Hesse, Hermann -A pusztai farkas

"Bárcsak ne feledné el sejtelmeit, bárcsak megerősödnének! Az ember ugyanis nem valamiféle szilárd és tartós képződmény (bölcsei sejtelmeinek ellenére az antik világ táplálta ezt az eszményt), sokkal inkább kísérlet és átmenet, keskeny, veszélyes híd természet és szellem között. A szellem felé, Isten felé hajtja legbensőbb rendeltetése -vissza  a természethez, az Anyához pedig leghőbb vágya húzza; e két halom között lebeg élete reszkető félelemben..."

Hermann Hesse áll eddig legközelebb hozzám, mint író. (Természetesen Kőrösi Zoltán mellett)

Vannak dolgok, amik  megkövülnek egy kicsit az  emberben. Így ez a kedvenc dolog is. Nem is nagyon merjük ezt megkapargatni. Mert mi van, ha azóta már túlnőtt rajtunk. Ha már nem ugyanazt jelentenek a sorai számunkra, mint régen. Megdöbbentő volt számomra is, hogy most, amikor átnéztem, kiderült, hogy Hesse húsz könyvét olvastam már. De az elmúlt 8 évben csak azt a kettőt, amit idén olvastam. 

A pusztai farkas  újraolvasás volt. Meg merem kockáztatni, hogy több, mint huszonöt éve vettem először a kezembe. Nagyon nagy idő ez. Ráadásul épp abban az időszakban, amikor én is két világ közötti voltam.

Hesse pusztai farkasa  Harry Haller, egy negyvennyolc éves, öregedő tudós ember, aki meglett kora ellenére is, két világ között ingadozó léleknek tartja magát. Érzi bensőjében az ösztönlényt, az elvonulót, a magányosat, a feloldódni képtelent, és benne él egy polgári ember, aki képes észrevenni és értékelni a rendet, és összhangot. A Harryben élő kettősség nagyon jó megjelenése a könyvben a szobájában levő káosz, és a lakhelyéül választott tüchtig bérház hangulata. Tulajdonképpen ennek a két erőnek a csatározását jeleníti meg a szerző egy lázálmos, vizionált alternatív világban, ahová Harry eljut. 

Az 1927-ben megjelent könyvet a kábítószerezés bibliájának tekintették, leginkább az Egyesült Államokban, a beat nemzedék körében. Az 1969-es években havi 360 000 példányt adtak el belőle. Óriási siker lehetett. De vajon miben állt, és áll ma is a sikere?

Hesse ebben a művében egy olyan, addig érintetlen területhez közelített, ami nagyon is mindennapi életérzése az embernek. Amikor megtapasztaljuk, hogy nem alkotunk egységes arculatot, amikor ellentétes vágyak tombolnak bennünk, amikor "a jót akarom, de a rosszat cselekszem", vagy annak átélése, hogy az ember folyamatos változik. Nem nehéz egy ilyen szituációban körön kívülinek érezni magunkat, egy leszakadtnak, egy meg nem értett, pusztai farkasnak. Legerőteljesebben talán épp a kamaszkorban tombol ez az életérzés,  amikor oly nagyon vágyunk a megértésre, az egységre. 

Érdekes, hogy Hesse mégis egy idősödő férfit használ, aki azt  gondolnánk, hogy eljutott már személyiségfejlődésének arra  a szintjére, ahol  kellően megtapasztalta ezt az emberi sajátosságot, és  megtanulta kezelni is ezt. De nem. Épp ez mutatja a dolog horderejét. Még egy Harry Hallernek is meg kell tanítani, hogyan szabadítsa fel magában azt, amit el akar fojtani. 

Itt viszont nagyon könnyen félre lehet értelmezni a könyvet. Ezt már Hesse saját korában is megélte. És eljutottunk oda, hogy másrészről, miért lehet ilyen sikeres  A pusztai farkas? Ugyanis sok mindent bele lehet magyarázni ebbe a ködös, ki tudja mi a valóság és mi a képzelet világba. Mi marad a vágy szintjén, és mi valósul meg belőle? 

Természetesen az én értékelésem is csak egy ilyen lehetőséget vázolt fel. 

