A végtelen kiszolgáltatottság történeteit fűzte fel a szerző egy ívre, azokat az eseményeket, ahol olyan egyedül vagyunk, mint a pokol legmélyén, a magány magánzárkájában. Emberi szenvedésünk kínjai szembesítenek leginkább megoszthatatlan érzéseinkkel, egyedüllétünkkel. Főhősünk életének egyetlen blokkja is elég lenne ahhoz, hogy meghűljön bennünk a vér és sírva meneküljünk, de legalábbis becsukjuk a könyvet. Van mégis valami ebben a történetben, ami beránt és nem enged. Egyrészt a szerkesztés okán érezzük, hogy mi minden túlélhető, másrészt az önreflexió cinizmusa segít levegőt venni ott, ahol szinte elfogy belőlünk a szusz. Nevetni persze nem tudunk, de van az életnek olyan időszaka, amikor annyi is elég, hogy túléljünk. Ezekkel a helyzetekkel nézünk farkasszemet Keresztury Tibor írásában, amiben bőven találunk önéletrajzi részleteket. A fiktív elemekkel tarkított élet legmélyén végtelen őszinte gondolatok terülnek szemünk elé. Egy parttalan szenvedésfövenyt látunk, ahol a depresszió, a függőség, a fájdalom, a gyógyíthatatlan és lassan pusztító betegség árnyékol be mindent. Ezekben a kietlen helyzetekben egyetlen kiút marad, a címben megadott hűlt hely. Ami volt, de már nem vagyok ott.
A gyermekkor sokkoló, a hihetetlenségig túlzó szélsőséges nyomora helyén hiába keressük a hajdani kisfiút, már nincs ott, hűlt helye. A pszichiátria bénító tébolyában sem találjuk, mint ahogy a kórterem, a kocsma sem otthona már. Ezer tévút, ezer lehetőség, ezer "ha".
Találva érezheti magát az olvasó, hiszen ki nem nézett még a reménytelenség mélységébe, s ki nem látta önnön torzóját a fodrozódó víztükörben? Nem könnyű olvasmány - ezt én is éreztem. A történet bár időben ugrál, a lazasága ellenére koherens egységet alkot a szöveg. Jót tett neki ez a tagoltság, levegőt engedett az olykor szinte elviselhetetlen szenvedésbe. Harminc oldalon keresztül olvasni azt, hogyan képes végül egy nyamvadt kispárnát a dereka alá betenni főhősünk, egyszerre okoz katarzist és döbbenetet. Csak az utolsó oldalon tudjuk kifújni magunkból azt a levegőt, ami a kínlódás bordái közé szorult, ami végre minket is szabadon enged, hiszen hűlt helyünk a világban.
Hozott pontszám: 5
Fotó: Valuska Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése