Ez a gyermekkönyv nem mesekönyv.
Egy nagyon szép és igényes példája a gyermekek gyászának feldolgozását elősegítő köteteknek. Mindvégig azt éreztem, hogy a szerzőnek van mondanivalója.
Az elmúlt időszakban többször olvashattatok nálam a veszteségekről, és feltett szándékom, hogy átnézzem az összes olyan kiadványt, ami a gyermekeknek segíthet ezek feldolgozásában. Az, hogy levelet írjunk annak, aki már nincs velünk, de szeretnénk, ha itt lenne, az minden gyászterápiának a része lehet. A kötet pontosan egy ilyen hosszú levelet oszt meg velünk.
"Kedves Apu! Margó vagyok, a te kis angyalod. Kedvem támadt írni neked,
úgyhogy ma délelőtt, a reggeli után odaültem a kék íróasztalomhoz. Sose
írtam még levelet. Kérlek, ne nevess ki nagyon, amikor olvasod!"
Kezdi levelét a tengerparton, nagyszüleinél nyaraló kislány, majd a mindennapi élményeit osztja meg apukájával. Olyan szépen elegyedik a hiány és a lassú feloldódás a könyvben, ahogyan telik az idő. Bátran, de tapintatosan írja le, hogy anya szomorú, nem nevet, nagyok rá a ruhái. Aztán valahogy bicegőn elkezdenek élni. A nagymama próbálja átvenni a feladatokat, de ezt is olyan kedvesen és puhán, hogy szinte senki észre sem veszi. Majd Margó megosztja apukájával, hogy van egy új barátja, Leo. A kapcsolatuk megváltozása, jól ábrázolja, ahogyan a kislány lassan gyógyulni kezd saját gyászában. Leot végül beavatja a titkába is.
A történet hitelesen mutatja be a gyermeki gondolkodás sajátos vonásait. Margó úgy véli, hogy apa néha meglátogatja, amikor ő alszik. Ha ajándékot hagy ott neki, majd elviszi magával. Az elengedés állomásai ezek.
Az IBBY-díjas kötet fordítását Tóth Krisztinának, illusztrációját pedig Stéphane-Yves Barroux köszönhetjük. Ezek a képek éppen olyan lágyan illeszkednek a kötetbe, mint amilyen empátiával kezeli a szöveg a gyászt. A pasztell színek visszafogottsága nyugtatóan hat az olvasóra, még a szomorúság ábrázolása is inkább együttérzést, mint borongást okoz.
Mindenképp figyelemreméltó kötet, őszintén ajánlom!
Hozott pontszám: 5
Stéphane-Yves Barroux- Neked írok, Apu! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése