Nagyon bátor húzás volt a szerzőtől ez a könyv. Ez az első, ami eszembe jut.
Én biztosan nem olvastam volna végig, ha a moly-on nem kap ilyen jó kritikát. Száz oldalig tömény szenvedés volt számomra. Azt sem tudtam, hogyan hátráljak ki belőle. De az értékelések egybehangzóan azt mondták, hogy érdemes folytatni.
Szendi Nóra regényének főszereplője -már, ha nem túlzás szereplőnek mondani valakit, aki nagyjából úgy sodródik az életben, mint egy uszadékfa-, egy harmincas éveinek elején járó, markánsan antiszociális férfi. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de mégsem E/1 személyből, hanem megmaradunk a távolságtartó harmadik személynél. Munkája épp nincs, egy aluljáróban dekkol, nézi az embereket, meg banán címkéket gyűjt, meg pornóval múlatja az időt. Egyik nap rosszul lesz, a kórházban tér magához. Na, ezen a ponton már reménykedni kezdtem, hogy akkor beindulnak az események. De nem. A majdnem végzetes eset is csak méla közönyt vált ki belőle.
Tehát nem körülötte, hanem benne van a nihil, - állapítottam meg. Már lassan nem is reménykedtem semmiben, amikor barátunk végre tesz valamit. Elmegy egy esküvőre, ahol megismerkedik egy lánnyal, és végre valami igazi hatással lesz rá. Ettől a ponttól kezdve lényegesen könnyebb volt mindent elviselni.
Mert, hogy van mit. A sorvasztó semmin túl, a könyv rendkívül trágár nyelvezettel bír. És nem is csak a szókészlete, hanem a gondolatai is megbotránkoztatóak. Ha valaki arra vállalkozik, hogy belehelyezkedik egy ilyen figura alakjába, akkor annak, ahogy a népdal is mondja: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!" Szendi Nóra pedig leszáll oda. Olyan elképesztően hiteles személyt alkot meg, amilyennel Félix Krull (Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai) óta nem találkoztam. Itt érzem annak a kockázatát, hogy kortárs magyar irodalmat olvasó közönség elé kerül ki egy ilyen, borzalmasan egyszerű, igénytelen világ. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a társadalom egy vastag része ilyen szinten tolja az életét. Az idegesítően hosszú Való Világ valóság show részletek is ugyanezt a célt szolgálták. Ahhoz, hogy igazán hasson a szöveg, ezeket is el kell olvasni.
A történet legvégén érdekes csavart vet be az írónő, amiért hála és köszönet neki, mert megajándékoz egy piciny reménysugárral.
Még nem tudom eldönteni, hogy mi az, amit ez a könyv adott nekem, de az biztos, hogy az írói képességéről meggyőzött a szerző.
Hozott pontszám: 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése