Most olvastam el először Nádas Péter életrajzát. Illetve azt, amit a wikipédia jegyez róla. Részleteket tudtam belőle, de így egyben, folyamatában soha nem láttam őt. Most is csak azért néztem utána, mert a Biblia című könyvét mindössze húsz évesen írta, és próbáltam elhelyezni ezt a remekművet valahogy az életében.
Nádas Péter 1962 karácsony másnapján fejezte be a történetet, mely az Új Írásban jelent meg elsőként 1965-ben, s kötetként 1967-ben. Majd ötven évet kellett várni, hogy újra kiadják, mely ugyanolyan tökéletesen hat, mint hajdanában.
Mi adja az olvasónak a tökéletesség érzését?
Nekem elsősorban a masszív kereksége. Minden szó, mozzanat a helyén van, mint amit oda teremtettek. Elsősorban a szöveg összetartozása kapcsán éltem meg ezt a tökéletességet. De a cselekmény is hasonló egységként jelenik meg számomra.
A főszereplő egy 12-13 év körüli kisfiú, akinek szemén keresztül követjük az eseményeket. A hegyen, valószínűleg a Sváb-hegyen él szüleivel és nagyszüleivel, az 1950-es években. A szülők személyéről csak annyit tudunk meg, hogy egy jól behatárolt ketrecben lépkednek, valószínűleg a Rákosi-rendszer gépezetének valamilyen pártalkatrészei. Pontosan kiszámított lépéseket tehetnek balra vagy jobbra. Érdekes, hogyan hozza be ezt a jelentéstartalmat a szerző 1962-ben!
"Anyámék későn jártak haza. Nyolc, kilenc óra is volt, mire meghallottam a
kocsi ajtajának puffanását, aztán a kapu nyikorgott keservesen, és a
lejtős kerti úton koppantak anyám rövid lépései."
Kocsival hozzák a szülőket, akik esténként munkáról, politikáról, munkatársakról beszélgetnek. Márványoszlopokkal tagolt óriási villában élnek. Ebben a környezetben pedig megszületik a fiúban a mindenhatóság életérzése. Erejét és hatalmát próbálgatja. Kamaszos kíváncsiságát a korlátok feszegetésében éli ki. Amikor a családhoz kerül Szidi, a falusi cselédlány, az egyensúly megbomlik.
Nádas prózájára már itt is jellemző az a nagy fokú érzékenység, amely nem kell, hogy kimondjon dolgokat, elég, ha a környezeti eseményeket és rezdüléseket helyezgeti. Órákig lehetne azt elemezgetni, hogyan ér el hatásokat. Számomra a kisregény csúcspontja a 10 fejezet, a vasalás jelenete, mintha minden efelé vezetné az olvasót. Itt szakad szét a lánc, aminek szemeit fel kell majd szedegetni.
De nem csak a felnőttekkel való kapcsolatát feszegeti Gyurika, a főszereplő fiú, hanem a szomszédban lakó lánynál, Évánál is ellenőrzi a határokat. De arra nem számít, hogy a leány ugyanezeket a köröket futja. Hátborzongatóan feszülnek egymásnak az érdekek. Ugyanazokkal az eszközökkel tartják egymást sakkban. A titokzatos, fekete autó átsuhanó árnya még az olvasóban is feléleszti a fenyegetettség érzését.
A történet alakulása és lezárása azonban egyfajta trónfosztási ceremónia, ami számomra meghatározni igyekezett azt is, hogy miről kell szólnia a kisregénynek. A lecsapott vég mindenképp elgondolkodtató. Ahogy éppen tegnap említette Vámos Miklós a Könyvfesztivál Irodalmi gyóntatószék előadásán, egy regény kész állapotában is csak 50 százalékosan van kész, innen jön az olvasó, a maga 50 százalékával.
Egy varázslatos helyen, a Gyopárosi-tó mellett olvastam el egyvégtében a könyvet. De nem ez a különleges környezet, hanem a mű csendes tökéletessége mondatja azt velem, hogy minél többen olvassátok el, mert megéri! Kicsit belepirultam, de megérte.
Hozott pontszám: 5
Látkép olvasásom közben
5-ös.
VálaszTörlésA könyv mindenképp :)
VálaszTörlésKíváncsi lettem :) Köszönöm az ajánlásod! Elolvasom.
VálaszTörlés