Át meg átírom fejben, papíron, monitoron, amit ezzel a könyvvel kapcsolatban ki szeretnék emelni. Fényreklámként úszik a látóterembe a kérdés, hogy:
"Végül is, mit akarsz elérni, mi a célod ezzel az ismertetővel?"
A célom pedig önző, amit tiltunk és javasolunk, a párkapcsolatokban legalább is ez alap, hogy ne akard a másikat megváltoztatni! Most pedig mást sem akarok, csak azt, hogy változzatok meg, te is, ti is, én is, mi is!
Andri Snær Magnason is ezt akarja, de ő 300 oldalt, tudományos magyarázatokat, fotókat használ hozzá.
Ez a könyv arról a jövőről beszél, ami a gyermekeinkre és unokáinkra vár. Nem fantasy, hanem tények, adatok alkotta jövő. Számok építik fel, vegyi értékek, melyben a CO2 az egyeduralkodó.
Izlandon járunk, ahol a természet sokkal közelebb áll az emberekhez. Ez egyfelől kivételes szépségekkel ajándékozza meg őket, másfelől hamarabb és élesebben látják meg a pusztulását. Az egyetlen szemüveg, ami árt, a nagyvárosok ostoba kényelembe butító napszemüvege. De Izlandon még láthatsz enélkül az okuláré nélkül. És mit látsz?
Például olvadó gleccsereket.
Ennek a nyomvonalán indul el a szerző, hogy végigjárja a klímaváltozás apró jegyeiből összeálló nagy egészet. Nagyszülei az 1956-os nászútjukat a Vatnajökullön jegén töltötték, most pedig úgy tűnik, hogy 50 év múlva a gleccserek nagy része eltűnik, és 150 év múlva semmi nem marad belőlük. Aztán Magnason rátér a másik kardinális problémára; a "tengerek savasodására", ami a legnagyobb léptékű geológiai jelenség az elmúlt 50 millió évben. Itt lép be az idő fontossága. Rémisztő tények következnek. Egyszerre kavarog bennem düh, kétségbeesés és tenni akarás. Ordíthatnéka támad a nyájas olvasónak is, aki kényelmes foteljében terpeszkedik, miközben apró lépésekkel folyamatosan tesszük tönkre azt, ami évmilliókon keresztül működött. A korallzátonyok sorsa sem sokkal szívderítőbb:
"Mi vagyunk az a nemzedék, amely úgy döntött, hogy feláldozza a korallzátonyokat."
A vicc az, hogy a korallzátonyok problémája csupán az 1 százaléka ennek az egész problémahalmaznak.
Viszonylag diszkréten szóba kerül a fogyasztói társadalom által generált használati normák kérdése, hogy az új, kényelmes világ mennyiben járul hozzá a klímaváltozás jelenségéhez. A végtelen mennyiségű műanyag termékek szaporodó száma, a végeláthatatlan szeméthegyek növekedése mellett csak egyetlen dolog fogy, az oxigén. S közben telik az idő. Az idő, melyet a szerző nem években mér, hanem generációkban. Tapinthatóvá válik ezáltal minden. A könyv rendkívüli személyességét a saját családtörténetekhez való kötöttsége adja. Mégsem egy legendárium, de még csak tudományos tanulmánynak sem nevezném, hanem mindez egyben. Így válik sorsunkká a klímaváltozás, mert az adatok sora és mértéke feldolgozhatatlan. Csak amit a szerző megtapasztalt a Okjöküll gleccser eltűnése, a létfontosságú, szenet megkötő mocsarak lecsapolása Izlandon, -melynek összhosszúsága 33 000 kilométer-, már ezek is kijózanítóak.
Úgy tud szenvedélyes lenni Magnason, hogy hangvétele mindvégig higgadt, de összességében mégis hatalmas erejű indulatot indukál az olvasóban. Észszerű, kivitelezhető megoldások is bemutatásra kerülnek a kötetben, és megfogalmazódnak olyan aprócska vágyak, hogy miként maradhatna 2 C fok alatt az átlag hőmérséklet emelkedés. A tudomány és a családtörténet elegyébe harmadikként bekerül még a Dalai Láma is. Ennek a két kiemelkedő jelentőségű találkozásnak fontos szerepe van a mű szerkezetét tekintve.
Tragikus dolgokról van szó az Időről és vízről című könyvben, mégis minden fenyegetettség ellenére Andri Snær Magnason bízik az emberben és azt reméli, hogy ameddig az elmúlt majd száz év a kirobbanó technikai fejlődésről szólt, addig a 21. században utol érhetjük magunkat. Valahol úgy érzem, hogy nem fog senkit közömbösen hagyni, ha elolvassa ezt a kötetet, mindenki a maga módján elgondolkodik, hogyan járulhat hozzá a Föld sebeinek gyógyításához. Ezer kifogást hallani az emberek szájából, hogy miért ők csökkentenék az ökológiai lábnyomukat, milyen apró fogaskerekek vagyunk a majdnem nyolc milliárdos emberáradatban, de az összes apró cselekedet a mi hozzáállásunknak és szándékunknak a lenyomata, ez pedig jelen pillanatban a legtöbb, amit kifejezhetünk. Arról pedig, hogy miket tehetünk meg a bolygó fennmaradása érdekében, szerintem már bőven hallottunk.
Hozott pontszám: 4/5
Andri Snær Magnason
Fotó: Ari Magg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése