A tizenhat éves fiú utálta a nevét. Utálta, mert az volt az apja neve is. Az apjáé, aki elment, amikor ő még csak másfél éves volt. De itt hagyta a nevén kívül az anyját is, s végül is a mostohaapját is neki köszönheti.
Utálta a nevét, utálta a mostohaapját, utálta az anyjával való kapcsolatát. Talán a sulit nem. De a sok lelkét mérgező dolog kipárolgásának mégis az lett a színtere. A végtermék, a hét tárgyból való bukás pedig mindenki számára szemet fog szúrni, aki eddig fejét homokba dugva, nem akart szembenézni a kamasz sebeivel. Amikor már minden elromlott, ami csak el tud romlani -hiszen nem elég az otthoni gubanc, a teljesítményromlás az iskolában, még a hőn szeretett lány is visszautasítja-, akkor nincs más hátra, mint előre. Meg kell szökni. Szökni az életből, vagy szökni ebből az életből. Főhősünk, aki mondjuk már el is híresztelte a koleszban, hogy meglép, nem is tehet mást, mint hogy elmegy. Egészen Ausztriáig menekül, ami azért nem tűnik annyira óriási teljesítménynek, hiszen vagy húsz kilométerre laknak a határtól. De ez nem is fontos, hanem a lényeg, maga a tett. A merészség, a vagányság. Mindez 1990-ben, amikor már kicsit szabad, de még nem tudni, hogy mit is szabad kicsit. A fiú stoppol, nélkülöz, éhezik és szomjazik, sóvárog szerelme után, de leginkább egy ritka kincset birtokol, megtapasztalja a szabad döntés mámorát. Térben csak ezt a húsz kilométert teszi meg, időben csupán két hetet, na de a szabadság megtapasztalása mérhető-e?
A történet rendkívül egyszerű dologról szól, a felnőtté érés első szárnypróbálgatásáról.
Novics János elég sokáig húzta saját történetének megírását. Mégis a majd harminc évvel korábbi esemény ma is működik. Egyrészt azért, mert maga a téma vonzó. Kicsit Zabhegyező, kicsit Keraouc Úton életérzése, vagy Jon Krakauer vadon élménye. Másrészt a szöveg teljesen hitelesen hat. Pont olyan, ahogyan egy tizenhat körüli srác gondolkodhatott. Minden bénázása, szánalmas kísérlete, félmegoldása a hitelességet hangsúlyozza. A szöveg maga egyszerű, szépen lekerekített, jól csúszik, semmi felesleges nincs benne. Kellemes volt olvasni. Nagyon szívesen olvasnék tőle a jövőben is.
Azóta is sokszor kérdezték a szerzőt, hogy végül is miért tette? Lázadásból, vagy útkeresés okán, vagy a szerelem miatt? Ahogy ő is elmondja, hangzatos lenne a rendszerváltásra hivatkozni, de nem állnak ilyen vérszomjas okok a szökése mögött.
Látnunk kell, hogy a dolgok néha csak úgy összeállnak. Miért lesz valaki öngyilkos épp akkor, épp azokért a dolgokért? Miért adja fel valaki a küzdelmet akkor, amikor? Ez nem gyávaság, vagy bátorság kérdése szerintem. Ez az egyedi tűréshatártól függ.
Néha menni kell.
Nekem is megvolt a magam menekülése, lányos verzióban. Csak két évvel hamarabb születtem, mint Novics, és két évvel később történt az, hogy elhagytam az országot. De Németországig meg sem álltam. Persze, nyelvet mentem tanulni. Hát persze.
Néha menni kell!
Néha menni kell!
Hozott pontszám: 5
A szerző honlapjáról
No, itt egy csipet Annamarie-ból...
VálaszTörlés