2019. március 9., szombat

Berg Judit - Drifter (Alma 2.)

Mi lesz akkor, ha két olyan hatalmas tehetség, mint Berg Judit és Polgár Judit összefog? Egy zseniális kalandregény a Sakkbirodalomban. Aki elolvasta az Alma sorozat első részét, az valami hasonló élményről számolt be. Alma, Drifter, Bella és Félix egy idegen világban találják magukat, ahol a tizenkét éves Almának egy sakkmérkőzés keretei között kell diadalt aratnia az ottani világ sötét uralkodóján, Dharma úron. 

A második kötetben Drifteré a főszerep, hiszen eme Sakkbirodalom jelenlegi királynőjének, Almának kihívója akad, és csak a fiú leleményességén múlik, hogy az uralkodónő megnyeri-e a játékot.  Ugyanis, addig maradhat csak a trónon, ameddig valaki győzelmet nem arat felette. A lány a két világ között járkálgat, mindkét helyszínen próbál megfelelni az elvárásoknak. De ez nem is olyan könnyű, mert az idő is másként telik a helyszíneken, és mindenhol gondok akadnak. A Sakkvilágban Dharma úr szövetkezik ellene, a valóságban pedig egy titokzatos idegen követi mindenhova. Egy véletlen folytán kilesik, hogy Dharma úr is képes  a világok között utazgatni, és a két fenyegetettség összetartozik. Sőt, minden még komorabb. A lány kihívója, a magát Artúrnak nevező idegen, ugyanis egy mesterséges intelligencia. Kezdetét veszi az izgalmas harc, amit nem pofonokban mérnek, hanem eszességben, gyorsaságban és praktikákban. Egyre nagyobb a baj, a rendőrséget is be kell vonni, de nem tudni, hogy mit kezdenek majd azzal a ténnyel, hogy létezik egy másik világ is. 

A fantasztikus kalandok a számítástechnika világában zajlanak, a sakknak csak minimális, inkább háttér szerepe van. Viszont a telefonok, IP címek, hackerek, kémprogramok, backdoor-ok, chatbot-ok környezetében otthonosan kell mozognia az olvasónak, ha élvezni akarja a cselekményt. Mondanom sem kell, hogy nekem ez nem ment. Nagyon szűk ösvényre van terelve a célközönség. Kicsit még érezni lehet a mesékből átszüremlő képi világot, de olyan magas fokú technikai tudást igényel a könyv, ami nekünk, az X generáció digitális bevándorlóinak diszkomfortos. Szóval, megítélni sem tudom, hogyan fogadja majd a Driftert a mai ifjúság. Ugyanakkor teljesen el tudom képzelni azt is, hogy a 12 év körüli gyerkőcök élvezni fogják, sőt vérre menő vitákat folytatnak majd arról, hogy a történetben zajló ötletelgetések megvalósíthatóak-e? Az viszont biztos, hogy a kötet tovább emeli a hackerek nimbuszát, mivel  ők az igazi kulcsfigurái a második résznek. Tevékenységük és szerepük számomra már túlságosan is legalizálttá vált. De úgy is felfoghatjuk őket, mint a modern mesék varázslói,  akik nem sárkányokon és griffmadarak hátán utaznak, hanem a világhálón szörfölgetnek. 

Hozott pontszám: 3/4






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése