A jelen teljes megélésének megtapasztalását szeretné legelőször bemutatni a szerző. Döbbenetes, hogy ilyen elemi dolgokat mennyire aprólékosan érdemes átnézni, szétbontani mozzanataira. A gyermek testi-lelki jelenléte a legnagyobb természetességgel folyik össze, és ezt már mindannyian megtapasztaltuk, amikor "otthon voltunk a jelenben, és fel sem merült, hogy van-e helyünk az életben". Ugyanezt az érzést kereste a szerző akkor, amikor imádkozott. Belehallgatni a csendbe, nem magunkról közölni, hanem csak lenni. S ez az, amit annyira könnyen elveszítünk az évek alatt mindannyian, ahogy távolodunk a gyermekkortól. Önmagunk és a másik ember elfogadása, a bírálatoktól, elvárásoktól, projekcióktól mentes kapcsolat az, ami a belső béke útja. "A belső ima szorosan összefügg a megbékéléssel. Ami Istennel sem könnyű." Az elméletek helyett a megtapasztalást szorgalmazzuk, ha rálépünk erre az útra. Ezt a belső imát, a jelenlét imáját hívja Mustó Péter meditációnak. A meditáció pedig nem önmagunkba tekintés, nem a befelé nézés, az összpontosítás gyakorlata, hanem egy megnyílás a valóság felé, aminek nem én vagyok a középpontja, de mindamellett érzékeli, mi történik magában az emberben, de nem azzal foglalkozik. Csodálatosan, a megélt sokévnyi tapasztalatból adódó magabiztossággal merít bele a szerző ennek az élménynek a megélésébe. Gyakorlatokat, egyszerű feladatokat kapunk olvasás közben és persze hihetetlen tartalmas gondolatokat, melyek a maguk egyszerűségében tudnak elevenünkre találni. S közben megértjük a cím tartalmát is, hogyan tud a csendben megszületni és növekedni az élet. Ez a gondolat az utóbbi időben más olvasmányaimban is feltűnt, így ez a dupla megélés katarzisával ajándékozott meg.
De ugyanezt az élményt élhettem át a belső képekkel kapcsolatos fejezetben is. Megerősítést kapunk abban, hogy "amikor képet alkotunk, akkor köntöst adunk az életnek". A meditációban pedig nem külső, hanem belülről születő képekkel találkozunk. A képeken túl, a testi valónk megtapasztalása mellett az érzelmek viszonyulásáról is szót ejt a szerző. Mit kezdjük a meditációban jelen lévő érzéseinkkel? Hogyan bánjunk a gondolatokkal, miként kaphatjuk meg a figyelem készségét? A nyolc fejezet újabb és újabb rétegeket bont ki, ami természetesen csak akkor lehet a teljes befogadás tárgya, ha nem csak átolvassuk, átérezzük, elgondolkodunk az olvasottakon, hanem gyakorlat révén magunkévá is tesszük. Addig sajnos minden szép szó, csak parlagon heverő kincs marad, ládikába zárt drágakő. Sokéves gyakorlatról, rendszerről van szó; lelki életmódváltásról szól a könyv, aminek eredményeit minden nap megtapasztaljuk majd, s aminek folyamatos mélyülését különféleképpen élhetjük meg.
A kötetben helyet kap az Áthosz-hegyi Szeráfim atya tanítása és meditációja is, az úgy nevezet Hészükhaszta imamód, amit egy francia szerzetes, Jean-Yves Leloup személyes élménye alapján rögzített. A szív imáját akarta elsajátítani, így keveredett Áthosz félszigetére. Egyszerre olvashatjuk Szerafin atya tanítását és a francia szerzetes élményeit. Különleges útmutató ez is, aminek végső konklúziója az, hogy az imagyakorlatban töltött idő észrevétlenül változtatta meg az embert, testét-lelkét átjárta, s később, a nagyvárosi éleben is használni tudta.
A kötet gazdag forrása a lelki élet kibontakozásának, minden sora rengeteget adott nekem. Olyan könyv, amit nehéz lesz majd eltenni az éjjeliszekrényről, hiszen gondolatai új formában születhetnek bennünk újjá akár minden nap.
Abszolút kedvenc lett, amolyan ezt vinném a szigetre könyv.
Hozott pontszám: 5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése