Grendel Lajos-Bukott angyalok

 "Nem vagyok egyedül, az biztos, gondolta. Egy szem állandóan, az örökkévalóságból figyel. Ez a szem nem egy konkrét szem, de mindent lát, még a gondolataidat is, a gondolkodásodat is ismeri, a legtitkosabb ösztöneidet is, egy szem, amely olyan távoli, mint az Isten. Lát, de nem avatkozik közbe. A lelkiismeret azonos az Istennel, amely, egyesek szerint nem létezik. Lát, és azt gondolja, elég,ha látok, előbb-utóbb úgy is összefut minden bennem."


Grendel Lajos Pozsonyban élő felvidéki író, aki körülbelül húsz évvel ezelőtt egy író-olvasó találkozón, az egyik résztvevőtől hallott arról, hogy 1945 nyarán, a háborút követő "békeidőben" több száz pozsonyi magyart végeztek ki. Az eltitkolt tragédiáról 1998-ig nem is lehetett hallani. A Bukott angyalokban a szerző ennek az eseménynek állít emléket.

A kerettörténet nagyon egyszerű, Lőrinc felesége, Vera meghal, s a gyászoló férj Párizsban lel menedéket, ahol véletlenül találkozik egy honfitársával, aki a Párizsi Magyar Intézetben tart előadást.  Ő az Elbeszélő. A két ember egy éjszakán át tartó hosszú, megemészthetetlen beszélgetésbe kezd, mely a régmúlt időkről szól. Lőrinc elmeséli, hogy Vera tíz évvel ezelőtti halála után az apósa, Tocsek felkereste, és egy számára is hihetetlen történetet adott elő arról, hogy amikor tizennyolc évesen, 1945 nyarán visszatért hazájába, az akkor épp Csehszlovákiához tartozó Ligetfalura, akkor egy ismeretlen, Janáknak nevezett szlovák megmenti az életét. Janák felfogadja a szlovákul is beszélő magyar fiút személyi titkárának, miközben a vele hazatérő, szintén magyar bajtársait mind lemészárolják. Miféle szándékok vezérelték a férfit, istent akart játszani, szeretőt keresett, atyáskodni akart?  Tocsek egész életében a miértek után kutat, ahogy azt mi is megtudhatjuk Lőrinc elbeszéléséből. Apósa életében a megrázó történelmi fordulópontok jelentenek nagy változást, úgy, mint 1956, 1968, 1989. Ez nem csupán egy elbeszélés, hanem egy végtelen kitárulkozás, mely életgyónásba megy át. De Grendel nem áll meg itt. Nem csinál történelmi relikviát az egyénből, hanem sokkal mélyebbre megy, és az erkölcsi dilemmák sűrűjébe vezeti az embert. Amikor már megnyugodna az olvasó, hogy képes volt kvázi véleményt alkotni a hallottakról, akkor egy újabb réteget bont szét. Nem lemeztelenedés ez, hanem szétcincálás. 

Igazából engem pontosan ez a kicsit filozofikus hozzáállás fogott meg, mely egyben tükröt is tart az olvasó elé, mielőtt még véleményt merne bármiről formálni. A változás hasonló stációit járja végig  az elbeszélő is. Érdekes lépés volt a szerző részéről, az a  látszólag hanyag és kidolgozatlan húzás, melyben a történet legvégén átkeretezi az értelmezéseket, s egyben a jelent is bevonja  a nagybetűs Történelembe. Mert valóban kétféle ember van, akit figyelnek, és aki figyel. 

Jól emlékszem arra, hogy az általános iskolában, amikor terítékre került irodalomórán egy költő, akkor szisztematikusan végigvettük a verseinek nagyobb témaköreit: szerelmi költészete, tájleíró versei, politikai versei, istenes versek stb. Az istenes versek  így, vagy úgy, de mindenkinél ott voltak. Nos, ennek a kötetnek szereplői is állandóan reflektálnak a létezésüket karbantartó erőkről. Isten, lelkiismeret, erkölcs, ki az, aki figyel? Nem kis változásokon mennek keresztül, kérdés, hogy ezt nevezhetjük hitnek vagy világnézetnek? 

"Lőrinc okosabb volt, már  kisfiú korától tudott arról, hogy az Isten, ha nincs is, bizonyos esetekben nagyon is jelen van, s ő ezt úgy nevezte, hogy az Isten, akit kitalál az ember, bizonyos esetekben valósággá lesz. Szóval egyszeriben élni kezd. Olyan, mint egy Pygmalion. És attól a naptól fogva ő irányítja a cselekedeteidet, és a te dolgod vakon követni őt."

Tehát, nem csupán azért jó kézbe venni ezt a könyvet, mert megismerhetünk egy eleddig sokunk számára ismeretlen történelmi eseményláncolatot, hanem azért is, mert ismét letörölgethetjük a szemüvegünket, melyen keresztül szemléljük a dolgokat, és oly könnyen ítélkezünk mások felett. 

 

 Grendel Lajos

Hozott pontszám: 4