Olvassátok, és döntse el ki-ki maga, hogy mi is ez a könyv? 

Nekem most mindenképp kevesebbet jelentett, mint a korábbi olvasáskor.

Hozott pontszám: 4/5 

Hermann Hesse

 

Murakami Haruki- Köddé vált elefánt

Hetedik éve Murakami Harukitól olvasom az év legelső kötetét. Először csak véletlenül alakult így a dolog, aztán rájöttem, hogy mennyire jól esik ez nekem. Tudom, ezt már sokszor mondtam, csak nem emlékszem, hogy hol és kinek, szóval elnézést, ha ismétlem magamat.

"Eljön az új év, és valami hihetetlen erős vágy kerít hatalmába, hogy ő legyen az első. Szeretem az írásait, de nem ő a kedvencem. Talán a letisztultsága miatt kell a tiszta lappal induló évet is vele kezdenem." -írtam 2014 januárjában A ​színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei könyvével kapcsolatban. Kicsit már elmozdultam erről az álláspontról, de nem tudom, hogy jövőre váltok-e. Megfordult a fejemben, hogy Hermann Hesse lesz az új választottam, de nem tudom.

 

Való igaz, hogy ez most egy novellás kötet volt, ami mondjuk eltér a nagyobb ívű Murakami regényektől. Sokkal több érzést és színt hoz be az olvasó világába, de eddig pont az volt a jó, hogy a kevesebb több alapon,  jéghártya vékonyságú, finom érzékenységgel kezdjem az évet. 

Nagyon jók ezek az írások, melyek körülbelül 1980-1991 között keletkeztek. Biztos ismeritek azt az érzést, hogy olvasol valamit, és az hú, de jó volt, majd jön a következő, és azt érzed, hogy az még jobb volt stb. (Így szoktam megenni egy marék szaloncukrot) Itt sem voltam képes eldönteni, hogy melyik novella a legkimagaslóbb. Persze nem is kell, hiszen pillanatok alatt komfortosan érzi magát az olvasó az újabb írás, újabb közegében. Pedig ez a környezet, egy csöppent sem ismerős japán világ élettere. Mégis Murakami kiválasztja az emberi élet összetettségéből azokat a szálakat, melyeket meghúzva megrándul bennünk a fájdalom. Fájdalom, mert a legtöbb esetben olyan megfoghatatlan dolgokat materializál a szerző, mint az elmúlás, a veszteségek, a kihagyott lehetőségek, a halálfélelem, az erőtlenné válás, vagy a hitetlenség -nem feltétlenül vallási értelemben. Mindezt nem úgy hozza be a horizontba, hogy teljesen egyértelmű kijelentéseket tesz, ő elvont képekkel ábrázol. A novellák legnagyobb hányadára mégsem volt jellemző a murakamis ködfelhő. Nagyon érdekes, hogy a mágikus jellemző, amit a szerzőtől megszoktunk, most sokkal reálisabb formában alakította az eseményeket. Egy megmagyarázhatatlan telefonhívás, egy találkozás formájában mondjuk, ami csak annyiban lépi túl a megszokott találkozásainkat, hogy aránytalanul intim lesz. Túlságosan sok levegőt vesz el a másik embertől. 

De az se aggódjon, aki pont azért szereti  a japán írót, mert varázslatos mágiával tűzdeli meg írásait, hiszen a Köddé vált elefánt vagy a  Tv-emberek, kicsit még  A kis zöld szörny is ez utóbbi kategóriában jeleskedik. 

És a  könyv természetesen hemzseg a macskáktól is.

Hozott pontszám: 5 

 Murakami Haruki

"Egy július eleji nyári reggelen hosszú levél érkezett a barátnőmtől: szakítólevél. Egész idő alatt szerettelek, és most is szeretlek, és ezután is… blablabla. Lényeg, hogy szakítani akar. Új barátja van. A fejem csóváltam, elszívtam hat cigit, kimentem meginni egy dobozos sört, visszamentem a szobába, és megint rágyújtottam. Aztán eltörtem három, az asztalon heverő HB-s ceruzát. Nem, nem dühöngtem. Egyszerűen csak nem tudtam, most mit csináljak. Utána átöltöztem, munkába indultam. Akkoriban sokan mondták, hogy „milyen vidám vagy mostanában”. Ki érti ezt?"

 A könyvespolcom Murakami részlege

 

Murakami Haruki- Találkozás a 100%-ig tökéletes lánnyal...

Egy  novella Murakami Haruki- Köddé vált elefánt című kötetéből

Találkozás a 100%-ig tökéletes lánnyal egy napos, áprilisi reggelen 

Adler,Yael - Bőrügyek

 A Bélügyek 2015, és a Szívügyek 2016 után, a  Park Kiadó 2017-ben kiadta a sorozat harmadik kötetét, a Bőrügyeket. Én csak a Bélügyeket olvastam, és már ott megtapasztaltam, hogy milyen ötletes dolog is ezeket a vérmesen komoly dolgokat, az "ügyeket" megragadni egy egészen más oldalról, humorosan és képszerűen, mint egy filmet levetíteni. Mert mi játszódik le bennünk nap, mint nap? Hogyan képzelhetjük el ezeket a dolgokat?

Yael Adler német doktornő hűen a sorozathoz elmagyaráz nekünk mindent, ami a bőrünkkel kapcsolatos. Először azt, hogyan épül fel, melyek a részei, milyen funkcióval rendelkeznek? Nagyon jó kis ismétlése ez a középiskolai tanulmányainknak. Majd az első rizikós téma az élet viharába kitett bőrt érő hatások bemutatása. Nem, mintha nem tudnánk, hogy mit tesz a bőröcskénkkel a nap, a cigaretta, az alkohol, a testfestések, de a legrosszabb sejtelmeink is megfogalmazódnak, a szappan sem nyerő dolog. Ez a legvelősebb része a kötetnek, és bizony bebarangoljuk a doktornővel a testünk minden zugát. Egy egész fejezetet szentelt Yael Adler a nemi barangolás témájának. Az érintés intimitásától a nemi betegségek pokláig juthatunk, közben nem kevés alkalommal kiveri az olvasót a víz. De nem csak ebben a részben, hanem úgy egészében, minden vicceskedés mellett rémes témákat érintünk. Szemölcsök, mitesszerek, akne, ráncok, ekcéma, pörsenések, szőrtüsző gyulladások, melanoma, májfoltok, szeplők, herpeszek, lábszag, egyéb szagok, gombák. Mivel most is rákerestem a világhálón, hogy mi micsoda, csak, hogy egyértelműen képbe legyek, sokszor csak egy villanás erejéig, ujjaim között leskelődve mertem megnézni azokat az izéket. A könyv egyértelmű mondanivalója, hogy külső burkunk minősége a belső tartalom tükre. A stressz, a kialvatlanság, a táplálkozás minősége, vitaminok, folyadék, rossz szokások (tetoválás, dohányzás) és a szexuális életünk együttesen befolyásolják, hogy milyen a bőrünk.A negyedik fejezetben a táplálkozás befolyásoló tényezőjére tér ki a szerző. Itt főbűnös a tej lesz. De más titkot nem árulok el. Befejezéssül azzal szembesíti olvasóját a bőrgyógyász, hogy bőrünk a lelkünk tükre is. 

A függelékben pár apró tanáccsal lát el bennünket Yael Adler, de tényleg szűkszavú a témában. Elmondása szerint nem tanácsadó könyvnek szánta írását, és tényleg marad az olvasóban egy jó adag hiány. De az is igaz, hogy minden közérthetősége mellett, azért ez egy nagy adag a tudomány összetett világából, megérteni megtudjuk, de nem garantálom, hogy összességében el is tudja raktározni az olvasó.

Bevallom, olvasás közben sokszor felnevettem, felolvastam belőle részleteket, könyvjelzőztem, és számos újdonságot tudtam meg. Abszolút hasznos néha ismeretterjesztő könyvekbe is belekukkantani, és ez a kötet teljesen élvezhető egy mezei olvasónak is. 

Összegzés 2017

Izgalmas, és ismét rendkívül vegyes év van a hátam mögött olvasás tekintetében.

Sok jó ötlettel, szándékkal vágtam neki az új évnek, van, ami sikerült, és ...nos igen, nem egy dolgot elbuktam.

Olvasás tekintetében mindenképp rekordot döntöttem, mert 151 könyvet tettem magamévá, így vagy úgy.

Ebből 87 magyar szerző tollából született. Erre rendkívül büszke vagyok, mert nagyon sokszor elcsábulok. A maradék 63 könyv külföldi szerzőtől származik, ami azért nagy szó, mert idén is részt vettem egy molyos kihíváson, 2017-17 szerző -17  nemzet, aminek a célkitűzése, hogy 17 különböző nemzetiségű író művét kell elolvasni. Ahogy nézem ebben az évben júliusban megvolt a díszes társaság: 

Japán, dán, norvég, izlandi, Antigua és Barbuda-i, brit, cseh, magyar, perui, chilei, finn, osztrák, orosz, észak-koreai, afgán, mozambiki, azeri, spanyol, grúz, skót, dél-koreai könyveket olvastam.  A későbbiekben jött még ezekhez: amerikai, francia, olasz, örmény, argentin, svéd, ciprusi és  német  alkotás. Tehát nem is olyan nehéz 25 nemzet kiadványát megismerni. Azért elárulom, hogy volt egy kubai, amit fel kellett adnom. Mivel 2020-ig 80 könyvvel kell végig barangolnom a világot (jobb híján), ezért a 2018-as években is új országokat vettem górcső alá. Mindig figyelem a nemek arányát is, ez még abból az időszakból jön,amikor nagyon kevés női szerzőt olvastam. Idén: 50 hölgy és 86 férfi lett a nemek aránya. A maradék vegyes. 

Versek! Idén igyekeztem rendesen szemezgetni költőinktől is, de most csak azokat jelzem itt, akiket végig is olvastam. Ez éppen 10 kötet.

Tavaly részt vettem egy minden napra egy novella játékon, amit sikerült is teljesítenem. Idén erre már nem vállalkoztam, de így is olvastam  19 novellás kötet félét. Viszont belementem egy minden napra egy mese kihívásba, aminek kapcsán 8 mesekönyvet olvastam el. Ennek a kategóriának viszonylag kötöttek voltak a szabályai, így műmesét nem lehetett olvasni. Tehát mesekönyvet összesen 20-at olvastam magam szórakoztatására, és a gyerekeknek a munkahelyemen. 

A hangoskönyvek is támogattak abban, hogy ez a mennyiség összejöjjön, szám szerint: 30 kiadvány, vagy egyéni felvétel. Ez azért lényeges elem, mert sokat gyalogolok, és akkor sem kell irodalom nélkül maradnom. Itt súgom meg halkan, hogy év eleji fogadalmam, "-Nem közlekedek tömegközlekedéssel, csak gyalog!"  nagyjából összejött. 

Nagy változás volt az életemben, hogy két csapat is kiválasztott, hogy értékeljek, hangzatosan: zsűrizzek idei megjelenésű, magyar szerzők munkáit. Így aztán széppróza és ifjúsági irodalom kategóriában olvastam többet a szokásosnál. Igyekszem a feladathoz felnőni, majd meglátjuk, hogyan sikerül.

Ennek kapcsán viszont el is buktam dolgokat. Ilyen vereség volt, a saját könyvek olvasottságának növelése. 21 saját könyvet kellett volna elolvasnom. Rémes! Azt sem tett jót, hogy 94 könyvet gyűjtöttem be idén is. Rendre adom őket tovább, de az arányok így is romlanak. Körülbelül 50 könyvet ajándékoztam, hagytam, adtam el. Negatívumokról ennyit!

Most pedig jöjjenek azok, amikre érdemes odafigyelni!

Kedvenc lett ebben az évben 3 könyv. Kicsit szűkmarkú vagyok, tudom. Az egyik Száraz Miklós György - Az Ezüst Macska kötete,  a másik a norvég írónő Herbjorg Wassmo Dina vagyok könyve, a harmadik pedig, Az angol beteg Michael Ondaatje tollából. Ezekről már írtam bővebben, most nem teszem meg.

 Igazi könyv félbehagyásom csak kettő volt, ezek nagyon nem tetszettek: Cserna Szabó András Szíved helyén épül már a szép Halálcsillag, ez viszonylag sokat kapott tőlem, mert majdnem a feléig jutottam, viszont Pedro Juan Gutiérrez Piszkos havannai trilógiájának első tíz oldalán annyi nemi váladékot kaptam, ami egy életre elég volt. Nem is tudom mi lesz, mert kubai szerzők magyarul megjelent könyvei alatt nem hajlanak meg a könyvespolcok. 

Önsegítő könyv kategóriában idén szűkös volt a felhozatal, csak 6 ilyen témájú kiadványban mélyedtem el, de cserébe számos blog bejegyzéseiben próbáltam építgetni azt a "belső várkastélyt". Mondjuk meg is látszik rajtam ennek hiánya. Stop!

Ami újdonságnak számított ezen felül, az az orosz irodalommal való kapcsolatfelvétel volt. Nem tagadom, hogy ebben is egy moly hatását lehet érezni, de mit csináljuk, ha ennyire inspirálóak a bejegyzései. Nos, szakítva a régi beidegződésekkel elővettem egy pár szovjet irodalmat. Igazából csak hatot, de ennyit sem olvastam volna magamtól. Azt hittem több volt.

Amik nem lettek kedvencek, de nagyon kiemelkedő alkotások voltak, és bátram merem ajánlani, azok a következők:

Linn Ullmann- A nyugtalanok Ingmar Bergmann egyik kedvenc rendezőm életének utolsó időszakáról szól, amit lánya vetett papírra. Intim, érdekes, meghitt. 

Cserna Szabó András- Veszett paradicsom novellái például mind tetszettek.

B.Kéry Ilona - Kertem című könyve egy régi darab. Nem is igazán szépirodalom, inkább olyan önéletrajzi jellegű. Borsos Miklós szobrásszal való házasságáról, a fészekrakásról, régi időkről szól, amikor még a Balaton is érintetlen tündérvilág volt. 

Pak-Van Sza -Annak az ősznek három napja nem is értem miért nem lett kedvenc, de nagyon érdekes világot mutat be Észak Korea női sorsaiból szemezgetve. 

Atiq Rahimi -Türelemkő, egy vékony kötet, amit egy óra alatt el lehet olvasni, de elfelejteni soha nem fogjuk. 

És itt van Javier Marías Szívem fehér könyve, ami szintén mélyfúrás volt, az egyik legkatartikusabb szépirodalmi alkotás volt idén. 

Han Kang- A növényevő szintén kedves volt nekem, bár elég megosztó könyv az egyéni szabadságról. 

Závada Pál -Egy piaci nap kötetét is ajánlanám. Azt hittem keresztülszalad rajtam, de nem. Szépen  betokosodott.

Aztán mindenképp figyelemre méltó Marilin Robinson -Lila kötete, tőle mindenképp szeretnék még olvasni!

Nem is leszek képes befejezni ezt a hosszú sorozatot, mert annyi-annyi értékes dologgal találkoztam idén.

Magyarok közül mindenképp olvasásra ajánlom Vida Gábor- Egy dadogás történetét, Gerlóczy Mártonnak a Mikecs Annáját, Tompa Andreának az Omerta című könyvét,  és az ifjúsági kategóriából Varga Írisz Dóra első szárnypróbálgatását, az Örökséget, L.I. Lázár- Rejtőzködő kavicsokat, és természetesen Ambróczy báró eseteit minden mennyiségben Böszörményi Gyulától. De itt van még Györffy Ákos Hegyi füzete, egy kis kontemplatív hangulatnak.

Kimaradt még Byatt -Mindenem című monumentális alkotása, mely a jól ismert Költői szerelem című film alapjául szolgáló könyv lírai alapja. Nagyon szép, lassú, érzékeny könyv.

Megállok, mert még mindig csak ajánlanék, ajánlanék... 

A jövőről még nem is beszéltem....

Köszönöm, hogy velem voltatok ebben az évben, és nagyon boldog, örömökben, szeretetben gazdag, reményteli új esztendőt kívánok, sok-sok szabadidővel,  lelkesítő dolgokkal!

Jékely Zoltán - Hal, virág, gyümölcs

Álmomban fogtam egy pompás halat
s szívdobogva riadtam fel: te voltál!
Aztán új álom lombos ösvenyén
nagy, rózsaszín virág került elém:
letérdepeltem és leszakítottam:
az is te voltál – újra felriadtam,
s kapkodni kezdtem levegő után…

Te voltál, tudtam, a piros gyümölcs is,
melyet új révület kezdő fokán
emeltem számhoz s habzsoltam mohóan,
s kérdeztem felriadva: merre, hol van,
s lehet-e az, hogy soha, soha ébren
ne legyek, bár ennyire, diadalmas? –

Hol vagy, pompás halam, hol vagy hatalmas
leányvirág, édes tündérgyümölcs,
hogy végre csillapítnád szomjam-éhem,
és lelkem kongó üregét kitöltsd!

1957

Tompa Andrea - Omerta

"A bimbót szeretem a legjobban, mert az még ígéret. Nem a valóság, még alig látszódik valami a színből. Az ember épp csak a vöröset tudja megkülönböztetni a fehértől. De már a fehér meg a sárga ugyanolyan ilyenkor. Látja a jó erős, duzzadó bimbót, és hasad ki az ember a reménytől. De az ember fejében van a rózsa ilyenkor, nem a kertjében. A legcsodálatosabb rózsa, épp olyan, ahogy elképzelte. A szirom szélén az árnyalat, a levelén a fény. Aztán megnyílik neki a valóság. Pompás, gyönyörű. De más, mint amit keresett."

Aki kezébe veszi Tompa Andrea új könyvét, az Omertát, az nem egy, hanem rögtön négy nagyon erős sorssal ismerkedhet meg az  1950-60'-as évek Erdélyének életéből. 

Egy széki asszony, Szabó Ződ Kali elhagyja goromba és érzéketlen urát, s egy szál pendelyben új életet kezd. Meg sem áll Kolozsvárig, ahol a cselédpiacon felfogadja őt egy gazda, Décsi Vilmos. Az első könyv Kali könyve, akinek belső monológjai révén kapunk képet életének alakulásáról. Ez a személyes jellegű, ízes beszédű emlékirat a hóstáti asszony egyszerű, dolgos mindennapjaiból ad ízelítőt. Kali úgy-ahogy megtalálja életét ebben az új környezetben, s lassan valamiféle kapcsolat is kialakul a két ember között. Nem mondanám, hogy szerelem, de gyerek lesz belőle, az már biztos. Itt kapcsolódik össze a második könyvvel a történet, mely Vilmos könyve. Décsi Vilmost úgy is emlegetik, mint a Szerencsés kertészt, varázsbotos embert, aki egy kis földi paradicsomot hozott létre kertjében. Rózsanemesítéssel foglalkozik, és híre nem csak a környéket járja be, hanem túllépi az ország határain is. Tompa Andrea itt is ugyanazt a monologizáló hangvételt használja, mint Kalinál. Vilmos elmeséli, hogyan államosították a kertjét, hogyan nőtt ipari méretűvé a rózsatermesztése, illetve miként vált világhírűvé. Az ő életében már sokkal  jobban követni lehet azokat a politikai változásokat, melyek a térséget sújtották. Elsősorban az erdélyi magyarság jogainak nyirbálásait érzékelhetjük, a magyar nyelvű felsőoktatás beolvasztását, a kollektivizálást.  A kertész sorsának segítségével még számtalan olyan apró kis momentumot jelenít meg az írónő, ami az impresszionisták apró ecsetvonásaihoz hasonlatosan, egyben, messziről nézve adja ki az alakzatot. Az alakzatot, amit diktatúrának nevezünk. Számomra ez a fejezet volt a legerősebb, legkidolgozottabb a könyvben, hatalmas háttérmunkát lehet érezni benne. (Vilmos egy létező személytől kölcsönözte személyiségét Palocsay Rudolf  -tól, aki Palocsay Zsigmond édesapja volt.)

Vilmos megsajnál egy kis félárva leányt, Annuskát, akit mondjuk úgy patronálni kezd.  Ennek a pártfogásnak azonban van egy testi vonzalmi alapja, ami nem csak törvénytelen volta miatt vállalhatatlan, hanem a nagy korkülönbség miatt is.  Itt kapcsolódik össze Vilmos kis fogaskereke Butyka Annuska, a harmadik könyv elbeszélőjének fogaskerekével. 

Ennek a leánynak az élete szintén egyéni tragédiák tüskebokrain át vezet. Anyja meghalt, apja durva, iszákos, beteg. Ha ez még nem lenne elég, van egy nővére Róza, aki fiatalon elment  "apácáskodni", "vallásoskodni". Vilmos átmeneti segítséget adhat a lánynak, de hosszútávon nem oldhatja meg életét. 

A negyedik könyvben Annuska nővérét, szerzetesi nevén Eleonórát OFM  követhetjük. Nála már megjelenik a diktatúra kőkemény valósága, a bebörtönzések, a bántalmazások és a katolikus szerzeteseket érő atrocitások. Mivel ez a fejezet Eleonóra szabadulásával kezdődik, így jóval kisebb sokkhatásnak van kitéve az olvasó. Ezt az óvatosságot nem csak a szerzetesnőről szóló részben, hanem az egész könyvön éreztem. 

Talán a könyv egyetlen kis hibájának pont ezt a bátortalanságot éreztem. Szép lekerekített szélekkel alkotott Tompa Andrea, de ezáltal sokszor ellaposodottá válik a történet. Nincsenek benne igazi, mély konfliktusok. Ott, ahol kezdődhetne valami, ahol valamilyen akció beindul, ott jön az elhallgatás. Talán Eleonóra a legharcosabb, nővér létére a legkonokabb, - ha szabad ezt a kifejezést használni rá. Ő áll ki leginkább magáért, jobban mondva a hitéért. Érdekes, hogy ennek ellenére ő maradt a legtávolabb tőlem. 

A könyv címe Omerta, mely titoktartást, hallgatási fogadalmat jelent a maffiában, s a könyv alcíme is ez "Hallgatások könyve". Valóban mind a négy főszereplőre jellemző egyfajta elhallgatás, de kérdem én, kire nem? Hallgatni ezerféleképpen lehet; elhallgatni dolgokat, meghallgatni másokat, ki nem fecsegni semmit, a befogadás hallgatása, a szégyen vagy a fájdalom némasága, hallgatva várni a hívást, hallgatva nem konfrontálódni... Minden hallgatásnak megvan a maga története. Tompa Andrea most ennek a négy tipizált szereplőnek segítségével  mutatta be az Erdélyben élő magyarság lehetőségeit az 1950 évek környékéről. 

Bár a könyv kissé vaskosra sikerült, nyelvezete miatt is kicsit nehezebb olvasni, én magam is lassan haladtam vele, és volt egynéhány apróbb bajom vele, de ennek ellenére  nekem tetszett. 

Ahogy átolvasom amit írtam, látom, hogy kihagytam pár dolgot. Az egyik, amit akkor is el kell mondanom, hogy szép, ha csak itt az értékelés végén lifeg, az Kali mesemondásai. Így a népmese olvasós évem végén már elég érzékennyé váltam arra, hogy áthatóan érezzem a népmesék jelentőségét az életben. Kali gyógyít, tanít, szórakoztat a meséivel, melyek szerves részévé válnak a botanikus életének.

A másik, amit nem hangsúlyoztam eléggé, hogy mennyire érdekesek Vilmos kísérletei. Itt nem elsősorban a Micsurini haszonnövények "felturbózására" gondolok, hanem a rózsanemesítési próbálkozásaira. Órákat töltöttem a megemlített virágok után való kutakodással. Aki szereti a rózsákat rossz ember nem lehet az nagyon fogja élvezni ezt a fejezetet. 

Hozott pontszám: 5

 Tompa Andrea