Abgarjan, Narine -Égből hullott három alma

Életemben nem hallottam a Jasznaja Poljana irodalmi díjról, melyet Narine Abgarjan 2016-ban elnyert, de az biztos, hogy ez a könyv minden díjat  bezsebelhetne, az én személyes kitüntetésemet meg is kapja!

Az örmény szerző saját felmenőinek világába meríti bele olvasóját. De ez nem egy egyszerű vízzel leöntéses keresztelés, hanem a tűz és lélek beavatása. Az eszköze pedig nem más, mint a szavak hatalma, de azt a legszélesebb és legmélyebb mértékig kihasználja. A legkeserűbb realitásba beleszőtt mágia tündérfonalának segítségével kiemeli az emberi létezést, annak csupasz földi valóságából, és isteni magaslatokba emeli. De miért is ne tenné, hiszen az írónő létezése már maga a csoda, az isteni elrendelés oka. 

Az ötvennyolc éves Anatolija halni készül. 

"Pénteken, nem sokkal dél után, amikor a nap átbukott a zeniten, és méltóságteljesen a völgy nyugati széle felé gördült, Szevojanc Anatolija lefeküdt meghalni.” 

Szépen kikészíti a halotti ruháját, elrendezi a környezetét, felfekszik ravatalos ágyára, de  a halál csak nem jön. Helyette azonban jön más. A hatvanhét éves Vaszilij személyében élete legszebb és legvarázslatosabb élménye, egy szerelem. A pár kapcsolatának tükrében megismerjük múltjukat, s az ő múltjuk az örmény nép múltja. Háború és éhínség, kihalás szélére sodródó közösség, és ebbe a pusztulatba beleszülető remény magja, maga az élet. A hegyvidéki, köd lepte falu életét átlengi a mágia, és Abgarjan prózája ettől nem csupán a marani nép történelme, hanem ontológiai magyarázata. Hogyan is képes létezni, létben maradni ilyen megpróbáltatások közepette ez a nép? 

A kötet első nagyobb egysége Anatolija és Vaszilij története, mely után kisebb írások találhatóak. Bár itt egy másik időszakba lépünk, kicsit nyersebb és zordabb körülmények uralkodnak, mégis ugyanannak az éremnek egy másik felét láthatjuk. Itt kevesebb hangsúly pihen a misztikumon, és nagyobb teret kapnak a természeti képek, az illatozó fűszerek, a dús levű gyümölcsök, a napszag és esőillat. 

Varázslatos ez a könyv, maga a csoda. Mert nem elég, hogy lélegzetelállító a szövege, de ezen felül saját életünk nagy kérdéseire is válaszol; van-e még nyitva ajtó, kapunk-e még lehetőséget, van-e értelme annak, hogy vagyunk, miért csap olykor arcul az élet. A remény könyve!

Kedvenc lett! Őszintén ajánlom mindenkinek, aki hajlandó elvarázsolódni!

Hozott pontszám: 5*

Narine Abgarjan

"Az éjszakai eső áztatta kert ilyenkor ködlepelbe burkolózik – a köd rátelepszik a fák hegyére, vattacsomóként ül a ciprusok mohás ágain, átsejlik a hatalmas birsalmafa ágai közül –, a sárga színű, érdes héjú termések élesen kiütköző zárványként hatnak a tejfehér takarón."

"A világ gyönyörű volt és békés, ünnepelt, dalolt, olyan volt, mint egy kipihent, jól táplált és megfürdetett csecsemő. Az éltető levegő finoman megcsendült, kicsordult és lecseppent."

"– Aztán begyújtottam a tűzhelyet. Föltettem főni a krumplit. És utána tudjátok, hová mentem?
– Hová?
– Sárga boglárkát szedni. Szedtem egy egész csokorral. Aztán leszedtem a szirmait, és megfűszereztem vele a krumplit. Azt hittétek, hogy ez vaj? Szó sincs róla. A hegyekben nem vajon főznek, hanem virágokon. Világos?
– Világos – válaszoltuk teli szájjal."