De mi is ez a változás, amit említek? Karl Ove Knausgård ugyanúgy mesél, mint az előző részben, hozza azokat a betörő gondolatokat, melyek megjelennek számára egy-egy tárgy vagy esemény kapcsán. Itt is vannak állatok, úgy mint vidrák, varjak, halak, aztán tárgyak is akadnak; vattapálcák, székek, csizmák mondjuk, aztán megjelennek különböző emberek a környezetükből, és egyre több a filozofálgatásra okot adó fogalom. Egy fogalom megragadása már eleve sokkal individuálisabb, mint egy pénzérme látványából kiindulni, szóval sokkal izgalmasabb is lehet a kacskaringós gondolatmenet. Tetszettek ezek a mélázások, mert elvesztették a felszínességüket, amit eddig nehezményeztem az első részben. Észrevétlenül elhagyta a szerző az idegesítő közhelyeket is. S ha ez nem lenne elég, a szöveget is szétbontotta, számomra és egy jóval érzékenyebb, líraibb szövegalkotásra adta fejét. No nem általánosságban válnak az esszék tünékenyebbé, inkább csak átszövi őket ez a másfajta látásmód. Amíg az Őszben kerestem az írásokra vonatkozó jó kifejezést, és leginkább a füveskönyv kifejezés állt hozzám közel, addig itt már ezt nem merném olyan határozottan állítani. A megközelítés ugyanaz, de sokkal mélyebben engedi magát Knausgård megérinteni. A családi jelenetek azok, amíg még folyton bekeverednek az eseményekbe, és szétzilálják a filozofálások homogenitását. De -és ez az érdekes-, ez egyáltalán nem zavaró, hanem ez adja meg a kötet sajátos stílusát, arra késztetve az embert, hogy kialakuljon benne valami hasonló összemosódás a külső és a belső világa között. A profán eseményekből kiinduló kontemplatív szemlélődést juttatja eszembe ez a metódus, és bevonzza számomra a szerzőt övező imázs titkát. Persze elhamarkodott mindezt kijelenteni a második könyvének olvasása után, talán, ha Harcom sorozaton túl leszek, akkor élesebbek kirajzolódik. De már most is látni vélek valamit abból a titokzatos, állandó belső küzdelmet folytató férfiből, aki egyszerre tekint magára a külső és a belső szemlélő tekintetével.
Kedvencem a Karácsonyi ajándékok és a Georg című alkotás volt.
A karácsonyi ajándékokban például Knausgård elindul magából a cím témájából, nevezetesen, hogy karácsonyi ajándékot vesz a gyerekeinek. Elkezdi csomagolni - eddig mindenki számára ismerős a sztori-, aztán hirtelen a papírforgatagban egy félmondattal beletekeri magát a történetbe. A fizikai mozdulatból indul ki, és szinte bepréselődik a játék és a papír közé az apa, majd ugyanilyen hirtelenséggel egy egészen más aspektusból nézi a tárgyakat, elkülönülő, rideg valóságnak, bezárt kőnek, melyek élete másnap kezdődik, amikor a gyerekek kiszedik őket merev dobozaikból. Akkor kezdik meg igazi életüket, és ezen a ponton a szerző behozza a könyvet, nevezetesen Tolsztoj Háború és békéjét, hogyan válik élővé a kis nyomdafesték és papír, miként képes hidat verni mindez egy halott világ felé. Hát rendkívül izgalmas csomagolás volt ez Karl Ove!
Januárban megszületik a kicsi leánygyermek is, akinek a könyv íródik. Itt is ugyanazt az őszinteségek kapjuk, mint eddig, hiszen a szerzőnek látszólag nem esik nehezére beszélni egy csepp gyermek iránt érzett gyöngédségéről, akárcsak a szex szerepéről az életében, vagy az apjával kapcsolatos kemény, télies érzésekről. Csak tudjunk mit kezdeni ezekkel, hagyjuk magunkról lemosódni az előítéleteket, mert az őszinteség, mellyel a norvég szerző megajándékozza olvasóit megteremti a lehetőséget arra, hogy elfogadjunk valakit úgy és olyan mélységekben, ahogyan ezt eddig még talán nem is tettük.
Nagyon várom a folytatást, valóban jó itt lenni, a világnak ebben a különleges szegletében.
Hozott pontszám: 5
Karl Ove Knausgård
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése