2019. március 16., szombat

Leiner Laura - Maradj velem (Iskolák versenye 2.)


Gyorsan átpörgettem, hogy vajon az elmúlt évben miket írtam az első részről. Nos, körülbelül ugyanúgy meglepett most is, hogy bár nem én vagyok az elsődleges célcsoportja a kötetnek, mégis egész kellemes olvasásban volt részem.
Ott folytatódik a történet, ahol az előző abbamaradt. Kicsit féltem, mert nem igazán emlékeztem a csapatokra, meg nevekre, de pár oldal alatt sikerült Leiner Laurának visszahozni minden fakulóban levő emlékemet, és tökéletesen belesimultam az eseményekbe.
Az Iskolák Országos Versenyén vagyunk, valahol a Bükkben, bent az erdőben. Az iskolákat 4-4 fő képviseli, általában nem a barátság, hanem a rátermettség alapján választotta őket egybe az igazgatójuk. Történetünk főszereplői a piros csapat, a Szirtes Gimnázium színeiben érkeztek. Az események főszereplője pedig Újvári Hanna, aki még ki sem lábalt édesanyja tragikus halálából. Az ő elbeszélése alapján látjuk az eseményeket. A nyári, kéthetes verseny pedig bővelkedik izgalmakban, furcsábbnál furcsább feladatokban. Szépen épülgetnek a barátságok, mondanom sem kell, hogy a szerelem is. De sajnos hamar rá kell jönniük a játékosoknak, hogy sokan nem riadnak vissza a tisztességtelen eszközöktől sem, és gyakran nem onnan jön a támadás, ahonnan várnák.
A történetet rendkívül izgalmas versenyfeladatok alakítják, ahol az ész, az erőnlét, a kreativitás egyaránt szerepet játszik. De nem csak a feladványok miatt olvastatja magát a könyv, hanem érdekes konfliktushelyzetekbe is kerülnek a szereplők. A versenyzők lojalitási kérdések közepette találják magukat, és azok, akik mondjuk nem hozták magukkal a sport világából ismert versenyszellemet, gyakran emberségből döntenek, ami egy küzdelemben nem biztos, hogy díjazott cselekedet. Vagy mégis?
Továbbra is dicséretet érdemelnek a kidolgozott karakterek, igazi válogatott csapat. Akárcsak a jól átgondolt feladatok is, melyek alapos szerkesztésre utalnak. A könyv humora is tetszett, azért is jár egy piros pont. Összességében tehát egy jól megszerkesztett és felépített kamaszoknak szóló könyvvel van dolgunk.
Ami azonban már nekem sok volt, az Hanna örökös visszaemlékezése az édesanyjára. Természetesen tisztában vagyok a gyász folyamatával, de mintha ez most túl lett volna tolva. A kevesebb több lett volna!
Zárszóként pedig azt javasolnám, hogy inkább várjátok meg a harmadik rész megjelenését, és akkor essetek neki a trilógiának, mert a jobb esetben is három nap alatt elolvasott könyv folytatására egy évet kell várni. Kegyetlenség!
Tizennégy éves kortól bátran ajánlom, de lehetőleg nem a közelmúltban veszteséget átélt kamasznak!

 Hozott pontszám: 4/5

2019. március 15., péntek

Papp-Zakor Ilka- Az utolsó állatkert


Lassan megfogalmazódik bennem, hogy a XXI. század szépirodalmi terepasztala ismét a novella lesz. Eltűnőben vannak a nagyregények, helyükre beúsznak a formai kísérletek keretén belül született novellák. Papp-Zakor Ilka könyvéről egyértelműen az „ujjgyakorlatok” jutottak eszembe. Teljesen pozitív értelemben, de mégis csak egy nagyobb lélegzetvételű darab előmunkálatait érzékeltem bennük. 
A legkülönbözőbb helyszíneken barangolunk vele. Szereplői egy álomvilág, vagy még inkább cirkuszi világ különleges, ugyanakkor egyszerű lakói. Szomorúságában vonyító asszony; a férfi, akinek cinegét hímzett az anyja a mellkasára; vagy a Zsemleszemű Juhász, akinek fejéből madarak repültek ki, miután meghalt. Csupa szürreális figura, a leghétköznapibb helyszíneken. Egy-egy novella tetszett, de összességében olvasni nekem sok volt. A közepe tájékán nagyon feszült lettem, és nem tudtam sehova sem elhelyezni a történeteket. Próbáltam valami elvont magyarázatot találni, holmi mondandót, de nem voltam képes párhuzamokat felállítani. Azért mégis örülök, hogy kitartottam, mert a végére valahogy mégis összeállt nekem a kép. No, nem egy mindent megmagyarázó, helyére rendeződő alakzat, hanem egy életérzés, melyet leginkább a szerző írói stílusával magyaráznék. Egy sűrű, melaszszerű, harsány, egzotikus, szinte tapintható világ. Tetszettek ezek az írások. Tetszett, ahogyan vezetett, ahogyan elhitetett velem mindent. Ahogyan hallottam a szívem dobogását, amikor a rettegő lánnyal gubbasztottam a szobában, miközben a lakás többi része életre kelt. 
Biztos, hogy elsőre szokatlan légkört varázsolt körénk az írónő. Nem is azt mondanám, hogy szokni kell, hanem, hogy mértékkel kell közelíteni. Ha az egyik 2018-as novella antológiában olvasnám, mondjuk „A suszter” vagy a „Jura Gagarin” című alkotását, biztos, hogy többet akarnék olvasni tőle. Egyébként, az említett két novella számomra is eldönthetetlenül a legkiemelkedőbb. 

Hozott pontszám: 4/5 
Papp-Zakor Ilka

2019. március 10., vasárnap

Wéber Anikó - Az osztály vesztese

Az 5. osztály facebook csoportjának hírfolyamában feltűnik egy kép, egy megkötözött gyerek, fején egy minionmaszk, felett egy felirat "Az osztály vesztese". Az osztályfőnök fejébe veszi, hogy bármi áron, de kideríti, hogy ki a tettes, és biztos, ami biztos, belóbál egy jó kis büntetést is. 
Mindenki a másikra gyanakszik, poénkodnak, hogy ki lehet az áldozat, a lúzer. Az elkövető személyét mintha nem is övezné akkora érdeklődés. Áldozatnak lenni ciki, fogalmazódik meg némán az osztályban. 
A gyerekek egymásnak adva a kilincset mondják el saját életük árnyoldalait. Mindenki azt gondolja a másikról, hogy az mennyivel különb, mennyivel jobb helyzetben van, annak egyszerűbb az élete. De ahogy haladunk előre, megismerjük sorra mindenki életét, és egyre világosabb, hogy mindenki áldozat. Áldozat, mert ugyanolyan nehézségekkel kell megküzdeniük, mint nekünk felnőtteknek, épp csak nincsenek felkészülve, nincsenek eszközeik, sodródnak a szülői akaratok áramában. 

Két érzés kavarog bennem a könyv kapcsán. Két elég erős érzés.
Az egyik az elismerés hangja, amiért Wéber Anikó ilyen, a gyerekek számára is olvasmányos formában jelenítette meg  életünk sokszínűségét. Ezt elolvasva talán ők is másként néznek majd a mellettük ülőre. Határozottan van egy érzékenyítő jellege a történetnek. A bullying, a gyermek gyermekkel szembeni bántalmazás jelensége sajnos mindennapossá vált, muszáj foglalkozni a jelenséggel.
A másrészről viszont dühös vagy, mert a cselekmény alakítása számomra kifejezetten hibás. Bármennyire is próbálok megértő lenni, meg az írói szabadságra hivatkozni magamban, minden erény mellett egyelőre  hangosabb bennem az elégedetlenség érzése. 

SPOILER Van az osztályban egy konfliktus, aminek a manifesztálódása a facebook bejegyzés. Aztán mesélnek a szereplők az életükről, amiből kiderül, hogy itt mindenkit piszkálnak, kivétel nélkül kapnak beszólásokat. Állandó feszültségben élnek, és szépen mindenki elkezd ösztönösen menekülni. Van, aki egy sárkányos mesevilágba, van, aki ír, vagy  sportol. Ez önmagában persze nem baj, de nem  lehet egy állandóan meglévő  probléma megoldása.  Semmiféle konfliktuskezelés nem indul el, meg sem próbálják egymás megérteni, nem beszélnek róla. A történet egyetlen, úgy mond pozitív hozadéka, hogy a tetteinkért vállalni kell a felelősséget, nyilvánosan színt kell vallani, és bocsánatot kell kérni. (Nekem ez megalázás) Ott vagyunk, ahol elkezdtük. Talán nem kellene ennyire felszívnom magam, hiszen ez csak egy sztori, csak fáj az elszalasztott lehetőség gondolata. 

A gyerekek úgy kezdik majd megoldani a saját kis nézeteltéréseiket, ahogy tőlünk látják, meg jó eséllyel, ahogy tanítjuk nekik. Amíg társadalomban és közösségben élünk, igazán hasznos lenne megtanulnunk normálisan konfliktust kezelni!
Több osztályban közös olvasásra javasolta az osztályfőnök Wéber Anikó művét. Nem tartom elvetélt ötletnek, hiszen a kötet kitűnően ábrázolja azt a lényeges momentumot, hogy meg kell ismerni a másik oldalt is. Ugyanakkor őszintén remélem, hogy a rátermett tanárok továbbvezetik magát a cselekményt, és mindenkiben felháborodást kelt majd a lezárás. Ebben a formában csak "Az osztály vesztes" címet nyeri meg.

Eszközként 5 pontra értékelem a könyvet, de mondanivalójával nem értek egyet, így nem is pontozom.


Wéber Anikó az ifjúsági irodalom jeles képviselője maga is tanított, saját tapasztalatai ihlették  a történetet.






2019. március 9., szombat

Berg Judit - Drifter (Alma 2.)

Mi lesz akkor, ha két olyan hatalmas tehetség, mint Berg Judit és Polgár Judit összefog? Egy zseniális kalandregény a Sakkbirodalomban. Aki elolvasta az Alma sorozat első részét, az valami hasonló élményről számolt be. Alma, Drifter, Bella és Félix egy idegen világban találják magukat, ahol a tizenkét éves Almának egy sakkmérkőzés keretei között kell diadalt aratnia az ottani világ sötét uralkodóján, Dharma úron. 

A második kötetben Drifteré a főszerep, hiszen eme Sakkbirodalom jelenlegi királynőjének, Almának kihívója akad, és csak a fiú leleményességén múlik, hogy az uralkodónő megnyeri-e a játékot.  Ugyanis, addig maradhat csak a trónon, ameddig valaki győzelmet nem arat felette. A lány a két világ között járkálgat, mindkét helyszínen próbál megfelelni az elvárásoknak. De ez nem is olyan könnyű, mert az idő is másként telik a helyszíneken, és mindenhol gondok akadnak. A Sakkvilágban Dharma úr szövetkezik ellene, a valóságban pedig egy titokzatos idegen követi mindenhova. Egy véletlen folytán kilesik, hogy Dharma úr is képes  a világok között utazgatni, és a két fenyegetettség összetartozik. Sőt, minden még komorabb. A lány kihívója, a magát Artúrnak nevező idegen, ugyanis egy mesterséges intelligencia. Kezdetét veszi az izgalmas harc, amit nem pofonokban mérnek, hanem eszességben, gyorsaságban és praktikákban. Egyre nagyobb a baj, a rendőrséget is be kell vonni, de nem tudni, hogy mit kezdenek majd azzal a ténnyel, hogy létezik egy másik világ is. 

A fantasztikus kalandok a számítástechnika világában zajlanak, a sakknak csak minimális, inkább háttér szerepe van. Viszont a telefonok, IP címek, hackerek, kémprogramok, backdoor-ok, chatbot-ok környezetében otthonosan kell mozognia az olvasónak, ha élvezni akarja a cselekményt. Mondanom sem kell, hogy nekem ez nem ment. Nagyon szűk ösvényre van terelve a célközönség. Kicsit még érezni lehet a mesékből átszüremlő képi világot, de olyan magas fokú technikai tudást igényel a könyv, ami nekünk, az X generáció digitális bevándorlóinak diszkomfortos. Szóval, megítélni sem tudom, hogyan fogadja majd a Driftert a mai ifjúság. Ugyanakkor teljesen el tudom képzelni azt is, hogy a 12 év körüli gyerkőcök élvezni fogják, sőt vérre menő vitákat folytatnak majd arról, hogy a történetben zajló ötletelgetések megvalósíthatóak-e? Az viszont biztos, hogy a kötet tovább emeli a hackerek nimbuszát, mivel  ők az igazi kulcsfigurái a második résznek. Tevékenységük és szerepük számomra már túlságosan is legalizálttá vált. De úgy is felfoghatjuk őket, mint a modern mesék varázslói,  akik nem sárkányokon és griffmadarak hátán utaznak, hanem a világhálón szörfölgetnek. 

Hozott pontszám: 3/4






2019. március 4., hétfő

Krusovszky Dénes - Akik már nem leszünk sesem

Mostanság olvastam valakinél, hogy azokat a könyveket a legnehezebb értékelnie, amik kedvencekké váltak számára. Valahogy én is így vagyok ezzel. Nagyon nehéz megtalálni a méltó szavakat akkor, amikor egy igazán magával ragadó történettel találkozik az ember. Krusovszky Dénes könyvére nem a legmegfelelőbb szó a "magával ragadó", de bőven találok dicsérni valót benne. 

Lente Bálint egy esküvőre készül, középiskolai barátja fog nősülni Hajdúvágáson, gyermekkorának színhelyén. A hazautazás egyben időutazás is. A régi elvarratlan szálak, sérelmek, veszteségek újbóli kikaparása.  A régiekkel való összetalálkozás egyik nyeresége egy Polimer kazetta, amin egy vastüdőben fekvő férfi 1986 áprilisában meséli el ápolójának az 1956-ban átélt élményeit. Történet a történetben. Remekül megszerkesztett alkotás, amely mindvégig képes fenntartani az olvasó figyelmét. 1956 és 2017 közötti időszakban járkálunk, ahol a történetek nem lineárisan kapcsolódnak egymásban, hanem egy többdimenziós puzzle részei egészen az utolsó kis részpillanatig. 
Ha belenézünk ebben a térbeli kirakóba, akkor látjuk egyrészről az emberi élet, és legfőképp a harmincas éveiben járó férfiak útkeresésének tétovaságait, a kihagyott helyzeteket, másrészről pedig  Magyarország történelmének néhány kiemelt eseményét. Elgondolkodtató, hogy miért pont ezeket választotta  ki a szerző. Van egyáltalán jelentősége a választásnak? Vagy inkább a társadalmi emlékezet dinamikája áll a fókuszban? Elvárható-e a közös bűnmegvallás akkor, amikor az egyén sem képes szembenézni önnön vétkeivel? 
Van a címben valami lehúzó, leereszkedő. Pedig egyáltalán nem egy veszteségregényről van szó, sokkal inkább egy önfeltáró történetről. Az az igazi csűrcsavar a könyvben, hogy a szerző úgy képes létrehozni az olvasóban ezeket a gondolatokat, hogy közben mentes marad a közhelyektől, megkímél a didaktikus szemlélettől és gazdag olvasási élményt is nyújt. Számomra igazi remekmű. 

Hozott pontszám: 5

 Krusovszky Dénes

"Ahogy ott ültem, kissé előregörnyedve, önkéntelenül a gyomromra szorított kézzel, hirtelen az az érzés járt át, hogy hiába nyomaszt ez a tudás, a dolgok lényegét illetően minden maradi fog a régiben. Nem leszek új ember, se rosszabb, se jobb, még csak tapasztaltabb sem, már ahhoz is túl késő. Ugyanúgy fogok hibázni, mint előtte, ugyanúgy tévedek majd, és semmivel nem leszek megfontoltabb, ebben egészen biztos voltam."

"Ahhoz is különleges tehetség kell, hogy valaki úgy tudjon hozzáérni egy másik emberhez, hogy az ne azt érezze nyomban, hogy behatoltak a személyes terébe, megsértették intimitását, önállóságát, önbecsülését."

"Vetkőztetés alatt nem néztek egymás szemébe, de ez legalább akkora önfegyelmet igényelt, mintha farkasszemet néztek volna."

 

Nemes Nagy Ágnes – Mindent tudunk


Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.

2019. február 26., kedd

A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés-Lili és a bátorság


„A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések” témájában tartottam a szülőknek beszélgetéssel egybekötött előadást  az egyik budapesti óvodában.  Ez volt az első fecske mind ebben az óvodában, mind ebben a témában.  


2009-ben az Európai Tanács végzett egy nagy kutatást, aminek az volt a jelképe, hogy egy gyerek feltartotta a kezét és mutatta az öt ujját. Ez azt jelképezte, hogy körülbelül minden ötödik gyermeket érint valamilyen formában a szexuális visszaélés. Magyarországon sem sokkal rózsásabb a helyzet.  A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) Muszáj munkacsoportjának beszámolója szerint a hazai gyermekek 17% érintett ebben a problémában 1

Nagyon fontos megértenünk azt, hogy úgy tudjuk a gyermekeinket a legjobban megvédeni, ha megadunk számukra minden segítséget. Ennek egyik része, ha felvértezzük őket tudással.  Az előadásban szó volt arról, hogy mikor és mit tanítsunk meg a gyermekeinknek, milyen eszközök, módszerek állnak rendelkezésünkre ehhez. Az ismertetésben szó volt a Fehérneműszabályról (Pants Rule) 2, Kikó és a kéz 3 című animációs filmről és kiadványról, és a 2017-ben megjelent Paulik Móni és Vincze Zsuzsi könyvéről, a Lili és a bátorságról. 4

A fent említett védelem másik sarkalatos pontja, hogy a gyermeknek legyen bizalmi kapcsolata legalább egy felnőttel. Ez a felnőtt jó esetben a szülő, akinek meg kell teremtenie azt az oldott, meghitt légkört, amiben gyermeke megnyílhat felé.

A bemutató ezen kívül magába foglalta, hogy mit nevezünk szexuális visszaélésnek, milyen formái vannak, milyen gyanús jeleknél feltételezhető, hogy abúzus érte a gyermeket, és kihez fordulhatunk ebben a szituációban.

Az előadás után spontán beszélgetés indult a hallottakkal és tapasztaltakkal kapcsolatban. A szülők egyúttal újabb témákat is felvetettek, amivel kapcsolatban több információt szeretnének kapni, illetve amiről szívesen beszélgetnének. 

Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy az össze résztvevő emelkedettebb hangulatban távozott az előadásról, mint ahogyan érkezett. A komor téma talán nem sokakat vonzott, de a jelenlévők megfogalmazták, hogy erről mindenkinek hallani kellene, és újbóli előadást szorgalmaztak a témában.

H. Herman Annamária
Óvodai és iskolai szociális segítő