelensége, egyedüli mentsvárként az irodalom fellegvárának megostromlása marad. Sőt, diplomata lesz a fiából- reméli az anya, -Franciaország nagykövete. Romain Gary a későbbiekben valóban híres író lesz, aki több álnéven publikál. Romain Gary valóban diplomata is lesz. Bernben, Szófiában és Los Angeles-ben is szolgál. De előtte fel kell nőnie, ami nem is olyan egyszerű egy ilyen határozott édesanya mellett. Ha ez a történet egy fikció lenne, azt mondanám, hogy hihetetlen egy figura volt ez a nő, de tudván, hogy önéletrajzi könyvről van szó - az anya valós-, talán még lélegzetelállítóbb alakja. Erre mondják, hogy a jég hátán is megél. Egy igazi „Kurázsi mama”. Nem nehéz felismerni Émile Ajar Előttem az élet című, -egyik kedvenc könyvem- főszereplőjét Róza mamát és a kis Momót. A semmiből teremti elő a mindennapi betevő falatot, házal az értékeivel, majd egy francia divatcég „valós” képviselőjeként árul kalapokat, ruhákat. Mikor a tönk szélére kerülnek, mindent elvesztenek egy halálugrással Nizzában kezdenek új életet. Romain szépen halad a tanulmányaiban, elvégzi a jogi egyetemet, szabadidejében írogat, hogy beteljesíthesse anyja látomásait, hogy híres író lesz és diplomata, de az ő életébe is belép a világháború borzalma. Repülőtisztként szolgálja hazáját, Franciaországot, s anyja hazafisága élteti a nehéz pillanatokban. Nehéz pillanat pedig akad bőven. Sorra halnak meg honfitársai, érthetetlen balesetek áldozatai lesznek barátai, többször csak a vak szerencse menti meg életét. Ki, vagy mi tartja meg őt a létben? Romain hiszi, hogy az a valaki az Anyja. Akár Afrikában, akár Angliában harcol, végig magán érzi anyja tekintetét, cselekedeteinek egyetlen fokmérője az anyja.

     Bármily cudar is volt Romain gyermekkora, bármily tragikus is volt a háború rémálma, könyvéből nem a kiábrándultság árad, mindent beporoz egy leheletfinom humor, az önirónia kaján mosolya. Lehetetlennek tartja az életet humor nélkül.

Ez a könyv a már-már beteges anyai szeretet tanúja. Annak a szeretetnek, amely hihetetlen dolgokra teszi képessé az embert.

„Van valami különös szépség azokon a gyermekeken, akiket nagyon szeretnek. Nem vonalak és formát teszik ezt, és nem is a ruhától vagy a hajviselettől függ. Valami csodás fény van a hajukon: a simogató kéz nyoma. Csodás fény a szemükben: anyjuk értük sírt könnyeinek fénye. És a szavukban valami megvesztegető csengés: szerető szavaknak a visszhangja.” (Kosáryné Réz Lola-Filoména)

Hozott pontszám: 4/5

A kötetért köszönet a Park Kiadónak

Park Kiadó, Budapest 2012

Eredeti cím: La promesse de l'aube

Fordította: Bognár Róbert

Ár: 3500,-Ft

Käbi Laretei-Hová tűnt az a nagy szerelem?

Drága Käbi!

Köszönöm, hogy elolvashattam a levelezésedet a te Immiddel. Ingmar valóban különleges ember volt, és kivételes élmény lehetett a vele eltöltött idő. Igazából sokkal több levelet szerettem volna olvasni. Meg akartam tudni, választ akartam én is kapni, hogy tényleg, hova is tűnt az a nagy szerelem? Fájt a szívem, amikor azt tapasztaltam, hogy te jobban szeretted őt, mint ő téged. Fájt, de én is megértettem, hogy Ingmar csak ezt volt képes adni neked. Azt írtad, hogy: "nem hiszek a hűségben, viszont hiszek az abszolúte őszinteségben. Soha nem tudok hűséges maradni senkihez....Hűnek lenni egyszerűen lehetetlen..." Azt hiszem Ingmar is ilyen volt.A lelke annyi mindenre volt fogékony, hogy nem tudott nem beleszeretni a szépbe. Igazán szeretni -talán csak Rose-t tudta. De lehet, hogy ezt csak én gondolom.

Töredékes a kép, amit a szerelmetekről olvashatok. Összességében borús. Lehetetlen volt a ti zaklatott életetekben kiteljesíteni ezt a kapcsolatot.

Ingmar a zenédbe szeretett bele. Ujjaid könnyed futásába a fekete-fehér billentyűkön. Abba, amit a zenéd váltott ki belőle. Tele volt gazdagsággal.

Mégis, én irigylem minden perceteket. Irigylem a szerelmeteket, egymás kezébe fonódó ujjaitokat. Minden gyötrelem ellenére, csodás lehetett ez az együttlét.

"...forró hullámokat akarok kelteni benned...azt akarom, hogy ...égessen a vágy!"

Hozott pontszám: 4/5

Európa Kiadó, Budapest 2012
Eredeti cím: Vart tog all denna kärlek vägen?
Fordította:Kúnos László
Ár: 2300,- Ft