Az ember önbántalmazó magatartása egyáltalán nem ismeretlen fogalom. Anélkül, hogy mélyebb pszichológiai boncolgatásba belemennék, azért jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek nem kis százaléka hajlamos erre. Persze vannak kiélezett helyzetek, labilisabb korszakok, amikor hajlamosak vagyunk különböző okok miatt bántani magunkat. A legismertebb tényező, talán önmagunk megbüntetése. Az önsanyargatás már a középkori szerzetesi élet egyik gyakran felbukkanó motívuma volt. Máig emlékszem, amikor másodikos koromban először olvastam Árpádházi Szent Margitról, aki sündisznó bőrrel ostorozta magát. Az eszközök tárháza szinte végtelen. Bizonyítja ezt a Sebek című könyv főszereplője, a tizenöt éves Gabi is, aki nem képes feldolgozni egy problémát, szenved tőle, és rossz megoldási stratégiát választ.
A kamaszoknál, és főképp a lányoknál, sajnos egyre gyakrabban jelenik meg ez az ijesztő magatartás. Falcolás néven vált ismertté, amikor az illető a testén, bármilyen tárggyal bevágásokat ejt. A bőrön ejtett jelek az emberiség számára mindig is fontosak voltak. Nincs is annál kézenfekvőbb, hogy oda jelezzünk, ha azt akarjuk, hogy észre vegyék. Azt tapasztalom, hogy iskolánként mindig van minimum egy-két ilyen felbukkanás. Sajnos már 13 éves kortól, tehát a kamaszkor korai szakaszában megjelenik. Ezért is volt számomra fontos elolvasni ezt a könyvet.
Gabi szüleivel él együtt, akik egy kocsmát üzemeltetnek. Életük szorosan összefügg a vállalkozásukkal, ott is laknak a bolt felett. Bármennyire is fontos számukra lányuk, óhatatlanul háttérbe szorul olyankor a vele való foglalkozás. Sajnos a kamaszt rosszkor éri egy veszteség, és úgy tűnik, hogy nem tud ebből kilábalni. Elkezd sebeket ejteni magán. Megvágja karját, combját, lábát. Pengével, csattal, vagy ami a keze ügyébe kerül. A sebeket újra és újra kikaparja. A kiserkenő vér látványa adja meg számára azt az elégtételt, amire vágyik. A sebek okozta fájdalom, ami napokig érezhető számára, újra és újra emlékezteti őt bűnösségére, arra, hogy megérdemli a fájdalmat. Ez lassan már mindenkinek feltűnik, pedig ő pont az a titkolózó fajta, aki magába akarja fojtani a dolgot. Emellett, amikor jobban van, megjelenik a bűntudat, tette miatt. Ördögi körbe keveredik. Miközben tanúi lehetünk önpusztításának, lassan a múltban gyökerező miértekre is fény derül.
Sokat kell hallani erről a jelenségről, hogy legalább körülbelül meg tudjuk érteni szenvedő fiataljainkat. Fontos tudatosítani, hogy az önmagukat éheztetők, csipkedők, ütögetők, hajtépők, falcolók, égetők, szúrók, vágók és még ki tudja milyen önkínzást alkalmazók, nem elmebajosak, hanem a felgyülemlett stressz levezetésének egy rossz módját választották.
A könyvben elkísérhetjük a lányt ezen az úton. Az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket.
Bár a történetet a képzelet szülte, de nem alaptalan. A szerző középiskolai, nevelői tapasztalataiból merített, amikor az öncsonkítás témájához nyúlt. Az utószóban ő is hangsúlyozza, hogy azoknak a fiataloknak, akik ezzel küzdenek, segítségre van szükségük, hogy a lelki sebeiket meggyógyítsák, mert csak úgy hegedhetnek be a külső jegyek is.
Bár a téma fontos, és az ábrázolása is egészen emészthető formájú volt, sajnos mégsem sikerült igazán feszesre a cselekmény alakítása. Aránytalanságokat éreztem a kamaszkori szülő-gyerek viszony, a veszteségfeldolgozás, a szülői sebek motívuma között. Nagyon elnyújtottá vált az egész, miközben a belső vívódások erőtlenek voltak, csak a kitörési pontoknál érezhettük, hogy itt nagyobb mélységek vannak. Egyes szám első személyben íródó könyvnél azért, ez elvárható volna. De ettől eltekintve érdekes mű a Sebek, még ha nem is egy kellemes olvasás. Ha ettem olvasás előtt hányingerem volt, ha nem ettem, akkor meg majdnem elájultam. Szóval tényleg nem egy kellemes történet.
Az önbántalmazás hosszú távon nem oldja meg azt a problémát, amitől szenved az illető. Segítséget kell kérni! Minél hamarabb! Magyarországon az alábbi szervezetekhez lehet azonnal fordulni:
A könyvben elkísérhetjük a lányt ezen az úton. Az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket.
Bár a történetet a képzelet szülte, de nem alaptalan. A szerző középiskolai, nevelői tapasztalataiból merített, amikor az öncsonkítás témájához nyúlt. Az utószóban ő is hangsúlyozza, hogy azoknak a fiataloknak, akik ezzel küzdenek, segítségre van szükségük, hogy a lelki sebeiket meggyógyítsák, mert csak úgy hegedhetnek be a külső jegyek is.
Bár a téma fontos, és az ábrázolása is egészen emészthető formájú volt, sajnos mégsem sikerült igazán feszesre a cselekmény alakítása. Aránytalanságokat éreztem a kamaszkori szülő-gyerek viszony, a veszteségfeldolgozás, a szülői sebek motívuma között. Nagyon elnyújtottá vált az egész, miközben a belső vívódások erőtlenek voltak, csak a kitörési pontoknál érezhettük, hogy itt nagyobb mélységek vannak. Egyes szám első személyben íródó könyvnél azért, ez elvárható volna. De ettől eltekintve érdekes mű a Sebek, még ha nem is egy kellemes olvasás. Ha ettem olvasás előtt hányingerem volt, ha nem ettem, akkor meg majdnem elájultam. Szóval tényleg nem egy kellemes történet.
Az önbántalmazás hosszú távon nem oldja meg azt a problémát, amitől szenved az illető. Segítséget kell kérni! Minél hamarabb! Magyarországon az alábbi szervezetekhez lehet azonnal fordulni:
116 111
137-00
hétköznap 17-21 óra között
Hozott pontszám: 4
Eve Ainsworth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése