"Bárcsak ne feledné el sejtelmeit, bárcsak megerősödnének! Az ember ugyanis nem valamiféle szilárd és tartós képződmény (bölcsei sejtelmeinek ellenére az antik világ táplálta ezt az eszményt), sokkal inkább kísérlet és átmenet, keskeny, veszélyes híd természet és szellem között. A szellem felé, Isten felé hajtja legbensőbb rendeltetése -vissza a természethez, az Anyához pedig leghőbb vágya húzza; e két halom között lebeg élete reszkető félelemben..."
Hermann Hesse áll eddig legközelebb hozzám, mint író. (Természetesen Kőrösi Zoltán mellett)
Vannak dolgok, amik megkövülnek egy kicsit az emberben. Így ez a kedvenc dolog is. Nem is nagyon merjük ezt megkapargatni. Mert mi van, ha azóta már túlnőtt rajtunk. Ha már nem ugyanazt jelentenek a sorai számunkra, mint régen. Megdöbbentő volt számomra is, hogy most, amikor átnéztem, kiderült, hogy Hesse húsz könyvét olvastam már. De az elmúlt 8 évben csak azt a kettőt, amit idén olvastam.
A pusztai farkas újraolvasás volt. Meg merem kockáztatni, hogy több, mint huszonöt éve vettem először a kezembe. Nagyon nagy idő ez. Ráadásul épp abban az időszakban, amikor én is két világ közötti voltam.
Hesse pusztai farkasa Harry Haller, egy negyvennyolc éves, öregedő tudós ember, aki meglett kora ellenére is, két világ között ingadozó léleknek tartja magát. Érzi bensőjében az ösztönlényt, az elvonulót, a magányosat, a feloldódni képtelent, és benne él egy polgári ember, aki képes észrevenni és értékelni a rendet, és összhangot. A Harryben élő kettősség nagyon jó megjelenése a könyvben a szobájában levő káosz, és a lakhelyéül választott tüchtig bérház hangulata. Tulajdonképpen ennek a két erőnek a csatározását jeleníti meg a szerző egy lázálmos, vizionált alternatív világban, ahová Harry eljut.
Az 1927-ben megjelent könyvet a kábítószerezés bibliájának tekintették, leginkább az Egyesült Államokban, a beat nemzedék körében. Az 1969-es években havi 360 000 példányt adtak el belőle. Óriási siker lehetett. De vajon miben állt, és áll ma is a sikere?
Hesse ebben a művében egy olyan, addig érintetlen területhez közelített, ami nagyon is mindennapi életérzése az embernek. Amikor megtapasztaljuk, hogy nem alkotunk egységes arculatot, amikor ellentétes vágyak tombolnak bennünk, amikor "a jót akarom, de a rosszat cselekszem", vagy annak átélése, hogy az ember folyamatos változik. Nem nehéz egy ilyen szituációban körön kívülinek érezni magunkat, egy leszakadtnak, egy meg nem értett, pusztai farkasnak. Legerőteljesebben talán épp a kamaszkorban tombol ez az életérzés, amikor oly nagyon vágyunk a megértésre, az egységre.
Érdekes, hogy Hesse mégis egy idősödő férfit használ, aki azt gondolnánk, hogy eljutott már személyiségfejlődésének arra a szintjére, ahol kellően megtapasztalta ezt az emberi sajátosságot, és megtanulta kezelni is ezt. De nem. Épp ez mutatja a dolog horderejét. Még egy Harry Hallernek is meg kell tanítani, hogyan szabadítsa fel magában azt, amit el akar fojtani.
Itt viszont nagyon könnyen félre lehet értelmezni a könyvet. Ezt már Hesse saját korában is megélte. És eljutottunk oda, hogy másrészről, miért lehet ilyen sikeres A pusztai farkas? Ugyanis sok mindent bele lehet magyarázni ebbe a ködös, ki tudja mi a valóság és mi a képzelet világba. Mi marad a vágy szintjén, és mi valósul meg belőle?
Természetesen az én értékelésem is csak egy ilyen lehetőséget vázolt fel.
Olvassátok, és döntse el ki-ki maga, hogy mi is ez a könyv?
Nekem most mindenképp kevesebbet jelentett, mint a korábbi olvasáskor.
Hozott pontszám: 4/5
Hermann Hesse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése