2018. január 30., kedd

Ravel -Bolero

1970 12.31.
Ravel-Bolero
Karmester: Charles Münch
Charles Münch Bolerója
Újévi ajándék
Óriási fokozás, a ritmus diadala; már oly sokszor hallottam, mégis mindig az a benyomásom, most hallom először. S aztán még hetekig ott zakatol az ember fejében, meghosszabbítva a gyönyörűséget!
Bravó, Monsieur Ravel"
                              Részlet Richter feljegyzéseiből.







A Bolero 1928-ban keletkezett. Elmondható, hogy a merő véletlennek és szerencsének köszönheti létét. A szerző ugyanis egy Albéniz-zongoraművet szeretett volna eredetileg meghangszerelni Ida Rubinstejn számára, de a művet egy másik zeneszerző már jogilag lefoglalta magának. Ekkor született meg Ravel új terve: egy olyan mű koncepciója, amelyben ugyanaz a téma ismétlődik egyre nagyobb hangerővel, s mindig más és más hangszereléssel, a ritmus megrögzött állandóságát pedig a pergődob ütései alkotják. A mű először 1928 novemberében hangzott föl először, s éppen lenyűgözően eredeti gondolatai miatt ellentétes reakciókat váltott ki: egy nő például egyenesen kijelentette, hogy a szerző bolond. A művet később Toscanini vitte a világsikerig, bár Ravel mindig is ellenezte az olasz dirigens túlságosan gyors tempójú felfogását.
Az alkotás mára ugyanolyan tananyag a zeneszerző-hallgatók számára, mint Bach Kunst der Fuge című műve. A Bolerót már bemutatásának idejétől kezdve balettváltozatban is rendszeresen előadták. (wikipédia)


Emlékeim szerint Vaszary Gábor -Csak Te című könyvében is előfordul a darab, elég érdekes formában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése