Ulickaja, Ljudmila - A lélek testéről

Igen, ez kellett nekem. Már olyan régóta szükségem volt valami ilyesmire. Van az írónőben egy olyan plusz, ami a legtöbb esetben megérint bennem egy láthatatlan szálat, ami csak keveseknek sikerül. Olyan nektárral etet, ami csak úgy csurog át belém, megfoghatatlan, mint a fény, a zamat vagy a vitamin.

A kötet 11 novellája a lélek anatómiáját kutatja, hol van a lélek határa, van-e egyáltalán ilyen? Ezért szinte mindegyik írás központi kérdése az élet vége, a halál. 

A szerző két blokkba csoportosította a novellákat, a "Barátnők" és "A lélek testéről" ciklusba. Mindkettőt egy Kántor Péter által fordított Ulickaja vers vezet be, ahogy jelezve is van, Előszó helyett. 

A "Barátnők" bevezetője a "Nekem nem kellenek mások" vers a nőket prózai valóságukban ábrázolja, mellőzi a költői árnyalást, kicsit kopogósak, nyersek sorai. Így terel rá rögtön az első, a szó nem éppen hagyományos értelembe vett barátnői történetére, a  Sárkány és Főnix-re. A pár egyik, haldokló tagja, dacolva a lélek határával, egy másféle határt is kutat; miért nem tudnak leülni végre egy asztalhoz a két család tagjai, örmények és azeriek? Ugyancsak az élet végét akarja szabályozni  a második történetbeli Alisza, akinek rá kell jönnie, hogy az életben sokszor több van, mint azt halandó eszünkkel elgondolnánk. Olyan tartalékai vannak az embernek, és a sorsban is oly végtelen erő lapul, amit nem is hinnénk. Az "Egy külföldi nő" című novella picit kilóg számomra a kötet egységes hangulatából, talán nagy léptékűsége okán, vagy mert nem oly módon keresi a lélek természetét, mint a többi mű. Ettől függetlenül maradandó élményt jelentett számomra Lilja tudatos és kitartó alakja. A ciklust záró novella az "Áldottak mind, kik..." egy lánytestvérpárról szól. Egymáshoz és anyjukhoz való viszonyáról, életük terhéről, s egyben a női szerepek ütközéséről.

Ahogy írtam, a második blokkot is egy vers nyitja meg, az "Egyetlen leckéből sem okultál..." című, szerintem ismét kemény hangú, a záró epizódhoz érkezőt megszólító, összegző költemény. 

"Véget ér a szünet,

kezdődik a harmadik felvonás.

Minden megvolt; az utolsó rák és az első kék folt.

Minden elfolyt; a lépes méz a lépből, a genny a sebből...."

Így érkezünk el a kötet legemelkedettebb írásához, az "Aqua allegoria" címet viselő novellához, mely a magyar kiadás borítóját is megihlette. Szonya Szolodova metamorfózisa az, ami leginkább meg tudta ragadni a lélek testét. Szonya fokozatosan válik le az anyagi világról, elválik férjétől, lebontja maga körül a sültzsírszagú életet, a padlóeresztékből is kitakarítja a zugban porladó korábbi életét. Végül csupán almát vesz magához egészen addig, amíg át nem lényegül. Óhatatlan, hogy ne jusson az ember eszébe Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. A két alkotás összecseng, kiegészíti egymást számomra. Nem is csodáltam, hiszen a könyvet fordító Morcsányi Géza, a film férfi főszereplője. Az ezt megelőző írás pedig a "Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek"  eleve egy vágóhídon játszódik, akárcsak az említett film. A novellában csodálatos módon jelenik meg a mágikus egymásba születés, a test és a lélek egymásba olvadó membránja. Az egyik legkedvesebb írás volt számomra. Akárcsak az "Ember, hegyi tájban", ami abból a szempontból kilógott a sorból, hogy főszereplője férfiember, a fotográfus Tolik. Édesanyja Valentyina foglalja keretbe fia életét, lelkének csodás barangolását. Nemcsak a zárómozzanat okán meghatározó novella,  hanem hangulata is kivételes, melyben a magány olyan különleges, belső utakra vezeti főszereplőjét, ahonnan egyedi kilépés is várható. 

De a többi írás is bővelkedik érdekes, mágikus szálakban, jelen van az öregedést kísérő emlékezet elvesztése éppen úgy, mint egy valaha élt angyal boncolása is. 

Izgalmas módon keveredik a kötetben az ember testi és lelki valósága. Számomra mindegyik novella egy izgalmas kísérletet jelentett a megfoghatatlan, szavakba és képekbe öltésére. Hiszen hogyan ragadható meg illékonyságunk, a megmagyarázhatatlanhoz legközelebb álló valóságunk, a lélek természete.

Hozott pontszám: 5* Kedvenc lett. 

 Ljudmila Ulickaja

"Így kezdődött a szerelmük – zuhanás az ifjúságba és véletlen érintéstől, első csók a lépcsőház sötétjében, a meglepődés heve, a hirtelen föllobbanó teljes bizalom Alisza lelkében egy férfi iránt…

És Alisza többet bízott erre a férfira, mint amennyit a nők ifjúkorukban szoktak – nem az életet, hanem a halált."

"Ahogy közeledett, Szalih észrevette, hogy a lányon is szemüveg van, amitől váratlan gyöngédséghullám öntötte el, annak az érzete, hogy van bennük valami közös.(…)
Lilja szemüvegében annak a jelét vélte fölfedezni, hogy ebben a lányban nincs semmi csalás."

"Hatalmas szépség volt ez, amiről gyanította, gyanította, hogy létezhet, ahogy ült a könyvtárában, az új szerzemények osztályán, de nem gondolta volna, nem remélte, hogy egyszer itt fogja találni magát, és most csordulási, saját határait sem érzékelve megtelt boldogsággal, mert megérezte, hogy ide örökre be van fogadva, és amit a legjobban szeretett az életben – tanulni, új dolgokat megismerni, a tudását kiterjeszteni a beteg, túlterhelt, munkában megfáradt tudata számára még befogadható, legtávolabbi pontokig –, mind megadatott neki, most és mindörökre."